Zöldséggel, tojással és fűszernövénnyel tele kosár a közösségnek

08 jan. 2014 Bálint Kinga Katalin

Egyre népszerűbb a „Közösség által támogatott mezőgazdaság” elnevezésű székelyudvarhelyi kezdeményezés, melyben tavaly már harminc család vett részt.

kosarzoldseg1A kölcsönös bizalomra épülő, helyi termelők és fogyasztók bevonásával zajló projektben egy helyi termelő, a malomfalvi Magyari Katalin 26 áras területén termesztett zöldségeivel több városi családot lát el. Az első évben mintegy huszonötféle, a tájegységre jellemző vegyszermentesen gondozott zöldségfélét termelt meg, ezeket a jelentkezők a Caritas székelyudvarhelyi kirendeltségén vehették át. A projekt vezetői, Sólyom Andrea és Tankó Ágnes hangsúlyozták: a kezdeményezésre nem úgy kell gondolni, mint egy üzleti tranzakcióra.

„Ez egy kölcsönös bizalomra épülő együttműködés, amely azt feltételezi, hogy a megrendelők egész évben támogatják a termelőt, bármilyen legyen a termés. Ha rövid időn belül még tíz megrendelő jelentkezne, újabb termelőt is keresnének, hogy negyven család asztalára juthasson egészséges házi zöldség. A biztos résztvevők 2013. november végén szerződést írtak alá, amely szerint 200 lejes előleget, majd havonta 127 lejt fizetnek a termelőnek, ezért cserébe hetente egy-egy kosár vegyszermentes zöldséget kapnak” – tájékoztatott Tankó Ágnes.

Pálfi Kinga megrendelő elmondta, a kezdeti tervek szerint kizárólag zöldségeket kaptak volna, ám év közben a kínálat tojással, illetve fűszernövényekkel is kiegészült. Tapasztalatai szerint a kezdeményezés bizonyos életmódváltással is jár: mivel a megrendelő a főszezonban egyszerre nagy mennyiségű zöldséghez jut, azt fel is kell dolgoznia, és el kell raktároznia a téli időszakra. Az eltevés azonban közösségi élménynek is számíthat, ugyanis minden családtagnak megvan a saját feladata – mondta Pálfi Kinga.

kosarzoldseg2A projektvezetők szerint a kezdeményezés a megrendelőket is közelebb hozza egymáshoz: azon kívül, hogy hetente egyszer találkoznak, megbeszélik tapasztalataikat, és recepteket cserélnek, mi több, az első projekt idején két pikniket is tartottak Magyari Katalinnál. Mint kiderült, a falubeliek egy része nem érti a kezdeményezést, pontosabban annak bizalomra épülő részét: nem hisznek abban, hogy a megrendelők szegényes termés esetén is befizetik a kért összeget, illetve azt sem helyeslik, hogy a gazda a többlettermést is ugyanannyi pénzért kínálja az igénylőknek.

A projekt sikere további terveket is szült: a jövőben bevonnának tejtermelőt és gyümölcstermesztőt is, ezen kívül a Székelyföld más városaiban is meghonosítanák a mozgalmat. A kezdeményezés Temesvárról indult, az előző szezonban Románia hat városában 12 termelő vett részt benne. A Székelyudvarhelyen egy éve elindított kezdeményezés ötletét több civil szervezet – egyebek közt az Agora Munkacsoport, a Civitas Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési osztálya, valamint a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány – is felkarolta.

Forrás: kronika.ro

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek