"Elhajlási engedélyt" is adnak a Robinson-szigetek vendégeinek

21 aug. 2015 Vaskor István

Ezen a szigeten nem járnak kannibálok, így Daniel Defoe: Robinson Crusoe című regényének hősei bizonyára itt a hét minden napján jól éreznék magukat.

A Nógrád megyei Szécsény mellett, az Ipoly folyó szomszédságában található az a „vadregényes” terület, melyre helyi lokálpatrióták megálmodták a Robinson-szigeteket. Modern kori környezet ez Defoe történetének helyszínétől, éppen ezért remek kikapcsolódási, pihenési lehetőség a természet kedvelőinek – távol a virtuális mindennapok, a számítógépek világától…

- Honnan jött az ötlet, hogy ebben a csodás környezetben létrehozza a Robinson-szigetek névre keresztelt komplexumot, ezt a vendégcsalogató pihenőparkot? – kérdeztük a helyi „MATULA Bácsit”, azaz id. Varga Bélát.

- A kilencvenes évek elején helyi vízügyi szakemberek adták az ötletet, a szécsényi sóderbánya tavat az Ipollyal összekötő csatorna gátjaival védett területen létre lehet hozni mintegy 160 hektáros vizes élőhelyet, amelyből a hasznosítható terület 65 hektár. A lehetőségeket, a térség turisztikai kínálatát felmérve a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy – a földterület tulajdonjogi rendezése után – tíz hektáron létrehozunk egy szabadidőparkot, gyermekeknek és felnőtteknek is elfoglaltságokat kínálva. Nagy munka volt a terület egységesítése, a holtágak és az árkok mélyítése, a horgásztavak kialakítása, nem beszélve arról, hogy az infrastruktúra kialakítása, s magának a „szigetcsoportnak a berendezése” sem ment egyik napról a másikra. Ma azonban örömmel mondhatom, hogy a Robinson-szigetek széles igényt kielégítően várja a vendégeket. Ahogy fogalmazni szoktam: itt Péntek szombaton és a hét többi napján is jól érezné magát.

- …és éppen mivel foglalkozhatna a Robinson-szigeteken?

- Alapvetően horgászattal és a szabadidő eltöltésének megannyi lehetősége közül választhatna. Horgászoknak és az aktív pihenésre vágyóknak ideális terepet kínálunk. Táborunkban 35 darab fűthető faház és két közösségi ház, sátorverésre kijelölt terület szolgálja a természetes életmódot kedvelőket tűzrakó- és bográcsoló-helyekkel. A kisgyermekeket fa játszóterek, a tiniket strandröplabda-pálya is várja, a tíz méter magas kilátóból pedig gyönyörűen átleshetnek Szlovákiába is. A holtágak és árkok mélyítésével létrehozott két darab, összesem 3,5 hektár vízfelületű horgásztó kiválóan alkalmas kenuzásra, csónakozásra és vízbiciklizésre. A tábort minden irányból víz veszi körül, így ez egy zárt, idegenek által nem látogatott terület. Ez már önmagában kaland lehet a városok világában keményen teljesítőknek.

- Mennyire kedvelt a pecások körében a tórendszer?

- Horgászvizünk kiváló csukaállományának és vadregényes tájának köszönhetően kivívta az ország egyik legjobb pergető helye címet. Halállományunk a csuka és harcsa mellett pontyból, amúrból valamint keszegfélékből tevődik össze, így tehát mind a békés, mind pedig a ragadozó halas horgászat szerelmesei számára ideális helyszínt nyújtunk.

- Az aktív pihenést választóknak mit ajánlana a „Tógazda”?

- Maga a környezet adja magát osztálykirándulások és táborok lebonyolításához, melyek során a látogatók akár maguk állíthatják össze programjukat. Mi abban segítünk, hogy igény szerint például kézműves foglalkozásokon vegyenek részt, de lehetőség van lovaglásra, íjászkodásra, az esti órákban pedig akár egy „csillagfényes” diszkóra, vagy karaoke-showra. A világörökséghez tartozó Hollókő és az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület alig húsz kilométerre fekszik a Robinson-szigetektől, ezeket is érdemes meglátogatni

- Hogyan oldják meg a vendégek, táborozók étkeztetését?

- A csomagolt szendvicsek helyett itt bárki elkészítheti kedvenc ételét – grillsütők, bográcsolók és gáztűzhely is rendelkezésre áll –, de a változatos igények szerint a reggeli péksüteményt, tejet, kakaót helyi termelők Szécsényből frissen kiszállítják, a helyi jellegű ebédet és a vacsorát igény szerint pedig a város éttermeitől is hozathatnak a táborozók.

- A szabadidő itteni eltöltésének lehetőségei között jutalom elhajlási engedéllyel kínálják a csapatépítő tréningeket. Jó vonzerő ez?

- Alapvetően tényleg olyan céges közösségi összetartások ezek a programok, melyek a szó valódi értelmében csapatépítésnek számítanak. Nem csupán a teljes programot szervezzük meg, hanem egyúttal gasztronómiai kalandot is kínálunk ételspecialitásokkal és borkóstolókkal. Utóbbihoz - az elfogyasztott ital mennyiségének függvényében - a magunk részéről biztosítjuk az elhajlási engedélyt. A Robinson-szigeteken rendezett csapatépítés azért is emlékezetes a résztvevők számára, mert a természet lágy ölén az ergész területet birtokba vehetik.

- Weboldalukon ajánlják VIP-szigetüket. Mit értsünk ezalatt?
- A Robinson-szigeteken több féle kisebb-nagyobb 1500-2500 négyzetméteres privát, úgynevezett VIP-félszigetet alakítottunk ki, amely saját csónak lejáróval, grillezővel, hintaággyal, 50 négyzetméteres fedett terasszal, party-sátrakkal, és személykocsi beállójával a céges, baráti, családi rendezvények háborítatlan lebonyolítását szolgálja. Így elmondhatom, hogy nálunk az erre igényt tartók saját szigetet is birtokolhatnak magunknak. Érdemes ezt is kipróbálni, ezért is használom ki az alkalmat, és bátorítom az érdeklődőket: látogassanak el az év bármely szakaszában a Robinson-szigetekre.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek