Házi manufaktúra: készíts rózsavizet!
A rózsavizet gyakran használják kozmetikumokban, ugyanakkor vérzéscsillapító hatással is bír. Ezért varázslatos, hogy otthonunkban is elkészíthetjük.
Óvatosnak kell lenned, ha 100 százalékos, tiszta formában szeretnél az illatszerhez jutni. A gyógyszertárakban és néhány élelmiszerboltban kapható rózsavíz általában a rózsaolaj vízzel és szintetikus tartósítószerekkel hígított változata. Az „igazi” rózsavíz valójában desztillált víz segítségével készül. Illata és íze is elbűvölő.
A recept a rózsavíz hagyományos elkészítéséről szól. Egyszerűen elkészíthető, és az eredmény kiemelkedő. Akár negyven perc alatt „varázsolhatsz” egy liternyi minőségi rózsavizet, majd órákon át illatozhatod a virág mennyei illatát.
Mielőtt hozzákezdenél a megvalósításhoz, győződj meg róla, hogy van-e otthonodban egy hőbiztos, rozsdamentes acél-, vagy üvegedényed, amibe a végterméket öntheted.
Hozzávalók: 2-3 liter friss rózsa, vagy rózsaszirom, desztillált víz, jégkockák.
Elkészítése
1. Helyezz egy téglát egy nagyobb fazék közepébe, majd a már korábban említett edényt tedd a téglára. Ezt követően szórj annyi rózsát a fazékba, hogy ellepje a téglát. Ez után tölts annyi vizet a rózsaszirmokra, hogy épp csak ellepje azokat.
2. Ha az első lépéseket teljesítetted, akkor fordítsd fejjel lefelé a fedőt. Gyújts alá a fazéknak, és forrald fel a vizet. Ha kész, akkor vedd takaréklángra a sütőt, és várj addig, amíg a víz ismét forrni kezd. Figyelned kell, hiszen mihelyst forrásnak indul a víz, abban a pillanatban három-négy darab, vagy akár egy egész zacskó jégkockát kell ráhelyezned a fedőre.
3. Látod, mennyire egyszerű volt? Ahogy a víz forr, a gőz felemelkedik és eléri a hideg fedőt – ekkor megkezdődik a kondenzáció. A lecsapódó víz középre folyik és egyenesen a téglára helyezett edénybe csöpög. Húsz percenként hirtelen mozdulattal emeld fel a fedőt és a már elkészült rózsavizet evőkanállal „halászd” ki a tálból. Ezt a folyamatot akkor kell abbahagyni, mikor már nagyjából egy liter kellemes illatú rózsavized van.