Volt idő, amikor sportteljesítményei miatt írtak róla, hiszen évekig cselgáncsozott. Egy ideje azonban vállalkozásainak sikerei kapcsán forog a neve.
Balogh Leventét a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetőjeként ismerte meg az ország. Sikereiről már könyv is megjelent. Vele beszélgettem.

–Hányszor hallotta életében azt, hogy „könnyű önnek”?
– Milliószor. Nincs olyan hét, hogy ne hallanám.

– És könnyű?
– Annyira azért nem… Biztosan könnyebb lenne, ha nem Magyarországon születtem volna. Félre ne értse, nem bánom, hogy ide születtem, de tény, hogy ha ugyanezt a birodalmat külföldön kezdtem volna el építeni, ma már sokkal előrébb tartanék. Könnyebben tudtunk volna terjeszkedni. Arról nem is beszélve, hogy euróban lenne annyi árbevételem, amennyi most forintban van. Ismerek hasonló kaliberű cégeket, mint az enyém.

– Bántja, amikor azt mondják, hogy önnek csak megszületni volt nehéz?
– Már nagyon régen nem bánt. Amikor elkezdtem a márkaépítést, akkor okozott kellemetlenségeket, rossz perceket, de ma már nem. Megtanultam ezzel élni, és kezelem. Nemrég Londonban jártam egy olyan szállodában, amelyet egy női börtönből alakítottak ki. Látványosságként meghagyták a cellákat a bárban, és az ember, amikor bemegy, csak ámul, hogyan lehetett bennük 5-10 éveket eltölteni. Pedig lehetett, mert az emberi szervezet mindenhez tud alkalmazkodni. Ugyanígy alkalmazkodtam én is az előítéletekhez, és évről évre egyre nyugodtabban kezelem.

„ELSŐ ÁTÜTŐ ÖTLETEM AZ VOLT, HOGY FÉL LITER VIZET INGYEN ADTUNK A MÁSFÉL LITER MELLÉ”

– Eleve nyugodt ember?
– Igen. Nem idegesítem fel magam a problémákon, ha erre gondol. Inkább leosztom a feladatokat. Ezt a nagyságot, ahová fejlődött a cég, tudni kell kezelni. Sokan tévhitben élnek, és azt hiszik, hogy ezt a céget az édesapámtól kaptam ajándékba. Ezt a vállalatot én alapítottam. Édesapám a Vitapress Kft. tulajdonosa volt. Valóban övé volt a szentkirályi telephely, de veszteségesen üzemelt, 200 milliós mínuszban voltak, így vettem át tőle. És nem ajándékba kaptam, hiszen 250 millió forintot fizettem érte. Akkoriban ugyan nem volt még egyben ennyi pénzem. Volt valamennyi alaptőkém, és később a forgalomból törlesztettem, ahogyan édesapám cégének hiteleit is kifizettem.

– Anélkül, hogy a zsebében turkálnék; miből volt annyi pénze, hogy legalább az alap-tőkét biztosítani tudta?
– Jól menő vállalkozók voltunk a kilencvenes években, abból szereztem az alaptőkém. Eladtam a házamat, a belvárosi irodámat, a Mercedesemet. Aztán jöttek a bevételek is. Természetesen nagyon sokat köszönhetek az édesapámnak, emberileg és szakmailag is rengeteget tanultam tőle. Ráadásul az itt található ásványvizet is ő fedezte fel a telephelyen 1993-ban. 1990 óta azonban magam is vállalkozó vagyok. Miután megtaláltuk a vizet, megterveztem a címkét, és én kezdtem el eladni a terméket, 1998-ban szintén a saját marketingötletem nyomán kaptunk Foodapest Sikerdíjat.

– Mi volt az első átütő ötlete?
– Fél liter vizet ingyen adtunk a másfél liter mellé. Azóta gyakorlatilag boldog-boldogtalan ezt alkalmazza…

– A marketing ennyire fontos ebben az iparban?
– A marketing egyéb kereskedelmi területeken is nagyon fontos, de nálunk nem csak erről van szó. Sokszor megkapom azt is, hogy remek marketing-szakember vagyok, holott a legfontosabb, hogy kiváló terméket kell árulni. Ha bányász lennék, kiváló nyersanyagot kellene találnom, ha borász, kiváló szőlőre lenne szükségem. Jelen helyzetben pedig kiváló víz kell, ez a legfontosabb. Ha nem lenne kiváló a vizem, nem tudnék márkát építeni. Nagyon hamar hiteltelenné válnék az emberek szemében. A marketing kommunikáció ugyan fontos, de a mai világban már nem lehet hazudni az embereknek. Az internet és az okostelefonok világában olyan felvilágosultak már a tizenévesek is, hogy egy perc alatt megbuknánk.

„A KIVÁLÓ MINŐSÉG MANAPSÁG MÁR NEM EXTRA AJÁNDÉK, HANEM ALAPVETŐ KÖVETELMÉNY”

A piac is átalakult. Régen voltak a nagyon drága nyugati termékek, illetve az olcsó keleti áruk. Majd jöttek a ’90-es évek termékei, a drága multiáruk, óriási reklámmal, az olcsó magyar termékeket pedig reklám nélkül forgalmazták.
Az utolsó recesszió a piacon, hogy csak azok maradnak fent hosszú távon, akik a legjobb technológiával dolgoznak. Nekünk azért van szükségünk a legkorszerűbb technikára, hogy a Szentkirályi víz megmaradjon a tökéletes tisztaságában. A mi forrásunk a hatósági vizsgálatok során tízből tízszer olyannyira steril, hogy azzal operálni lehetne. Nem hogy emberi kéz nem érinti, még emberi levegővel sem találkozik, olyan túlnyomásos, steril térben történik minden. A flakon fújása, töltése, majd a palack lezárása is ezen a területen zajlik.
És nem utolsó sorban azért is kell a legjobb technológia, hogy a legolcsóbban tudjam előállítani az ásványvizet. Erre a technológiára van szükségünk a hitelességhez. Ahogy a könyvemben is írtam, manapság a kiváló minőség nem extra ajándék, hanem alapvető követelmény. Csak az tud a piacon maradni – legyen az autó, bútor vagy elektronikai gyártó –, aki a legjobb minőséget produkálja a legjobb áron. Nem is értem, miért gondolják azt egyesek, hogy otthon a garázsban csinálnak oxigénes vizet, amiből majd másfél litert el tudnak adni 600 forintért. Nem azt a világot éljük! Fel kellene végre ébredni! Mi is gyártunk oxigénnel dúsított vizet, de azt is az ásványvíz árában áruljuk. Az extrákat ma már ajándékba kell adni a gyártónak.

– Amikor létrehozta ezt a céget, mi motiválta a leginkább?
– Egész életemben arra vágytam, hogy egy márkát képviseljek, egy brandet birtokoljak. Nem érdekelt nagy ház, meg tengerparti nyaraló, hanem szerettem volna egy saját márkát létrehozni. Örülök neki, hogy közép-európai szinten a Szentkirályi ma már erős brand. Persze ez rengeteg munkával jár, nem megy egyik pillanatról a másikra. A leghíresebb kóla márkának is 100 év kellett hozzá. (nevet)

– A közép-európai ismertség mennyi idő alatt jött össze?
– 2004-ben kezdtem el a márkaépítést. Szakmai körökben ma már világszerte ismert a Szentkirályi ásványvíz, eddig 43 nemzetközi és hazai díjat nyertünk, amikkel megalapoztuk a hírnevünket. Szentül hiszem, hogy tevékenységünk jobb színben tünteti fel Magyarországot a nagyvilágban, hiszen egy tiszta élelmiszerről van szó. És országimidzsnek sem utolsó, hogy az Ásványvíz Világszövetségben Magyarországot képviselhetjük. Sok olyan dolgot sikerült megváltoztatnunk, ami a globalizációval ellentétesen dolgozik. A multi cégek eleve rossz minőségű tisztított vízzel akarták ellepni a világot, de nagyon sok olyan családi cég van Közép-, Kelet- és Nyugat-Európában, akik olyan erős ásványvíz branddel rendelkeznek, hogy nem tud velük mit kezdeni a multi.

„NEM TETSZETT ÉDESAPÁM VEZETŐI STÍLUSA, Ő ELVÁRTA A BEOSZTOTTJAITÓL, HOGY FÉLJENEK TŐLE”

– Láttam odalent az épület előtt édesapja emléktábláját. Ha még élne, büszke lenne a fiára?
– Egész életében büszke volt rám.

– Ezt éreztette is?
– Igen.

