Újra szerencsét próbálhatunk Hollókőn

19 júl. 2014 Administrator

A gyalogosok újra használhatják a világörökségi Hollókő ófalujába vezető utat, amelyet egy turisztikai beruházás miatt zártak le még június elején.

hollokoujKelecsényi Péter, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a Próbáljon szerencsét Hollókőn! elnevezésű projektben a település túl van a fejlesztés legnehezebb szakaszán, július közepére felszedték az ófalu korábbi útjának teljes burkolatát, és előkészítették az újraburkolásra.

Hozzátette: ezentúl egyre kevesebb munkagépre van szükség az ófalu területén, így biztonságosabbá válik a világörökségi rész megközelíthetősége. A gyalogosok újra használhatják a templom és az ófalu eleje közötti részt. A munkagépek forgalma még nem szűnik meg, mert a pályázat egyéb helyszínein a munkálatok továbbra is folynak.

A Nógrád megyei világörökségi faluban a Próbáljon szerencsét Hollókőn! elnevezésű, csaknem kétmilliárd forintos beruházás zajlik, hogy a látogatók a palóc szokásokat, a korábbi korok hangulatát élhessék majd át. A beruházásokat októberben adják át.

A fejlesztés részeként felújítják Hollókő várát is. A várat június közepén zárták be, és hónapokig nem lesz látogatható - írta az MTI.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek