Egy főzés-egy hét: minden napra jut belőle

10 jún. 2012 Virágné Fejes Éva

mindennap1Főzzünk egy héten egyszer kiadósan, a többi napon pedig az „eredetileg” előkészített ételt varázsoljuk késszé, újjá. Sok időt spórolhatunk meg ezzel!
Ha megkérdezzük a háziasszonyokat, szinte kivétel nélkül mindenkinek az a véleménye, hogy nem egyszerű manapság a helyzetük. Család-munka-kert, vidéken még az állatok,  s e mellett még változatosan főzni – embert próbáló feladat. Szabadidő alig van. Valóban nem könnyű a feladat, de kis szervezéssel, tervezéssel mégis csempészhetünk szabad órákat is életünkbe.

Készítsünk egy paprikás csirkét, sokkal több zsiradékkal, hagymával, mint ahogyan szoktuk. Annyi csirkemellet tegyünk bele, amennyire szükség lesz a hét hátralévő napjaira is – a család létszámától, étvágyától függően.

mindennap2Amikor készen van a csirkepaprikás, egy adagot mindjárt megeszünk belőle – mondjuk nokedlival –, a többit kivesszük a pörköltléből. Másnap egy napi adag húst egy kevés lével, pici zsiradékkal felengedünk, majd meghintjük kakukkfűvel, bazsalikommal, rozmaringgal, oregánóval. Belekockázunk egy meghámozott uborkát, laskára vágott paradicsompaprikát, valamint egy padlizsánt. A padlizsánt előtte karikára vágjuk és olajban kisütjük, lecsepegtetjük, majd nagy kockára vágjuk. Ez az étel már nem paprikás csirke, könnyű, nyári ebéd-vacsora.

Harmadnap hortobágyi húsos palacsintát készítünk. Ehhez kisütünk néhány palacsintát. Az egy napi adag csirkehúst apróra vágjuk, közé keverünk pici tejfölt, majd a palacsintákba töltjük, és a szokásos feltekerés helyett, négyrét hajtjuk a tésztát. A csirkepörkölt levét tejföllel összekeverjük, és a palacsintákra öntjük. Forró sütőben jól átmelegítjük.

Negyednap rizses húst varázsolunk a csirkepörköltből. Kifőzünk két adag rizst a szokásos módon, de a víz egy része helyett a paprikáscsirke levét tesszük bele. Ha megfőtt, egyik részt félretesszük hűtőbe, mert később szükségünk lesz rá. A maradék rizs közé keverjük a földarabolt húst.

mindennap3A következő napra töltött burgonyát készítünk. Megfőzzük a burgonyát egészben, majd a héját lehúzzuk, közepét kivájjuk és megtöltjük darált csirkehússal. Tetejét leöntjük 2 dl tejfölben elkevert egy egész tojással. Néhány percre, amíg a tojás megdermed, sütőbe tesszük.

Hatodnap még mindig töltött ételt készítünk, ezúttal töltött paradicsompaprikát. A félretett rizst összekeverjük apróra vágott csirkehússal és a paprikákba töltjük. Tetejére sajtdarabokat teszünk, úgy rakjuk sütőbe. Addig sütjük, míg a sajt megolvad a tetején.

mindennap4Az utolsó napon rakott makaróni kerülhet az asztalra. Egy sor apróra tördelt, kifőzött makarónit és a megmaradt összes csirkehúst és pörköltlevet használjuk hozzá. A főtt makarónit rétegesen beletesszük egy tepsibe úgy, hogy alul-fölül a makaróni legyen.

Besamelt készítünk a következő módon: 2 dl tejet 2 dkg lisztet és 2 dkg vajat összekeverünk, majd sűrűre főzzük. Végén belekeverünk 10 dkg reszelt sajtot. Ezzel öntjük le a rakott makarónit, ettől szép kérget kap. Addig sütjük, míg szép pirosra nem sül.

Ezzel a „technikával” nem kell mindennap a tűzhely mellett tölteni sok-sok órát, amit esetleg magunkra, vagy gyerekeinkkel egy közös játékra, beszélgetésre, lazításra fordíthatnánk. A „minden napra jut belőle” módszer csak egy példa. Ki-ki ötlete és pénztárcája alapján variálhatja. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Ha van hasonló praktikád, írd meg az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek