Mintha fánkot ennénk - A legfinomabb desszert kenyérből

02 márc. 2015 Tartalomszerkesztő

Az alábbi fánk könnyen elkészíthető, és nagyon finom. Gyors reggeli, vagy délutáni csemege lehet belőle. Hidegen is fogyaszthatjuk, sőt másnap is jó íze van még.

 

Kevés hozzávaló szükséges, egy pár szelet kenyér, mogyoróvaj, porcukor és lekvár-ezek minden háztartásban megtalálhatóak.

 

Jó, ha friss kenyeret választunk, valamint az is, ha puhább, vékonyabb szeletet esik a választásunk. Egy pogácsaszaggatóval vágjunk a szelet közepéből kerek formákat, úgy, hogy a héját ne használjuk.

 

Egyik szelet közepét kenjük meg mogyoróvajjal, a másikat pedig valamilyen bogyós lekvárral. Borítsuk egymásra a két szeletet, és a széleiket csippentsük jól össze, hogy a töltelék ne folyjon ki belőle.

 

Tegyük forró olajba, és süssük meg mindkét oldalát, majd szórjunk rá porcukrot. Ez lesz talán a világ legegyszerűbb, és mégis finom édessége. Senkinek sem fog feltűnni, hogy kenyeret használtunk a ropogós fánkok elkészítéséhez.

 

 

 

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek