Zellerkrémleves tojásmetélttel, céklacsipsszel és pirított dióval
Bizony egy leves ízvilága is lehet pazar, főleg, ha egy igazi ínyencségről beszélünk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
Hozzávalók: 40 dkg zellergumó megpucolva, 1-1 fej lila- és vöröshagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 1 alma, 4 ek. olívaolaj, 1 – 1.5 liter víz (vagy zöldségleves), só, bors, frissen reszelt szerecsendió, 1 – 1,5 dl tejszín vagy kókusztej, fél citrom leve (elhagyható, ha az alma elég savanyú), 1 nagy marék dió, 2-3 közepes cékla, bő olaj a sütéshez, 2 tojás
Elkészítése:
A zöldségeket megmostam, meghámoztam, majd a zellert és a krumplit felkockáztam. A megpucolt hagymákat vékony csíkokra vágtam. Egy közepes lábasban felhevítettem az olajat, rádobtam a hagymát, kicsit sóztam és megfonnyasztottam. Ezután a fokhagymát is megfuttattam rajta, kb. 1 perc alatt éppen csak, hogy illata legyen. Hozzáadtam a zellert, 3-4 percig pirítottam, felöntöttem az alaplével/vízzel, végül beledobtam a meghámozott, feldarabolt almát is. Kevés sóval és frissen őrölt borssal fedő alatt közepes lángon puhára főztem (kb. 15).
Közben a céklákat meghámoztam és a zöldséghámozóval vékony szeleteket vágtam belőle. Forró olajban ropogósra sütöttem (sütőben is süthetjük, ha ellenezzük a bő olajba való sütést), konyhai papírtörlővel bélelt tányérra szedtem. A diót száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirítottam, durvára vágtam és félretettem.
A tojásmetélthez a tojásokat egyesével sütöttem meg. A felütött tojáshoz sót, borsot, szerecsendiót és kevés tejszínt adtam. Alaposan felvertem, olajjal kikent forró serpenyőbe öntöttem, mint a palacsintatésztát és mindkét oldalát világos aranybarnára sütöttem. Tányérra szedtem, hagytam hűlni, végül feltekertem a tojáslepényeket és kb. 1 centi vastagon felvágtam.
A levest a végén botmixerrel összeturmixoltam, vékony sugárban hozzáöntöttem a tejszínt, elkevertem és fűszereztem még kevés sóval, borssal, bőségesebb mennyiségű frissen reszelt szerecsendióval.
Tálaláskor a levesbe szedtem a pirított diót, majd a tetejére tettem a tojásmetéltet és a céklacsipszet. Pirított rozskenyeret adtam hozzá.