– Pedig azt beszélik Kecskemét környékén, hogy roppant kemény ember volt.
– Ez igaz. A vezetői stílusával nem értettem egyet, de ő azt tanulta a kommunizmusban, hogy az a jó főnök, akitől félnek a beosztottjai. El is várta mindenkitől, hogy tartson tőle. Ehhez képest ezen a munkahelyen mindenki mosolyog. Ugyanis nem hiszek abban, hogy rettegésben kell tartani a dolgozót. Ebben különbözünk édesapámmal. Ő nagy tudású ember volt. Mindig tudta, mikor kell eggyel hátrébb lépni. Amikor elkezdtem a márkaépítést, egyik pillanatról a másikra úgy beindult, mint egy gyorsvonat. Tetszett is neki, és nem akart semmibe sem beleszólni.

– Öntől nem félnek az alkalmazottak?
– Inkább tisztelnek. Tőlem nem kell félni.

– Szokott kiabálni?
– Nem. És fegyelmit sem osztogatok. Ha valaki nagy hibát vét, inkább azonnal elbocsátom. Csak olyan embert küldök el a cégtől, aki végképp elveszíti a bizalmamat. Édesapám annak idején osztogatta a fegyelmiket.

– Sok embertől vált meg az évek során?
– Nem. Nálunk nagyon jó a fluktuáció. Hosszú évek óta dolgoznak mellettem emberek. Épp tegnap vettem fel egy HR-vezetőt a céghez, mert eddig az sem volt. Sokkal gyorsabban növünk, mint az infrastruktúránk. 2004-ben 0,2 százalék piaci részesedésünk volt, ami ma már elérte a húsz százalékot. Évente növekszik az igény, így most már nem győzzük a termelést, megint fejlesztenem kell a termelő részt.

– Ilyenkor a bevételt forgatja vissza?
– Természetesen. De ez a normális. A Szentkirályi Ásványvíz Kft. is abban a betegségben szenved, mint sok más vállalat, hogy alul van tőkésítve. X millió forint a jegyzett tőkéje, ehhez képest 8-9 milliárd forintot forgalmaz egy évben. Pénzügyi oldalon a növekedés a vesztünk, hiszen annál nehezebb a „cash-flow” helyzetünk, minél többet adunk el.

„AHHOZ, HOGY A LEGJOBB LEGYÉL, A TUDÁSANYAGOT IS MAGADBA KELL SZÍVNOD”

– Tulajdonképpen miért vált külön annak idején az édesapjától? Hiszen évekig az ő cégében dolgozott.
– Az ezredforduló környékén már voltak köztünk viták. Úgy éreztem, hogy én viszem a hátamon az egész céget, és láttam, hogy édesapám néhány bizalmi embere sem a jó irányba viszi a vállalatot. Eljött egy pont, amikor azt mondtam, bizonyítson mindenki. Felajánlottam, hogy megveszem az egyik céget. Vagy az ásványvizet, vagy a borászatot. Akkor édesapám úgy döntött, hogy az ásványvízről mond le.

– Ha a borászatról mondott volna le?
– …akkor most a világ legjobb borászatáról beszélgetnénk.

– A sportbeli múltjának köszönheti ezt a küzdeni akarást és a kitartást?
– Igen. A cselgáncsban mindig arra tanítottak, hogy az olimpiai bajnokot kell legyőznöm. Hatéves koromban ezért természetesen olimpiai bajnok akartam lenni. Aztán, amikor abbahagytam a sportot, később akármibe fogtam, a legjobb akartam lenni. A judo – egyebek közt – arra is megtanított, hogy ne csak a legjobb akarjak lenni, hanem a tudásanyagot is szívjam magamba. Azt hiszem, ennyi a titok. A Szentkirályi ásványvízzel mi hívtuk fel az emberek figyelmét arra, hogy víz és víz között igenis van különbség. Korábban ezt senki sem mondta el nekik. A mi stratégiánk pedig az lett, hogy vízszakértők lettünk.

„AZ EDZŐIM NEVELTEK. HÓNAPOKAT TÖLTÖTTEM EDZŐTÁBOROKBAN”

– Van testvére?
– Igen, van egy nővérem.

– Anyásabb, vagy apásabb volt inkább?
– Mindkettőjüket nagyon szerettem, de édesapám mellett én dolgoztam a családi vállalkozásban, édesanyám pedig mindig a nővéremet istápolta. Én egész életemben jól tanultam és jól sportoltam. Amióta az eszemet tudom, cselgáncsoztam, időm nagy részét az edzőimmel töltöttem. Hónapokat töltöttem a judosokkal edzőtáborokban, alig voltam otthon. Hamar bedobtak a mélyvízbe. Felvettük a fehér kimonót, és nem érdekelt senkit, hogy ki kinek az apja, büntetés nélkül meg tudtuk egymást regulázni.
Édesapám vegyészmérnök volt, édesanyám vegyésztechnikus, mindketten vezetőként dolgoztak a kommunizmusban. Egy korall színű Daciaval jártak, és egy pincegazdaság szolgálati házában laktunk. A nyolcvanas években édesapám vezetőként dolgozott az Olymposnál, ami az első nyugat-európai vállalkozás volt, ezért sokat utaztunk.

„AMIKOR ELKEZDTEM, ESZEMBE SEM JUTOTT, HOGY VALAHA BEKERÜLÖK A 100 LEGGAZDAGABB MAGYAR KÖZÉ”

Egyébként édesapám későbbi cégét, a Vitapress Kft.-t is megörököltem, azt is viszem.

– És az is jól megy?
– Meglehetősen. Édesapám halála után végrehajtottam a cégen azt a renovációt, amit édesapám nem engedett, és mára a Vitapress Kft. Európa vezető gyerekpezsgő gyártó cégévé vált. Ezt is Szentkirályon gyártjuk, és negyven országba exportáljuk.

– Nem tévedek, hogy ott van a 100 leggazdagabb magyar között, ugye?
– Nem téved. De vannak problémáim azzal a listával. Kétféle vagyonos ember van. Az, aki valóban értéket állít elő, és abból gazdagodik meg, illetve azok, akik mindenféle pénzügyi manőverekkel jutnak bevételhez. Utóbbiak csak kárt okoznak. A német-, vagy az olaszországi 100-as listán főként értéket előállító, őstermelő családok vannak.

– Vágyott a 100 leggazdagabb magyar közé, amikor elkezdett vállalkozni?
– Eszembe sem jutott. Azt azonban szeretném elmondani, hogy most sem azért vagyok benne, mert 15 milliárd forint van a zsebemben, hanem ennyi a cégem értéke. Ez persze nem baj, mert így legalább mérhető, hogy mi az, amit tudok.

– Álmodott valaha ennyi pénzről?
– Soha nem pénzben gondolkodtam. Eleve hibának tartom, ha valaki azért tesz valamit, hogy pénzt keressen. Azért tegyen, hogy alkosson. És ha abból pénzt tud keresni, az egy plusz dolog. Nem voltak és nincsenek is nagy igényeim. Nem akartam kastélyt Franciaországban, és luxushajóra sem vágytam Monacoban.

„NEM BÍZOM AZ IDEGENEKBEN”

– Hol lakik?
– Kecskeméten. Abban a városban, ahol születtem. Vallom, hogy csak az tud nagyot alkotni, aki a gyökereinél marad. Ha elmennék innen bárhová, outsider lennék.

– A fővárosban is?
– Még ott is. Én ott senki nem lettem volna. Itt tudtam alkotni, a saját környezetemben. Az irodában ki vannak téve a falra a családom és a barátaim fotói. Hétvégeken velük járok szórakozni és lovagolni. Van köztük csárdatulajdonos, nyomdász, és hangtechnikus is. Ehhez az élethez, ezekhez az igényekhez nincs szükségem több milliárd forintra.
Kecskeméten érzem magam itthon, itt vannak barátaim. Itt nincsenek érdekkapcsolatok. Vannak olyan gazdag pesti ismerőseim, akik egy sört nem tudnak meginni senkivel anélkül, hogy ne az üzletre terelődjön a szó. Akik a barátaim, azok már 30 éve mellettem vannak, együtt judoztunk és tanultunk. Sosem csalódtam bennük. Az idegenekkel elővigyázatos vagyok. Egyébként nagyon jó emberismerő vagyok. Ha valaki bejön az irodába, 2-3 mondat után megmondom, milyen ember.

– Rólam mit szűrt le eddig?
– Azt, hogy tisztességesek a szándékai. És roppant módon érdekli az, amit csinál. Szoktam is mondani, hogy mindenki azt csinálja, amit igazán szeret. Arról nem beszélve, hogy értékteremtő dologba fogott ezzel a weboldallal. Ezekkel a portrékkal példát tud mutatni más embereknek.

– Munkaadóként mennyi családot tart el?
– Kétszázat.

– Ha fél évre kiesne a munkából, ugyanolyan olajozottan mennének bent a dolgok?
– Igen, mert jó embereket gyűjtöttem magam köré. Remek menedzsmentem van.

– Sok irigye van?
– A konkurenciánál biztosan. Egyébként nem irigységet, inkább tiszteletet érzek.

– Még mindig szenvedélyesen bújja a sikeres emberekről írt életrajzokat?
– Természetesen.

 – Mit olvasott utoljára?
– A Chrysler gyár elnökének az életrajzát. Tudja, volt egy élményem 15 éves koromban, ami meghatározta az egész életemet. A szüleim elvittek magukkal Görögország fővárosába, Athénba, ahol az Olympos cég tulajdonosai láttak vendégül. Megálltunk a Daciaval a szálloda előtt, jöttek értünk a Range Roverrel, vittek a yacht-jukra, szóval kápráztató élmények értek. De én már akkor sem azt néztem, hogy milyen gazdagok, hanem azon gondolkodtam, miből tettek szert ilyen vagyonra. A titkukat kutattam, ezért ahelyett, hogy strandra mentem volna, inkább beültem az ottani vállalatvezető irodájába, és hat napon át hoztam-vittem a papírjait. Figyeltem, hogyan dolgoznak.
Ezért tartom kifejezetten rossznak a mexikói sorozatokat. Szoktam is mondani a gyerekeimnek, meg a feleségemnek, hogy ne nézzék, mert az nem a valóság. A világ nem így működik! Gyönyörű autók, gyönyörű nők, gyönyörű ruhák, és egész nap golfoznak. Azt hiszik az emberek, hogy ez a természetes. Pedig nem! Inkább azt kellene bemutatni, hogyan érték el ezt a vagyont.

„MIÉRT KELLENE EGY EMBERNEK 24 ÓRÁT DOLGOZNIA?”

– Hogyan telik egy átlagos napja?
– Általában reggel hétkor kelek. Mivel több cégem is van, általában ezeket járom körbe. Vagy Pestre utazom, vagy bejövök ide Szentkirályra. De olyan is előfordul, hogy itt vagyok délig, aztán indulok a fővárosba. Járom körbe a vállalkozásokat, ellenőrzök. Este aztán még sportolok. Egy héten öt napot mindig sportolok. Két nap tenisz, két nap kondi, és egy nap tereplovaglás. Immár 12 éve. Próbálok terjeszkedni, multivá válni, az itthoni dolgaimat megfelelő vezetőkre bízni. A jövőképem az, hogy egy multinacionális brandet építsek. A Nestlé, a Rauch család mind egy kis családi vállalkozás volt. Nekünk is megvan az esélyünk erre.

– Otthon ki tud kapcsolni?
– Teljes mértékben. Nem hiszek abban, hogy 24 órát kell dolgozni. 8 órát kell dolgozni. Aki ennél többet dolgozik valamiben, az már egy rossz vállalkozás. És 60 éves korig kell hajtani, nem tovább. Ha valaki addig nem ért el semmit, utána már ne vegyen fel bankhitelt.

– Gyakran kérnek Öntől pénzt?
– Napjában több százan. Eleve 2-300 emailt kapok naponta, s ennek a 70 százaléka ilyen jellegű.

– Ön kért valaha?
– Nem és nem is fogok. Azon viszont már gondolkodtam, kihez fordulhatnék, ha bajban lennék. De bezárult a kör, mert már azok is kértek tőlem, akikről úgy gondoltam, szükség esetén majd segítenek. Úgyhogy egyedül maradtam. Ilyen cégekre szüksége van Magyarországnak. Az ilyen cégek teszik lehetővé, hogy az embereknek munkája legyen, a kormánynak ezektől a cégektől lehet bevételt szerezni.
Évtizedek óta emlegeti mindenki a „nyugati tőkét”, de a nyugati országok nem akarják velünk a pénzüket megosztani. Nem hoznak ide tőkét. Vagy ha hoznak, a kétszeresét viszik el. Az ilyen cégekre kellene koncentrálni, mint az enyém. Csak egy példa a sok közül: idén 400 millió extra adót fizettem a tavalyihoz képest. De nem hőzöngök, befizettem. Csak szeretném, ha látnák, hogy az ilyen cégektől lehet bevétele az államnak.

– Három lánya van. Sajnálja, hogy nem született fia?
– Kicsit sajnálom, de nagyon szeretem a lányaimat.

– Ki viszi majd tovább a vállalkozást?
– Nem a családnak kell már tovább vinniük ezt a céget. 5, 15 és 17 évesek a lányaim. Mire felnőnek, a Szentkirályi multinacionális céggé növi ki magát, amit már egy multi-vezetési menedzsment fog irányítani.

Forrás: www.melyinterjuk.hu