6 érvünk van arra, hogy miért együnk tojást

19 ápr. 2015 Maruzs Gergely

A tojás, mint étel körül, a lehető leghevesebb viták folynak évtizedek óta a táplálkozás szakértők körében, egyesek a tökéletes ételt látják benne és, másokat még a tojásevés gondolatától is rosszul van. Ők a koszorúér-elzáródás és a koleszterin ördögi bombáját látják benne.

tojasAz igazság, mint általában, valahol a kettő között van.

Tény, hogy a táplálkozás egészségügyi kutatások azt mutatták ki, hogy a fehérje és sárgája nagy mennyiségben tartalmaz vitaminokat, nyomelemeket (pl. cink és jód) és más fontos tápanyagokat is (omega-3 zsírsav). Tény továbbá az is, hogy egy alacsony (72 kalóriaszámú) "csomagolásban" őrzi és tálalja mindezt.

Azt hogy finom, és könnyű elkészíteni, már meg sem említem.

Tehát itt az ideje átgondolni a tojáshoz fűződő előítéleteinket, és újra bevenni a menübe a tojást.

Ezért együnk tojást

Építi-védi az izomrendszert

A tojás a természet egyik legjobb táplálékforrása, mondhatni izomvédő fehérje egy alacsony kalóriatartalmú csomagolásban. A tojás B12 tartalma segíti az izmok összehúzódását, szinte kötelező a lelkes kertészeknek! Érdemes tudni, hogy a tojásfehérjeport táplálék-kiegészítőként használják a világ talán legmegterhelőbb sportját űző strongman-ek (erős emberek) is, és ez sokat elárul a tojás hasznáról is.

Rákmegelőző hatás

Azoknál a nőknél, akik több kolint (lipotrop, tehát a zsír feldolgozásért felelős anyag) fogyasztanak (ez pedig megtalálható a tojásban), 24 százalékkal, kisebb valószínűséggel alakul ki mellrák, állítja egy friss tanulmány. Egy L-es tojás mintegy 30 százalékát tartalmazza a javasolt napi kolin fogyasztásnak.

Bónusz tipp: A legtöbb kolin koncentrálódik a sárgájában, így azt is üssük bele a rántottába.

Agyserkentő hatás

A kolinból képződik az acetilkolin, amely az idegrendszer ingerület átviteléért felelős. A szervezetből gyorsan kiürül, tartós hiánya (szélsőséges esetben) Alzheimer-kórhoz vezethet.

Bónusz tipp: ha termelői tojást, netán biotojást vásárolunk, akkor azt mindenképp elmondhatjuk, hogy az ilyen háztájiban élő tyúkok a természetes tartásukból fakadóan nagy mennyiségű E-vitamint és omega-3 zsírsavat vesznek magukhoz, majd ezt át is adják nekünk, tojásba "csomagolva".

Látásjavító, -óvó hatás

A  tojás gazdag forrása a luteinnek és a zeaxantin (a látásunkért, fényérzékelésünkért felelős anyagok) nevű anyagnak, ezáltal segít elhárítani a makula-degenerációt (az öregkori látás romlás legfőbb kiváltó oka) és a szürke hályogot. Tehát, ahogy már mondtam, üssünk össze egy rántottát (na jó, legyen főtt tojás).

Bónusz tipp: a kelkáposzta és a spenót is bírnak hasonló hatással. Spenótos rántotta? Ilyen formán talán nem, de  spenót tükörtojással jó választás lehet.

Segít a fogyásban  

Ennek egyszerű a magyarázata: úgy tudja bevinni a nagy mennyiségű, jó minőségű fehérjét, hogy közben minimális marad a kalóriabevitel. Kivéve persze, ha kolbászos-szalonnás rántotta a beviteli forrás.

És a grátisz

Ha odafigyelünk arra, hogy milyen tojást veszünk, és hogy honnan, azzal más, közvetett hatást is tudunk gyakorolni környezetünkre. Egyrészt erősítjük vásárlásunkkal a helyi termelőket (akik pénzüket esetleg pont a mi termékünkre fogják költeni). Másrészt a helyi termelők nagy valószínűséggel nem a tojóhibrideket tartanak,tehát egy kicsit mi is hozzájárulunk az őshonos fajták fennmaradásához és a fajtaválaszték megmaradásáért.

Forrás:care2.com

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek