Eltevési praktikák borsóra hangszerelve

27 máj. 2012 Virágné Fejes Éva

borso1Akik korán elvetették a borsót, a napokban már szüretelhetik. Akik pedig kedvelik az üvegben való tartósítását, számtalan recept közül válogathatnak. 

Napjainkban a leggyakoribb eltevési mód a fagyasztás, s bár ez a legegyszerűbb tárolási szokás, közel sem a legolcsóbb. Létezik azonban két olyan eltevési módszer, mely nagyon egyszerű, energiatakarékos és a legkevesebb átalakulást idézi elő az eltett borsóban.

Saját levében nyersen eltett borsó
A kifejtett borsót lemérjük, majd egy nagy tálba tesszük. Ahány liter a borsó, annyiszor 12 dkg sót, 8 dkg cukrot és 1 csapott kávéskanál szódabikarbónát szórunk a zsenge borsóra. Az egészet megkeverjük, majd egy konyharuhával lefedve másnapig állni hagyjuk, közben 2-3-szor még megkeverjük. Másnap a sötét (zöld vagy barna ) üvegeket – legjobb a sörösüveg - elmossuk, kiforrázzuk, majd a borsót belerakjuk. Végül a levet egyenletesen elosztva a borsóra töltjük. Az üvegeket dugóval zárjuk le és tegyük végleges helyükre a spájzba. Előfordulhat, hogy a dugót kilövi, ekkor simán dugjuk vissza. Bármikor vehetünk ki az üvegből, amennyire szükségünk van, a maradék ledugaszolva tovább is eláll. Felhasználáskor a borsót alaposan áztassuk ki hidegvízben, majd tetszőleges módon használjuk fel.

borso2Borsó „kopogósra” szárítva
A másik nagyon egyszerű eltevési mód, ha a borsószemeket kopogósra szárítjuk, majd hűvös, száraz helyen tüll- vagy vászonzacskóban tároljuk. A szárítás vagy aszalás előtt kétféleképpen is kezelhetjük a borsónkat.
A kifejtett, megmosott borsót pár percig enyhén sós vízben főzzük, majd lecsepegtetjük. Napon vagy sütőben zsugorodásig szárítjuk.
Édesen is száríthatjuk. Ekkor a kifejtett szemeket mossuk meg, csepegtessük le, majd mérjük meg. Minden kg borsóra 2 evőkanál cukrot számítunk, melyet kevés vízben felfőzünk. Amikor sűrűsödni kezd, beleforgatjuk a borsót.1-2 percig benne hagyjuk a szemeket, így kapnak egy kis cukormázat. Ezután egy tepsit vagy tálcát zsírpapírral kibélelünk, beleöntjük a borsót és szétterítjük. Napon vagy sütőben teljesen megszárítjuk.

Mielőtt felhasználjuk a szárított borsót, egy éjszakára áztassuk hideg vízbe. Az áztatóvizet felhasználjuk a főzéshez.

borso3A borsót egészen július első feléig lehet másodvetésként veteményezni, így auguszusban ismét szüretelhetjük. Ha vetőmagot vásárolunk, vegyük figyelembe, mikor javasolják vetését. Ahol most leérett, annak helyére ne kerüljön újra borsó. Helyére inkább paprikát, paradicsomot palántázzunk.

A letermett borsó szárát ne szedjük ki a talajból, hanem a szárakat a föld színénél metsszük el ollóval vagy sarabolóval: a földben maradó gyökérdarabok javítják a talaj minőségét. A levágott szárakat akár a sorok közé terítve ott is hagyhatjuk mulcsnak, de a komposztdombunkat is gazdagíthatjuk vele. Vidéken vannak azonban olyan gazdák, akik megszárítják és télen a jószágnak adják.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek