Receptek uborkával variálva
Az uborkát élettani hatása mellett ízéért fogyasztjuk szívesen. Az alábbi finom recepteket a frissen szedett zöldség nélkül el sem tudnánk készíteni.
Az uborka tele van vízzel, káliumban, C-vitaminban, kávésavban és elektrolitban gazdag. Ebből adódik, hogy a zöldség a tikkasztó hőségben hozzásegít egyensúlyban tartani vízháztartásunkat. Más konyhakerti növénytől eltérően az uborka osztatlan sikert arat szinte mindenkinél.
Nem véletlenül tálalunk tehát most három ínycsiklandozó, a szezonját élő uborkás recepttel.
Uborkavíz
Épp oly egyszerű, mint amilyennek hangzik. Aprítsunk vékony darabokra egy kis darab kígyóuborkát, dobjuk bele egy kancsó jeges vízbe, majd keverjük össze. Tetszés szerint lehet hozzáadni mentalevelet, citromszeleteket. Az üdítő egyrészt felfrissít, másrészt pedig tökéletesen hidratálja testünket.
Hideg uborkaleves
Hámozzunk meg, majd magozzunk ki s szeleteljünk fel három uborkát. Helyezzük a turmixgépbe két pohár joghurttal, fél teáskanál mustármaggal és egy csipetnyi mentalevéllel egyetemben. Sóval és borssal ízlés szerint ízesítsük a turmixot. Hagyjuk állni egy éjszakát, majd másnap mentalevéllel tálaljuk az ebédnél.
Távol-keleti uborkasaláta
Vágjunk apró szeletekre két közepes hámozott és magozott kígyóuborkát. Helyezzük a zöldséget egy szűrőbe és hagyjuk sóban állni körülbelül 30 percig. Ezt követően öblítsük át az uborkát és rázzuk szárazra. Ezután keverjük össze az uborkát egy evőkanál természetes cukorral, egy negyed csésze rizsecettel és egy evőkanál szójaszósszal. Ha az ízek összeértek, akkor köretként fogyaszthatjuk.