Levendulával ízesített hideg gyümölcsleves és a látványkemence lesz a nyár slágere Tihanyban

12 jún. 2015 Vaskor István

Van egy család, amely ezer szállal kötődik Tihanyhoz. A család, mely ismer itt minden fűszálat, és lokálpatriótaként maradandót akart alkotni, ezzel is öregbítve a falu jó hírnevét. Ha azt halljuk: Régi idők Udvara Skanzen és Étterem, akkor a választ is tudjuk. Az álmok megvalósultak.

tokaj1Papp Róbertnek és családjának a Tihany turizmusához kapcsolódó – a gasztronómiára, programszervezésre, szállásadásra és a hagyományok ápolására – munkája kiváló példája annak, hogyan kell szavak helyett a tettek mezején cselekedni, hogy minőséget és élményt nyújtsanak a vendégeknek. Tegyük gyorsan hozzá: mindezt úgy, hogy az ismertség és elismertség nem az ölükbe pottyant szerencsének, hanem a sok-sok munkának, áldozatvállalásnak és az ügybe vetett hitüknek köszönhető.

Vidéki ízek, magyaros virtus, családias miliő

A vállalkozás motorja a családfő, aki feleségével és két felnőtt fiúgyermekével együtt viszi hátán a számos tevékenységet, ezek zászlóshajójaként a Régi Idők Udvara Skanzen és Éttermet. Aki már járt ebben a csodálatos miliőben, és megtapasztalta a családias vendégszeretetet, megkóstolta valamelyik ételkülönlegességüket, ivott egy pofa házi sört vagy egy pohár levendulaszörpöt, az nagy bizonyossággal visszatérő vendég lesz e különleges környezetben.

tokaj5

Mert itt a tradicionálisan magyar kulturális és gasztronómiai szokások mentén felvállalt és letisztult paraszti élet mindennapjait megismertető skanzenben tálalják fel az ételt és italt, ehhez rendszeresen folklórprogramot, kézműves bemutatókat szerveznek. Saját, de mindenképp hazai – ha tehetik termelőktől vásárolt – alapanyagokkal dolgoznak, ebből fakadóan a külföldi trendiknek itt nincs helye: kizárólag hagyományosan magyar italokat és magyaros ételeket kínálnak.

Hogyan sül a csülök a látványkemencében?

tokaj4

Legújabb attrakciójuk az étterem udvarán nemrégiben megépített látványkemence. Csak zárójelben: a Papp-család saját tervezésű és kivitelezésű mobil kemencék készítésével is foglalkozik, melyekből külföldi megrendelésre is készült már több darab!

A mostanra megálmodott látványkemence a skanzennek a tihanyi sétálóutcából megközelíthető bejáratától szinte csalogatja a vendéget: milyen jó dolog is az, ha például az emberfia kemencés csülköt rendel, és láthatja, hogyan készíti a szakács az asztalára kerülő finomságot, netán rácsodálkozhat, hogyan „halásszák” ki a füstölt halat a kemence kéményéből? Ínyencségekből egyébként sincs hiány. 2015 slágere lehet a tavasszal „tesztelt” levendulás puding és a személyzet által már-már a magaslatokba emelt levendulával ízesített hideg gyümölcsleves.

Levendula napok közösségi lekvárfőzéssel

A levendula egyébként is fontos és kiemelt szerepet játszik Tihany történetében, a mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének és feldolgozásának. A Papp-család természetesen e hagyományőrzés támogatója és aktív résztvevője, e szellemiség keretében az említett két levendulás kuriózum várhatóan a 2015. június 20-22-i Tihanyi Levendula Napokon „mutatkozik be” a vendégeknek, s lesz levendulalekvár-látványfőzés is az étterem udvarán.

tokaj3

A kíváncsiskodó látogató sétája közben megismerkedhet a Papp-család többi vendégváró egységével: az étterem másik bejárata a Caffe Feeling Kávézó és Pizzériájuk terasza felől, a harmadik bejárat pedig a Régi Idők Ízei Kemencés Pékségük udvaráról hangulatos paraszti kemencék közt érhető el. A kemencés pékségben nem mellékesen megkóstolhatók és megvásárolhatók a Papp-családi manifaktúrában készített különleges lekvárok és mézek is.

 

S ha mindez még nem elég, akkor íme a további kínálat – igény szerint, egyénre és társaságra hangszerelve! Bor- és pálinkavacsorák, csoportos lakoma, bortúra, borkóstoló, pincelátogatás, disznóvágás, túrázás, halfüstölés, szüreti vigasság, céges rendezvények, hajókirándulás – mind a Régi Idők Udvarának szervezésében. Ha pedig elfáradunk a nap végére – jó előre lefoglalva – a Papp-család minden igényt kielégítő négy vendégházának valamelyikében álomra hajthatjuk a fejünket.

Egy emlékezetes nap különös varázsa

tokaj6

És ripp-ropp a fentiekből összeáll egy könnyen megvalósítható rövid program, hogy érintse meg az olvasót is a nagyszerű lehetőség. Érkezés Tihanyba a délelőtti órákban, a kemencés pékségben kis finomság megvétele kóstolóként, majd a kávéházban egy zamatos habos kávé elfogyasztása. Jöhet a strand, egy rövid késő délutáni pincelátogatás, majd az esti lazulás. A skanzen-étteremben a látványkemencében készített bármelyik étel elfogyasztása, előtte egy jó féle házi pálinka, utána egy pofa házi csapolt sör, közben nótaszó a fülnek, félhomály a léleknek. Éjszaka az egyik apartmanban kellemes pihenés – és így leszünk (lettünk) része a Papp-család egy napjának és vendégszeretetének.

 

Tihanynak és a falun belül a Régi Idők Udvara Skanzen és Étteremnek valóban különleges varázsa van, melyet aligha írhatnánk le szebben, mint ahogy Papp Róbert megfogalmazta:

Tihany, a feltöltődés kultikus helye 

tokaj2

„Örülök, hogy ide születhettem. Azt hiszem nincs ehhez fogható hely az egész földkerekségen. Tihany kultikus hely, ahová az emberek ösztönösen jönnek, mert érzik, itt feltöltődnek. Ehhez adott is minden, hiszen csak rá kell nézni a térképre, és mint emberi szív sziluettje, nyúlik be ez a szeretett félsziget a Balatonba, mely szelíden átöleli, elárasztva gyengéd hullámcsókjaival partjait.”

 

skanzen

skanzen2

skanzen4

 

skanzen5

 

További információk a Régi Idők Udvara Skanzen és Étterem weboldalán és Facebook-oldalán érhetők el.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek