Lencsét nemcsak január elsején kell enni - receptek

31 dec. 2014 Administrator

A lencséből nemcsak január elsején érdemes enni, hiszen azontúl, hogy a babona szerint biztosítja jólétünket, igen egészséges növény.

lencse3A kis kerek növényt már az ókori görögök is nagyra értékelték, számos módon fogyasztották, sőt, még kenyeret is készítettek belőle. Már akkoriban is ajánlották a fogyasztását egyes betegségek – például májproblémák – ellen.

A lencsét a középkorban főleg a szegények eledelének tartották, és csak később lett népszerű. Közel-Keleten és Indiában ma is alapélelmiszernek számít, legalább 50 fajtát ismernek és használnak. Nálunk két fajtája ismert, a hagyományos hazai lencse és a vöröslencse.

Jótékony hatásai

A lencse erősíti az immunrendszert, ezáltal ellenállóbbá teszi szervezetünket a betegségek ellen. Segít megelőzni a vírusfertőzéseket, és felvértezi a szervezetet, hogy könnyebben le tudja győzni a megfázás és különböző betegségek tüneteit. Érdemes minél gyakrabban fogyasztanunk belőle, ha azt szeretnénk, hogy immunrendszerünk erősebb legyen.

A lencse fehérjében, folsavban és fontos fitovegyületekben gazdag, emellett nagy mennyiségben tartalmaz vasat, cinket, magnéziumot és kalciumot, amelyek hozzájárulnak a szervezet egészséges működéséhez és a védekezőképesség megőrzésében. Egyetlen csészényi főtt lencse önmagában fedezi a szervezet napi folsavszükségletét, amely nélkülözhetetlen a fejlődési rendellenességek, a rákos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében.

A laktóz érzékenység igen kellemetlen lehet, hiszen akik ezzel a panasszal küzdenek, azok számára a tejalapú ételek és italok fogyasztása után hasmenés jelentkezik, hiszen szervezetük nem képes lebontani a tejben található cukrot. A kutatások kimutatták, hogy a lencse segíthet megszüntetni az ezzel járó panaszokat, és energiát és fehérjét tudunk segítségével bevinni a szervezetünkbe.

lencse2A lencse magas antioxidáns vegyületekkel bír, amelyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében. Mindemellett még fiatalságunk megőrzésében is segíthet a lencse, hiszen lassítja az öregedést, és a ráncok kialakulását is hátráltatja, így fogyasztása hozzá járul ahhoz, hogy bőrünk szebb és üdébb legyen.

S most következzen két ízletes recept lencséből!

Lencsevagdalt

Hozzávalók: 30 dkg lencse (a vöröslencse a legjobb), kb. 25 dkg zabpehely, vagy rizspehely, 3 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 2 fej fokhagyma, 2 fej hagyma, fűszerek ízlés szerint: majoranna (bőven mehet bele), só, bors,gyömbér, 2 evőkanál csípős mustár (ha nincs akkor 1-2 mokkáskanál őröltmustármag is nagyon jó), 1-2 evőkanál piros paprika (szép színt és jó ízt ad a vagdaltnak)

Elkészítés: a lencsét sós, borsos, babérleveles vízben megfőzzük. A főzőlevével, tojással, a fűszerekkel, szódabikarbónával, fokhagymával, hagymával  és a mustárral összeturmixoljuk. Az így kapott léhez hozzáadjuk a zabpelyhet - lehet picit több is és kevesebb is, a lényeg, hogy a tészta állaga nokedli sűrűségű legyen. Lehet egy kicsi liszttel is sűríteni. Ha kell. kb. 1/2 órát állni hagyjuk, hogy a zabpehely jól megszívja magát. A sütőt előmelegítetjük 250 fokra, a formákat sütőpapírral kibéleljük. Kb 10-15 percig sütjük így, aztán lejjebb vesszük 220 fokra, az utolsó 10 percben pedig 200 fokon sütjük. Sütési idő: kb 1 óra. Az eredmény egy kívül szilárd, belül kissé krémes állagú – de nem folyós – fűszeres vagdalt lesz.

Újévi lencsesaláta nem csak újévre

Hozzávalók: 50 dkg lencse, 2-3 babérlevél, 1 vegán bio zöldségleves kocka, 1 tojás, 1 dl szűz olívaolaj, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál kókuszvirág cukor, fél citrom leve, 2 dl tejföl (rizstejszínnel helyettesíthető), 1 lilahagyma, 1 teáskanál egész bors, egy kevés frissen őrölt tarkabors, só ízlés szerint

lencse1Elkészítése: a lencsét előző este átmossuk, és beáztatjuk tisztított vízbe. Másnap egy 2-3 babérlevéllel, 1 teáskanál egészborssal és egy vegán zöldségleves kockával feltesszük főni annyi tisztított vízbe, hogy ne sokkal legyen több, mint ami ellepi. (Útközben figyeljük, és ha kell apránként pótolgassuk a vizet). Amíg fő a lencse, addig keverjünk egy majonézt: 1 tojás sárgájához adjunk egy mokkáskanál mustárt, pár csepp citromlevet, jól keverjük el, majd cseppenként – állandó keverés mellett – adagoljuk hozzá az olívaolajat, míg szép krémes nem lesz. Ha kész a majonéz, akkor hottáadjuk a tejfölt, a kókuszvirág cukrot, a törött borsot, a citromlevet, egy csipet himalája sót és ismét jól elkeverjük, majd belekeverjük a az apróra vágott lilahagymát is. Végül összeforgatjuk a megfőtt és kihűlt lencsével.

Salátának, köretnek és főételnek is fogyaszthatjuk. Húsevők belekockázhatnak egy kis házi füstölt csülköt is…

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek