Hévizgyörki western magyar cowboyokkal

23 okt. 2014 Vaskor István

Ritkaság, hogy az ember születésnapjára kap egy lovastanyát és egy vendégházat. Bár áttételesen, a hévizgyörki Partytime Western Ranchon így történt.

hevizgyork1

Katona Szabolcs évekkel ezelőtt álmodta meg lovas komplexumát, s persze nem véletlenül. 14 éves kora óta kötődik az állatokhoz: akkor – immár 18 esztendeje – ült először lóra. A gyönyörű környezetben elterülő Pest megyei Hévizgyörkhöz családi gyökerek fűzik, így azon sem gondolkodott sokáig, hol alakítsa ki a sport- és szabadidőparkot.

Mert a Partytime Western Ranch valódi sport- és szabadidőközpont, ahol a lovak és a lovaglás szerelmesei ideális körülmények között tölthetik napjaikat. 2013 szeptemberétől pedig akár meg is szállhatnak a komplexum vendégházában – mely pályázati forrás bevonásával épült fel –, hiszen a „porta” ekkor – éppen a fiatalember születésnapján – kapta meg a hivatalos működési engedélyt. Áttételesen tehát ajándék volt ez a javából, méghozzá nem is akármilyen! A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének szakmai ajánlására a vendégház megkapta a legmagasabb Nemzeti Tanúsító Védjegyet, a négynapraforgós minősítést.

hevizgyork3

A szálláshelyek a ház felső szintjén találhatók. Itt három darab kétágyas és egy darab hatágyas, fürdőszobás, teakonyhás szoba várja a pihenni vágyókat. A ház földszintje egy nagy közösségi tér, ahol nyáron a beszűrődő napsugarak, télen pedig a kandalló melege kölcsönöznek kellemes életérzést a látogatóknak. A 45 fő befogadására alkalmas nagy tér kiváló helyszíne családi és céges rendezvényeknek, baráti társaságok összejöveteleinek és más közösségi programoknak. A melegebb évszakokban a vendégház melletti területen sátras rendezvény lebonyolítására is van lehetőség, miként igény szerint arra is, hogy a ház asszonyának catering-vállalkozása a vendéglátást is megoldja.

Jókat enni és kortyolgatni a birtok területén is lehet! A kialakított bográcsozóhely és a kültéri kemence teret enged a gasztronómiai kalandozásra: a ranchra betérő látogatók, társaságok főzhetnek és sütögethetnek.

hevizgyork4

A Partytime Western Ranch alapszolgáltatása természetesen a lovakhoz kötődik. Bértartott és saját sportlovaikat „megülhetik” a magyar cowboyok: minden korosztály számára rendszeres a lovas oktatás, de volt már nyári lovas táboruk és óvodások is ismerkedtek már a lovaglás rejtelmeivel. Az oktatást Katona Szabolcs és egy oktató barátja vezeti – minden eddigi vendég megelégedésére.

Bár a western-csizma és kalap viselése nem kötelező, hangulatában mégis vadnyugati „feeling” és nem az angol lovas iskola miliője költözött ide, az egyébként kilenchektáros területre. Nyitottan, lazán, derűveI, lasszóval a ló hátán: ez itt a módi. A gazda említi, hogy elsősorban a gyerekek körében népszerű a lovaglás: a környékről minden korosztály kopogtat náluk, s mily érdekes: a többség 6-12 éves, szülőkkel érkezik, közülük pedig a lányok dominálnak.

hevizgyork2

A ranch előzetes jelentkezés alapján bikarodeót is szervez, mert a western-életérzés jegyében Katona Szabolcs ebben a sportágban is otthonosan mozog. De van a tanyán kecske, borjú, bika és több háziállat – a vidéki hangulat jegyében.

Vendégeiknek ajánlják a közeli horgásztavat, ahol a pecások hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek. A tervek szerint a közeljövőben fürdőtóvá alakítják át a birtokon lévő tavacskát, ezzel bővítve programkínálatukat.

Ami pedig a fentiekből kimaradt: mindezen kalandok a fővárosból az M3-as autópályán közlekedve jó 20-25 percnyi autózással elérhetők. Tehát lóra fel! Mindenkitt szeretettel vára Partytime Western Ranch Hévizgyörkön.

hevizgyork5

További információk a 06-30-922-8502-es telefonszámon, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen és a RANCH Facebook-oldalán kaphatók.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek