Magyar ésszel szinte felfoghatatlan döntést hozott 2004-ben Simone és Lamine Kaba. Komfortos svájci életüket cserélték baranyai kecskepásztorkodásra.

Legfeljebb modern népmeseként jellemezhető, ahogyan Simone és Lamine Kaba Baranyába kerültek, hogy a jómódú svájci élet, és az Alpok helyett Almáskeresztúron fogjanak kecskepásztorkodásba.

A zselici dombságot, Almáskeresztúrt választották új hazájuknak. Még nagyobb a meglepetésünk, ha a kosárlabdázó alkatú fekete fiút, Lamine Kabát halljuk beszélni különböző kóstoltatókon, piacokon a kecskesajt-készítésről és a vidéki élet szépségeiről.

– Miért váltottatok?
Simone: – Nincsenek véletlenek, van viszont kitüntetett és sorsdöntő, az életben csak néha adódó ritka pillanat. Mindketten egyszerre voltunk szabadnapon svájci otthonunkban, s a teraszon pihentünk, amikor belénk hasított a felismerés: változtatnunk kell, mert a pénz nem éri meg a szabadságot, márpedig a napi robottal épp azt áldozzuk fel. Így jutottunk Almáskeresztúrra.

– Talán egy kicsit nagyot ugrottunk. Mit tudhatunk rólatok?
Lamine: – Édesapám guineai, édesanyám magyar, Münchenben élnek, jómódúak, de ezt kemény munkával érték el – így Lamine. – Festőművész nagyapámnak volt Almáskeresztúron háza, tőle kaptunk a birtokból ajándékba egy kis földet, ahol volt egy kis épület a festményeknek, azt rendeztük be.
Simone: – Az én családomnak előbb hentesüzlete volt, majd pástétommal kezdtek foglalkozni, a családi vállalkozásból gyár lett, amit eladtak egy nagy cégnek. Svájc helyett Alaszkában fektettek be, a vadon közepén építettek szállodát.

– A kötődés és a vállalkozó szellem kipipálva. Tanultátok a gazdálkodást?
Lamine: – Mi csak a régi életmódunkkal akartunk szakítani, a természethez közelebb kerülni. Svájcban vendéglátóztunk. Fogalmunk sem volt arról, mire vállalkozunk. Eredetileg kertészkedni akartunk, de másképp alakult.
Simone: – Állatokkal sosem volt dolgunk. Aki szereti, hamar beletanul, ráadásul a helyiek sokat segítettek, s közben Lamine aranykalászos gazda lett. Bár jóval több állatunk van, mint a kezdetekben, magunk fejjük, gondozzuk őket, időnként önkéntesek segítségével.

– A Kaba farm családi manufaktúra, de széles körben ismert, sőt védjeggyé vált. Hogyan kezdődött a kecskepásztorkodás?
Simone: – Egy kecskét szerettünk volna, hogy magunknak készítsünk sajtot. Viszont tudtuk, hogy legalább kettőt kell venni, mert a kecske egyedül magányos. Négy kecske talált ránk Magyarlukafáról, mert a gazdájuk belement abba, hogy nem kellett egy összegben fizetnünk, így tudtunk venni négy kecskét egyszerre kezdetben. Az meg olyan állat, hogy könnyen elszaporodik. Nálunk is ez történt. Ma időnként száz kecskénk is van, mindegyiknek van saját neve.

– Aztán lettek más állatok is, s nem csak tej, sajt, kolbász is készül a közönségnek, miközben iskolai csoportokat is fogadtok. Boldogok vagytok?
Lamine: – Az állatokkal való foglalkozás minden percét élvezzük. Gyönyörű környezetben élünk, sokkal többet lehetünk együtt, mint Svájcban. Befogadtak, lettek új barátaink, a munka miatt sokat mozgunk, a legjobb minőségű ételeket esszük, amikről mindent tudunk, mert magunk állítjuk elő. Lehet ennél többet kívánni? Ha pedig időnként szórakozni szeretnénk, Pécs nincs messze. Attól, hogy valaki vidéken él, nem remete.

Forrás: bama.hu