Lassan eltűnnek a kezünk ügyéből és a köztudatból a régi használati tárgyak. A városi ember ritkán vesz a kezébe például vesszőseprűt és cirokseprűt.
Magánházakban, de inkább vidéken, a falusi portákon még talán ezeket használják, bár egyre kevesebben értenek ma már a seprűkötéshez.

Egykor az erdélyi Nagyszalontán is nagy hagyománya volt a seprűkészítésnek: a hajdúváros egyik legügyesebb és ma is aktív seprűkötő mestere Torma Lajos. Ő szívesen mesélt a szebb időket is megélt cirokseprűről és annak készítéséről.

„Én még 19-20 évesen, 1960-ban a kollektívában, a mezőgazdasági termelőszövetkezetben tanultam meg, hogy miként kell seprűt készíteni. A feleségem két rokona seprűkötő mester volt, általuk kerültem a kollektíva műhelyébe, és ott tanultam meg a seprűkészítés folyamatát. Három évet dolgoztam ott, aztán elkerültem az akkori Energia vasüzembe dolgozni, de otthon továbbra is folytattam a seprűkészítést, és azóta is rendszeresen csinálom a seprűket.”

Arra a kérdésre, hogy megy ma az üzlet, Lajos bácsi szerényen ezt válaszolta: „Én nem panaszkodom, rendszeresen készítek seprűket vállalatoknak, iskoláknak, sokan rendelnek tőlem seprűt, és a piacon is árusítok. A városban én vagyok az egyetlen seprűkötő kisiparos. Nem mondom, hogy sokat lehet vele keresni, de nyugdíj-kiegészítésnek nagyon jó, s mivel a nyugdíjam kicsi, ezért is folytatom jelenleg a seprűkészítést.”

Lajos bácsitól azt is megtudtuk, hogy a fő szakmája ács és parkettás, erre a mesterségre kitanította a fiait is, de a seprűkötést közülük csak Zoli fia tanulta meg.

- Ő ugyanúgy készíti a cirokseprűt, mint én, de csak saját célra, illetve a családnak. Én szívesen fogadnék magam mellé inast, de a fiatalokat nem igazán érdekli. Ez a szakma nagyon sok fázisból tevődik össze, összesen 12 mozzanat szükséges ahhoz, hogy elkészüljön egy seprű. A fanyelű seprű kellékei: a nyél, a cirok, a szög, a drót és a fonal. A kiszárított cirkot válogatás után le kell vágni, és a szálakról el kell távolítani a cirokmagot. A fanyelű seprű készítésének első mozzanata a nyél, kisgéppel faragjuk ki. Ezután szöget ütünk a nyélbe. Először a seprű közepét erősítjük dróttal a nyélhez. A drót egyik vége a nyélbe ütött szöghöz van fogatva, a másik vége pedig egy fából készült hengerre fölcsavarva, melynek a két végét szögletesre formáljuk, hogy a drótot erősen megfeszíthessük. A seprű vállrészének kiképzését szolgálja a visszafelé odakötözött egy-egy marok nyírja, azaz a szár. A fölösleges szárrészeket levágjuk, hogy a visszatörést meg lehessen csinálni. A visszahajtás után egy dróttal összekötjük a seprűt szélességben, majd a kiálló nyírját is elvágjuk. Ezután a borításra szánt nyírját odakötözzük a nyélhez. A nyírja kiálló részeit levágjuk, majd a szálakat elrendezzük. A szorosra fogott seprűt ezután összevarrjuk. Legvégül a cirokseprű végét egyenesre vágjuk.

Amikor a fiatalok meghallják, hogy milyen sok munka van egy seprű elkészítésével, akkor rendszeresen megriadnak, és azt mondják, hogy akkor inkább bele sem kezdenek. Sajnos nincs elég akaratuk ahhoz, hogy megtanulják ezt a szakmát, pedig én nagyon szívesen megtanítanám azoknak, akik komolyan veszik a munkát.

Forrás: biharmegye.ro