4 lakos, 8 falusi vendégház, 7 tagú szociális szövetkezet Szanticskán
A Csereháti Szociális Szövetkezet sikeres pályázatának eredményeként elkészült Magyarország egyik legkisebb településének nyolcadik falusi vendégháza.
Szanticska, ez a Cserehát egyik legeldugottabb és legszebb völgyében fekvő falu tizennyolc házával, 3-4 állandó lakójával a falusi turizmus egyik kicsiny gyöngyszeme. Magyarország egyik legkisebb települései közé tartozik. A közigazgatásilag a szintén nem metropolisz nagyságú, mindössze hatvan fő körüli lélekszámú Abaújlakhoz tartozó zsáktelepülésen hét magánszemély 2013-ban alakította meg a Csereháti Szociális Szövetkezetet, melynek fő profilja a falusi vendégfogadás. A szövetkezet két, négy napraforgós minősítésű vendégházzal várja e csodás környezetbe látogatókat. A házak közül az egyik felújítása pályázati forrás segítségével nemrégiben fejeződött be, így 2015-től Szanticska öt vendégházából kettő a szövetkezet működtetésével kínál szálláshelyet a látogatóknak.
A Csereháti Szociális Szövetkezet egyik tagja Pollák István, Abaújlak polgármestere, aki nem faluvezetői minőségében, hanem magánemberként tette le voksát a közös munka, Szanticska turizmusának fejlesztése és a hagyományok ápolása mellett.
- Milyen alapvető célkitűzésekkel alakították meg a szociális szövetkezetet? – kérdeztük Pollák Istvánt.
- Két fő területre koncentráltunk. A falusi turizmus fejlesztésére és a zöldterületek gondozására, illetve az erre épülő szolgáltatásokra. Mindkét feladatunk azt célozza, hogy megőrizzük a falu romlatlan ősállapotát, egységes népi építészetét, egyedülálló mikroklímáját és páratlan állatvilágát. Ennek megfelelően pályáztunk, és nyertünk támogatást céljaink megvalósítására.
- Melyek voltak a pályázat során megvalósított fejlesztések?
- Felújítjuk a szövetkezet székhelyéül is szolgáló épületet, amelyet vendégházzá alakítottunk át, és a Fészek Vendégház nevet kapta. Ez és a már működő Völgy Vendégház szövetkezetünk két falusi szálláshelye, melyekben összesen tizennégy fő elhelyezését biztosítjuk. Az egymás szomszédságában álló épületek hatalmas kertjében kemencénk, bográcsozó helyünk, fedett kerti pihenőnk, igényes berendezéseink mind-mind a vendégek kényelmét szolgálják. A program során szövetkezetünk három tagja kiváló eredménnyel végezte el a falusi vendéglátók képzését. A vidéki életmódhoz kapcsolódva szövetkezetünkben kézműves tárgyak készítésével is foglalkozunk.
Szabó Attila fafaragó a szövetkezet tagjaként készít ajándéktárgyakat, melyeket vendégeink körében értékesítünk. Ehhez a munkához eszközöket vásároltunk a projekt keretében, miként a zöldterületi szolgáltatásaink végzéséhez is sor került eszközvásárlásra. Utóbbi tevékenységet Gregóczki Gábor tagunk végzi, aki ezekhez a munkákhoz szakképesítéssel rendelkezik.
- Mennyire volt csapatmunka a pályázat sikeres megvalósítása?
- A teendőkből mindannyiunk kivette a részét. Külön is kiemelem dr. Ormos Endrét, aki ugyan Budapesten él, ám a szövetkezet tagjaként szinte minden szabad percét körünkben, Szanticskán tölti. Az ő közbenjárására vállalta el a falu főépítészi tevékenységét jó barátunk, Földes László Ybl-díjas építész, de hosszasan sorolhatnám a doktor úr önzetlen, időt, pénzt és fáradságot nem ismerő munkáját a szövetkezetért, a faluért.
- A faluról sokan mondják, hogy a csend is ide jár pihenni! Ez a vendégcsalogató? Kiket, milyen vendégkört várnak a jövőben ebbe a festői környezetbe?
- Akik Szanticskára készülnek pihenni, azoknak a tökéletes csendet és nyugalmat kínáljuk vendégházainkban, az érintetlen természetben, ahol a vándorok beleszippanthatnak a régi falusi élet romantikájába. A faluba található villanyfényes sportpálya, lovaglási lehetőség, íjászkodás aktív kikapcsolódást kínál, miként a Vendégházak előtti úton haladó Cserehát turistája túraútvonalai is.
A falu szálláshely adóival kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően, akár 60 főt is el tudunk szállásolni egy éjszakára.
További információk a Csererháti Szociális Szövetkezet www.csszsz.hu weboldalán találhatók.
Csereháti Szociális Szövetkezet
3815 Abaújlak-Szanticska, Völgy utca 5.
Telefon: 06- 20-985-7857, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(x)