Mick Dodge, a mezítlábas filozófus, harcművész, vadász, 25 évvel ezelőtt eldobta cipőit, szakállat növesztett és búcsút intett a modern civilizációnak.

Miért? Hogy szabadon élhessen az Egyesült Államok északnyugati régiójának Hoh nevű esőerdejében. Mick nem él teljesen remeteként - csatlakozott a hegyekben élők közösségéhez és nem kevés győzködés után beleegyezett, hogy a National Geographic Channel forgasson róla egy sorozatot "Mick Dodge legendája" címmel, bár önmagát nem, csak a természetet tartja legendának.

- Milyen volt az életed, mielőtt kiköltöztél a vadonba? Volt munkád? Hová jártál iskolába?
- Mick Dodge: Igen, nehézgépkezelőként voltam, de csatornát ástam, fát vágtam, mosogattam is, ha úgy hozta a szükség, no és persze tanítottam az Earth Gym (Edzés a természetben) technikát. Okinawaban, Japánban, a Kubasaki középiskolában érettségiztem. Főiskolára sosem jártam, de olvasni szeretek. Ha a könyvnek van értelme és természeti szempontból is értékes, akkor ültetek egy fát ahelyett, amit a könyv nyomtatásáért kivágtak, és megosztom a könyvet másokkal is. Ha viszont a könyvnek nincs értelme, akkor is ültetek egy fát, de ekkor magát a könyvet wc papírnak vagy begyújtósnak használom. Az életem ugyanarról szólt, mint most, hogy megtanuljam felfedezni és alkalmazni a testgyakorlás különféle módjait és hogy megtanuljak létrehozni egy olyan testedzési módot, ami az arany középutat jelenti a vad és a civilizált közt, a vadrezervátum és a modern domesztikáció falai között. De meg kell, hogy említsem, hogy mióta mezítlábas nomád vagyok nincs lábfájásom, hátfájásom és a szívem is erősebb.

- Elsősorban mi ösztönzött arra, hogy kiköltözz az erdőbe?
- Fájt a lábam. Kalapácsujjaim voltak, talpi fájdalmaim (plantar fasciitis), eldeformálódott lábaim. Annyira fájtak a lábaim, hogy alig tudtam menni, pedig előtte mindig futással és gyaloglással vezettem le a civilizált élet stresszét, így próbáltam értelmet adni a modern világ történéseinek, amelyben éltem. Hoh számomra már ekkor is az otthont jelentette, így hát hazajöttem meggyógyítani a lábam.

Ahogy ösztönösen a saját utamat jártam, kiléptem a modern világ elszigeteltségéből és a természetben találtam magam. Az eredmények gyorsan jöttek. Nemcsak a lábaim gyógyultak meg, de a hát- és nyakfájdalmaim és a szívpanaszaim nagy része is megszűnt és nagyon hamar újra futottam is, mint az őrült, kilépve ebből a folyton ülő, stresszes, elkábított, túlzottan bebiztosított modern világbeli életből. Arra edzettem az elmém, hogy ismerje fel a problémák gyökerét. Úgy táncoltam, ahogy a tűz, úgy futottam, mint a szél, keményedtem, mint a kő, és áramoltam, mint a víz, pusztán azáltal, hogy mezítelen lábammal megérintettem a Földet és hagytam, hogy így tanítson. Egyszerű dolog ösztönösen a magad útját járni, de nem megy egyből. A Természet felzabál, ha nem figyelsz oda.

- Hiányolsz valamit a modern civilizációból?
- Egyáltalán nem hiányzik. Viszont nem lehet tőle teljesen megszabadulni. Ezért kifejlesztettem egy testedzési technikát, ami segít ki- és belépni a rendszerből, kilépni a falak, gépek, elektronika, társadalmi blabla világából egy időre, kapcsolódni a természet áramlásához, majd újra visszatérni.

- Megsebesült a lábad valaha így mezítlábasan?
- Az egyik mezítlábas hosszútávfutó próbámon az Olympic-hegységben a hegy megleckéztetett. Akkor kezdődött a tél. Jött a havazás, és én majdnem elveszítettem a lábujjaim miatta. Nem volt nálam ugyanis semmiféle lábbeli és 30 mérföld gyaloglás várt rám. Úgyhogy felszabdaltam a szarvasbőr kabátom és eszkimócsizmát készítettem belőle, hogy védje a lábamat. Az volt az a pillanat, amikor ráébredtem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon a mezítlábazással kapcsolatban. Hatásos tanítás volt. Megértettem a jelentését és bölcsességét őseim azon mondásának, miszerint "Ne öntsd ki a fürdővízzel együtt a gyereket is!".

- Mennyire nehezek a telek ilyen szűkös erőforrásokkal?
- Egyáltalán nem nehezek. Nekem ez az egész egy kaland és még sosem kellet szűkölködnöm ennivalóban. Csak járom a magam útját ösztönösen. Nem sok minden van, amit ne ennék meg. Mindenevő vagyok, ami azt is jelenti, hogy megtanultam, hogyan váljak dögevővé és engedtem, hogy az éhségem által vezérelve mindenféle ennivalót felfedezzek. Például rábukkanok egy jávorszarvasra, amit egy puma ölt meg. Amikor egy puma megöl egy jávorszarvast, az egész erdő odasereglik enni. Így hát én is. Sokszor akadok elgázolt állatokra. A legtöbb ember fél ilyen húst enni, a szárított húst mégis megeszik. Így, hogy mit eszem egy átlagos héten az attól függ, hogy a három területem közül melyiken járok. De van egy igazán spirituális étel is, amit próbálok mindig készleten tartani a rejtekhelyeimen és raktáraimban és az a csokis keksz. A nagyanyám kapatott rá.

- Mennyire kerültél veszélyes helyzetekbe állatokkal való találkozásaid során?
- Egyszer az út mentén épp a táborhelyemre gyalogoltam, amikor egy őrült mobilon beszélve, legalább 80 mérfölddel hajtott és majdnem elgázolt egy szarvast és vele együtt engem is. A legveszélyesebb találkozásaim a vadrezervátumban, a város falai közt vagy éppen a nyílt terepen mindig a kétlábúakhoz kötődtek.

- Mit teszel, ha megbetegszel? Kerültél valaha igazi vészhelyzetbe?
- A tűz volt az első az elemek közül az erdőben, amivel megtanultam kialakítani egy olyan kapcsolatot, hogy gyógyításra tudjam használni. A gyógyításban a másik fontos elem a víz. Hiszen végeredményben mindannyian két lábon járó vizes zacskók vagyunk. Észrevettem, hogy ha városi emberek közt voltam, ott gyakran elkaptam valamiféle influenzát. Olyankor visszatértem Hoh-ba, ittam a vízből és jeges vízbe áztattam az egész testem. A nagyapám ezt úgy hívta, hogy "megcsókolni a gleccser lábát". Van mindenféle gomba és gyógynövény is, amit gyógyításra lehet használni és baráti kapcsolatot ápolok azokkal a Föld-közeli közösségekkel is, akik a gyógynövények és a gyógyítás mesterei, mint pl. a barátom, Gare doktor, akit a sorozatban is bemutattunk.

- Az életstílusod miatt jobban értékeled az Anyatermészetet?
- Az a kifejezés, hogy jobban értékelem, távolról sem fejezi ki azt, amit a Föld iránt érzek és amilyen belső változásokon átmentem és átmegyek még mindig. A fenébe is, hiszen csak most kezdem az egészet! Az egyik dolog, amit tanultam az egyik hosszú vadrezervátumbeli próbámon az az volt, hogy törjek ki a modern világ polarizáltságából. Az emberek mindig megpróbálnak beskatulyázni. Azáltal, hogy távol kerülök a komfortos dolgoktól, szokásoktól, tárgyaktól, mint a cipők, gépek, falak, elektronikai berendezések, azon kapom magam, hogy azt kutatom, mi az, aminek értelme van a világon és szerintem a vadon és a domesztikált dolgok integrációjának van értelme. Úgyhogy megtanultam megkeresni és az arany középutat járni. Sokszor persze nem könnyű megtalálni az arany középutat a modern világ és a Természet között, de remek mulatság és kaland.

- Mi a legjobb és a legrosszabb ebben az életstílusban?
- Minden jóban van valami rossz is. Ilyen az élet játéka. Az én nagy szenvedélyem az életben az, hogy felfedezzem, magamévá tegyem, dacoljak vele és kiegyensúlyozzak mindent, amivel csak szembetalálom magam ezen a három területen, ahol megfordulok.

- Nem hiszem, hogy túl sok nő élne a hegyen. Nem vagy néha magányos?
- Utam során sok nővel alakítottam ki csodás kapcsolatot és hoztam létre velük erős testvéri szövetséget. Nem mindig értem, hogy miről beszélnek. De ha a talpuk érinti a Földet, akkor könnyebben megértem őket. Néhány évvel ezelőtt találkoztam Cedarral. Ugyanaz az Olympic hegységről alkotott víziónk és ugyanolyan mélyen gondolkodunk a természetről és ahhoz, hogy egy Földről származó vízió valósággá váljon, ahhoz egy küldetés kell, a küldetés hozza létre a fizikai valóságot. Cedar többekkel karöltve hozta létre az Olympic-hegység Földi Bölcsesség Körét (Olympic Mountain Earth Wisdom Circle). Életünket a Földdel való szoros kapcsolatból fakadó szemlélet vezérli és Cedaré tűzhelyeink női bölcsességből származó tüze, amihez én is mindig visszatérek, ami számomra a kiindulási pontot jelenti.

- Miért egyeztél bele a TV sorozatba?
- Három szenvedélyem van az életben: az egyik a tanítóm, a Hoh folyó, itt az Olympic-hegység vidékén - meg akartam mutatni, mit tanultam tőle az edzésről és az életről. A második szerelmem és szenvedélyem a közösségem, a törzsem, ami mindhárom területen jelen van. És a harmadik szenvedélyem az abbéli elhivatottságom és vízióm, amit amióta csak az eszemet tudom űzök-hajtok, hogy megtanítsam és megosszam másokkal a "Edzés a természetben" (Earth Gym) technikát.

- Gondolom nincs tv-d. Mégis hogy éled meg azt, hogy híres lettél, és hogy emberek eljöhetnek ide, hogy megkeressenek, megzavarva ezzel az intim szférádat és az egyedülléted?
- Utoljára nagyon fiatalon néztem tv-t és rendkívül untatott. De most láttam néhány videót a forgatásról. Nagyon tetszik a táj. Imádom látni a testvéreimet. De nem fogom nézni az adást, főleg mert utálom magam látni vagy a hangomat hallani a tv-ben és legenda sem vagyok. A természeti táj a legenda. A hírnév a modern világ csapdája, ami tőrbe csalja és bebörtönzi a lelket. A hírnév a modern világ azon dolgai közé tartozik, ami mindig együtt jár a vádakkal és a szégyennel. El fogok futni előle és kikerülöm, hiszen ez e nevem is (Dodge jelentése elugrik, kitér, kikerül, kihúzza magát). Ha valaki jön és engem keres, ott leszek, hogy ellopjam a cipőjét, a kezébe adok egy botot és egy kötelet, megmutatom neki a köveket és hogy hogy kell végrehajtani egy gyakorlatot az Earth Gym technikával.

- Mit gondolsz, az emberek hogy fognak reagálni a műsorra? Azt fogják gondolni, hogy megőrültél vagy inkább irigykedni fognak?
- Fogalmam sincs és nem is érdekel. Magának kell megkérdeznie őket. Amikor elkezdtem a mezítlábazást, egy csodás módját fedeztem fel közös kulturális történetünk felderítésének. Bementem mezítláb a városba, be egyenesen egy boltba. Volt, akinek tetszett és azokra az időkre utalt, amikor még mindenki mezítláb közlekedett. Mások utálták, gúnyolták, sőt még mérgesek is lettek miatta. Én meglepődtem rajta, hogy egyáltalán ránéztek a lábamra. Hiszen mindannyian kétlábú állatok vagyunk. Így jött létre a fajunk. Nincs időm és kedvem hozzá, hogy kitaláljam, mások mit gondolnak. Egyszer már kimondták, hogy ez a " szabadok országa és a bátrak otthona". De egyre inkább "a szabadok országa és a bebörtönzöttek otthona" lesz belőle. Nem tudom, hogy az emberek mit gondolnak. De legjobban azt szeretném, ha azon gondolkodnának, hogy ne tegyék tönkre a földet, amin járunk.

- Van még valami, amit a közönség felé közvetíteni szeretnél?
- Hogy álljanak fel, lépjenek ki a kis kalitkájukból és sétáljanak egyet a lakóhelyük környékén. Ha így tesznek, talán feltűnik majd pár egyszerű dolog. Hogy mi történik, ha ösztönösen a saját utunkat járjuk? Fogalmam sincs, senki nem tudja. Csak a saját történetemet tudom elmondani. De azt is tudom, hogy mindannyian történetmesélők vagyunk, úgyhogy remélem, az emberek elég hosszú időre kiszállnak a kalitkáikból ahhoz, hogy ráérezzenek a közös múltunkra való emlékezésre, hogy kialakítsanak gyógyulási technikákat és elkezdjék visszaállítani a természettel való mély kapcsolatukat.
(themindunleashed.org - Fordította: Borbély Kata)

Forrás: napielemozsia.hu