Hogyan készítsünk orgonazselét gyorsan és egyszerűen?

09 máj. 2012 Hauser-Szabó Noémi

orgona2A vidéki települések és városok, kertek, utcák is illatoznak mostanság az orgonavirágtól. Ha teheted, ne csupán illatozd, készíts belőle orgonazselét.

Már-már úgy voltam vele, hogy meg sem mutatom, mert bizony nem lett olyan harsogóan piros a végtermék, mint másoké. Sőt nem olyan erősen lila színű, mint a három évvel ezelőtt eltett lekvár. Az illata és az íze viszont megmaradt, úgyhogy azért mégsem fogtam annyira mellé. Amikor leszűrtem a beáztatott orgonát, akkor valami káprázatos volt a lé színe. Szépen fel is főztem a zselésítő cukorral és üvegekbe töltöttem. Másnap reggel viszont nagyon híg volt az egész. Így aztán muszáj volt újra felfőzni agar-agarral – sajnos ezért veszett el a harsány szín –, ám az íze mindenképpen kárpótol.

orgona1Imádom az orgona illatát, öröm lesz majd ősszel kinyitni egy üveggel!

Hozzávalók:
100 g orgonaszirom
500 ml víz
1 citrom leve
300 g cukor
30 g agar-agar vagy pektin

Elkészítése:
Az orgonára öntsük rá a felforrt vizet, majd adjuk hozzá a citromlevet és hagyjuk állni egy órán keresztül. Ekkor szűrjük le és főzzük fel a cukorral, valamint az agar-agarral. Főzzük jó 5 percig és töltsük üvegekbe.

A szerző blogját itt találod!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek