Készítsünk pitát és töltsük meg húsvéti finomságokkal

31 márc. 2015 Fekécs Edit

A pita avagy lepénykenyér a  vízzel elkevert lisztből sütött "kenyér" egymástól függetlenül a világ különböző pontján, sokféle néven, de hasonló alakban született meg.

pita7Nem szeretnénk senkit lebeszélni a finom kenyérről, de gondolva az ünnepekre, talán változatossá tehetjük étkezésünket. Kenyér helyett vagy mellett választhatjuk a pitát is. Már csak azért is, mert tojás- vagy éppen sonkasalátával töltve igazán különlegessé tehetjük a húsvéti reggelit vagy éppen a vacsorát.

 

Először is kezdjük azzal, hogy sokan összekeverik a tortillát a pitával, pedig nem ugyanaz. A tortilla legtöbbször kukorica lisztből készül. Csak egy vékony tészta, amit feltekerve töltenek meg, mig a pitát felvágják és a belsejét töltik meg. A legfontosabb különbség a kettő között, hogy a tortilla sütőporral készül, mig a pita élesztővel készült kelt tészta.

 

A pita az első kenyerek  és az első receptek egyike. Ezek a lepénykenyerek nem csak köretként szolgáltak, hanem feltekerve vagy félbehajtva szendvicseket készítettek belőlük. Közvetlenül fogyasztás előtt is ízesíthetőek, ugyanis ilyenkor gyakorta előfordul, hogy a kenyeret kis zsiradékon megpirítják, átmelegítik őket, esetleg a tésztába tett töltelékkel ilyenkor sütik össze.

A pitát rokona, a pizza  helyett is használhatjuk. A kisebb korongokon egyedi ízvilágokat teremthetünk, minden családtagnak megalkothatjuk a maga kedvenc kis pizzáját.

 

pita2

A Hegyaljai Boszorkánykonyha receptjében biztosan nem csalódunk.

Hozzávalók (8 db-hoz)

50 dkg finomliszt
2,5 dkg friss élesztő
2 tk só
1 tk cukor
3 dl langyos víz
2 ek olaj

Így készítettem:

1. A hozzávalókból lágy tésztát dagasztottam. Szükség szerint (a liszt minőségétől függően) kevés langyos vizet lehet még hozzá adni. Lefedve, langyos helyen duplájára kelesztettem.

2. Lisztezett deszkára borítottam, 8 egyforma darabra vágtam, melyeket egyenként gömbölyítettem, majd kb. 3-4 mm vastag körökké nyújtottam.

3. A tésztát további 10 percig pihentettem. Közben a sütőt előmelegítettem 200 fokosra.
A nyers pitákat nagy sütőlemezre tettem (egyszerre 4 db fért rá), majd kb. 10 perc alatt készre sütöttem.
Maradék sült hússal, bármilyen zöldséggel, majonézzel és ízlés szerint bármivel tölthető.

Igazi görög gyros receptet itt találtok.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek