Hogy „hol volt, hol nem volt” az a bizonyos találkozás?  Hát bizony a mesében. Talán az olvasó is örömmel emlékezik vissza A kis gömböc meséjére. Amely történetben abból a bizonyos kurta farkú kismalacból nem marad semmi egyéb tavaszra a padláson csak a gömböc, ami nem hagyja, hogy megegyék, inkább ő fogyasztja egyre a falu népét… A gömböc asszonyt és embert nem kímélve ámokfutásba kezd, felfal mindenkit, aki útjába kerül, mígnem a kondáslegény bicskájával ki nem repeszti a gömböcöt megmentve ezzel az elnyeltek életét. A gömböc eredetileg kásás, véres töltelékekkel töltött disznógyomrot jelentett, a megnevezés később került csak át a disznósajtra.

A disznósajt megjelenése 1870-től vált gyakoribbá, elterjedése német hatásra történt. Korábban a disznó gyomrát kásás töltelékkel töltötték meg, vagy töltetlenül hagyták. A kásatöltelékkel töltött gyomrot romlandósága miatt gyorsan kellett a disznóvágást követően elfogyasztani, a disznósajt tartósabb ennél, füstöletlenül ugyan ajánlott 5-6 nap alatt elfogyasztani, de füstölt állapotban hűvös, szellős helyen tárolva akár 3 hétig is fogyasztható a disznótoros finomság.

A disznósajtok készítésére vonatkozóan számos variációt láthatunk. A legfőbb alapanyagát a disznófej, a bőr és a toka adja, belekerülhet még a vese és a szív is. A jó disznósajt nemcsak az ízével és az illatával ragadja meg a kóstolóját, hanem az ízérzékelés és a szaglás mellet a látás érzékszervére is hat. Az előbbinél a fűszerezés válik fontossá. Tradicionálisan a disznósajt fűszerét a só, a piros paprika, a fekete őrölt bors és a fokhagyma adja. A látványt – ahogyan az élet, a művészet és a konyhaművészet területén is – a színek és a formák biztosítják. A disznósajt színeinek kavalkádját az egymás mellé kerülő különböző fejhús, szalonna és bőrdarabok adják: egymást követik a pirosas, a fehéres, a rózsaszínes és a barnás részek. A formáknál az alapanyagok előkészítése játszik fontos szerepet.

A megabált fejhúsrészek, bőr és szalonna összedarabolását türelmes és precíz emberre kell bízni, olyanra, aki hosszú ideig a monoton aprítást tűrve nyugton megül, mert a disznósajt gusztusossága többek szemében azon múlik, hogy például a nyelvet mennyire finom darabokra aprították. A disznósajtkészítés útján a következő állomás, hogy a megfűszerezett alapanyagokat a gondosan megtisztított gyomorba töltik, majd a gyomrot általában a gazdasszony zsákvarró tűvel összevarrja. A sajtot megfőzik, deszkára helyezik, megszurkálják, majd kihűléséig préselik nehezéket helyezve rá. Ezt követően a disznósajtot a disznótoros vacsorán kínálják, vagy pedig a hideg füstre teszik.

Itt a mese vége, együnk végre!