Készítsünk otthon rózsa- és levendulavizet

07 júl. 2015 Fekécs Edit

A rózsa- és levendula olyan rendkívüli kincsei a természetnek, amit kár lenne figyelmen kívül hagyni.  Nem véletlenül kezd az utóbbi időben terjedni kivonatuk otthoni használata.

rozsaÉrdemes velük kapcsolatban néhány dolgot tudni

Csakis olyan virágot szabad felhasználni amelyet nem ért gyom- és rovarirtószer. Csak frissen szedett virág a megfelelő. Napkelte után 2-3 órával, a reggeli harmat felszáradása után szedjük le. Ne használjuk fel a szárakat és a leveleket. Amint leszedtük, azonnal mossuk meg, és egyből dolgozuk fel. Ha nincs sajátunk, vehetjük üzletben is a szükséges virágot,de így nem olcsó mulatság.

Rózsavíz

Hozzávalók

-          friss szirmok (3-4 liternyi)

-          jégkockák

-          zománcos fazék, fedővel

-          mély, erős, hőálló tál

Tegyük bele a főzőedénybe a szirmokat, öntsünk rá desztillált vizet, amíg el nem lepi. A hőálló tálat tegyük bele a fazék közepébe, úgy, pereme néhány centivel fölötte legyen a víz szintjének.

Fedjük le fedővel, de azt fejjel lefelé helyezzük el, hogy létre jöjjön egy sima felület a fedő aljából.

Most pedig forraljuk fel az edény tartalmát, majd pedig helyezzük a fedőre a jégkockát. Ezzel elérjük azt, hogy létrehozzunk hideg felületet (a fedő belső felülete), ahol a pára letud csapódni, és onnan pedig a hőálló edénybe tud csöpögni a termékünk.

rozsa2Ugyanez egy kicsit egyszerűben

Az előbbi zománcos edénybe tegyük bele a szirmokat néhány centi magasságban, öntsünk rá desztillált vizet, és kezdjük el melegíteni.

Melegítsük, de ne forraljuk, kb. 60 percig, addig, amíg a szirmok, el nem veszítik a színüket, a folyadék átvette a virág színét, és szemmel láthatóan olajos réteg képződött a felszínen.

Szűrjük le, és nyomjuk ki a nedvességet a szirmokból, és ez már a rózsavíz.

Még egyszerűben

1 csésze tele szirmokkal, felöntjük 2 csésze forrásban lévő vízzel. Fedjük le, és várjuk meg, amíg a keverék lehűl. A szirmokból nyomjuk ki a folyadékot, hűtsük le, kész a rózsavíz. Miután elkészítettük a rózsavizet, tartsuk hűtőszekrényben, egy lezárt, tiszta üvegedényben. Alkalmas sütésre, főzésre, de csak akkor, ha frissen használjuk. Csak hűtve tároljuk. Tárolási időt tekintve, lévén víz, biztonságosan 2-3 hétnél tovább ételbe semmiképp ne használjuk.

Felhasználás

Pórus összehúzó, arcbőrre: 1 rész alkohol és 10 rész rózsavíz a recept.

Levendula-víz

levendula2

A valódi levendulavizet hasonló desztillációs eljárással készíthetjük, mint a rózsát.

Ha egyszerűbb eljárást szeretnénk, a követekzőképpen járjunk el:

1. Először készítsünk levendula tinktúrát.

Hozzávalók:

-          levendulavirág

-          vodka, vagy más ízesítetlen, fehér szesz

Töltsük ki egy üvegedénybe a levendulát és fedjük le teljesen a vodkával, majd zárjuk le légmentesen. Tartsuk szobahőmérsékleten 2-3 hétig, naponta rázzuk fel 2-3-szor. 14-20 nap elteltével szűrjük le, a tiszta folyadékot pedig öntsük egy jól zárható edénybe, és hűtve tároljuk. Használat előtt tetszés szerint hígítsuk vízzel (kozmetikumként több vízzel, mert az alkohol szárít).

2. Illóolajból

Ha nincs levendulavirágunk, használjunk természetes, tiszta illóolajat.

Hozzávalók:

-          fél csésze vodka

-          15-20 csepp levendula illóolaj

-          1,5 csésze desztillált víz

Összekeverni, egy légmentesen záró palackban tárolni, sötét helyen tartani 2 hétig, aztán már lehet is felhasználni.

levendula

A levendulavizet sokféleképpen használhatjuk fel a háztartásban, íme, néhány ötlet:

-          az ágynemű mosásnál adjunk hozzá egy kicsit az öblítőhöz, az ágyneműnek könnyű illata lesz, segít az elalvásban

-          vasalásnál egy kicsit spricceljünk a vasalandó felületre, így kellemes illatot kapnak ruháink, ágyneműink

-          halántékra dörzsölve, csillapítja a fejfájást

-          a kád vizének illatosítására

-          rovarcsípés enyhítésére, vagy éppen szúnyog, esetleg más rovar riasztására

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek