Világszenzáció a 3 alapanyagot tartalmazó túrótorta

09 júl. 2015 Administrator

Mindössze tojás, fehér csokoládé, és sótlan krémtúró kell, hogy pillanatok alatt egy ínycsiklandó finomságot tudjunk magunknak és szeretteinknek elkészíteni.

japantorta

Akár már most nekifoghatunk. Ez nem más mint a japán cheesecake, avagy túrótorta.Szükségünk lesz:

– 3 tojásra

– 120 gramm fehér csokoládéra

– 120 gramm sótlan, krémtúróra

Elkészítése

Válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjéktől. A fehérjéket tegyük be a hűtőbe. A sütőnket állítsuk be 170 Celsius fokra. Gőz felett olvasszuk meg a fehér csokoládét, folyamatosan egy fakanállal kevergetve. Adjuk hozzá a krémtúrót és a három tojás sárgáját, jó alaposan dolgozzuk össze.

Vegyük ki a hűtőből a tojásfehérjéket, egy robotgép segítségével verjünk kemény habot belőlük. Ennek negyedét adjuk hozzá a csokis, krémtúrós masszához, keverjük össze. Ezután a többi tojáshabot is adjuk hozzá óvatosan, finoman kevergetve a tésztaalaphoz.

Vegyünk elő ezután egy tepsit, béleljük ki sütőpapírral, és kenjük be kevés olajjal. Töltsük bele a tepsibe a tésztánkat, kissé ütögessük meg, hogy a massza szépen elhelyezkedjen és a légbuborékok is kijöhessenek. Egy nagyobb edénybe, amibe a tepsi is belefér, öntsünk némi vizet, tegyük bele a tepsit és 15 perce mehet be az előmelegített sütőbe.

Ezután zárjuk el a tűzet, de még 15 percet hagyjuk ott a tésztát. Készen is van, vegyük ki és hagyjuk meghűlni. A finomságra szórhatunk még porcukrot, vagy meghinthetjük manduladarabkákkal.

Forrás: ideafashion.hu

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek