Bor-, gyümölcs-, alma- és ízesített ecet készítése házilag
A vitamindús táplálkozás egyik alapja, hogy a húsételhez bőségesen fogyasszunk salátát, melyhez a jó minőségű, gyenge ecetet házilag is elkészíthetjük.
A gyárinál ízletesebb ecetet készíthetünk gyümölcsből, borból, vagy akár a már készen vásárolt ecetet is ízesíthetünk különböző fűszerekkel. A salátáknak fontos szerepük van abban, hogy a nehezebb fogásokat is könnyebben tudjuk emészteni.
Borecet
Célszerű ötliteres üvegbe tenni az összetevőket. 10 dkg mazsolára, egy marék lencsére, és 3 kanál mézre öntsünk 2 l fehér asztali bort, majd két hétig tároljuk melegebb helyen. Az üveget takarjuk le! Hogy ez miért is fontos, azt a cikk végén eláruljuk. Az első napokon ugyan kicsit forr majd, de később letisztul, ezután tegyük hűvösebb helyre. Különböző gyümölcsöket tehetünk bele szár nélkül, amit aztán állni is hagyunk minimum egy hónapig. Majd ezt követően az üveget teletöltjük fehér borral, hozzá keverünk egy dl mézet, majd 5 hétre ismét „hűvösre” helyre tesszük, de ez idő alatt ne mozgassuk az üveget. Az ecet szépen letisztul, ezután óvatosan szűrjük le és töltsük üvegekbe. Ha meghagyunk kb. 2 liternyit az ecetágyunkból, akkor legközelebb ismét önthetünk hozzá bort és 5 hét elteltével ismételten jó ízű ecetet készíthetünk.
Gyümölcsecet
Ehhez mindenképpen érett, nem romlott, nem penészes gyümölcsöt kell felhasználni, mint például almát, körtét, szilvát vagy birsalmát. Egy ötliteres befőttesüvegbe, másfél liter gyümölcsre 2 liter vizet öntsünk, és letakarva tegyük meleg helyre. Amikor forrni kezd, a levét szűrjük le, keverjünk hozzá 5 dkg élesztőt, 15 dkg apróra vágott barna vagy rozskenyeret, majd az egészet öntsük a gyümölcsre, takarjuk le és 5 hétre tegyük meleg helyre. Ezt követően a kész ecetet átszűrve leöntjük, és zárható üvegekbe töltjük.
Almaecet
5 literes befőttes üvegbe tegyünk pár szem almát felaprítva, de dobálhatunk bele almahéjat és csutkákat, pár naponta keverjük össze némi cukorral vagy mézzel, mert cukros környezet szükséges az erjedéshez. Bomlás során a cukorból lesz az alkohol, tehát minél több a cukor, annál erősebb az alkohol, és az ecet is annál erősebb lesz. Pár hét alatt beérik és le is lehet szűrni.
Ízesített, tárkonyos ecet
Tárkonylevélre öntsünk legfeljebb 7 dl meleg ecetet és 8 napig hűvös, sötét helyen tartsuk letakarva. Ezután szűrjük le és tároljuk zárható üvegekben. A tárkonylevél mellé tehetünk még petrezselyem- és zeller zöldjét, apróra vágott citromhéjat, szegfűszeget, egész borsot, köménymagot.
Készíthetünk narancsos ecetet is, úgy hogy egy kávéskanál fekete borsot, ugyanannyi köménymagot és szerecsendiót, fél narancs héjával, cukorral, némi sóval befőttesüvegbe teszünk, felöntjük 1 liter ecettel és legalább 10 napig állni hagyjuk, ezután már csak le kell szűrnünk és üvegekbe adagolnunk.
Karikákra vágott főtt burgonyából pedig ízletes burgonyasalátát készíthetünk. Adjunk hozzá hagymát, öntsük le gyenge borecettel, vagy tárkonyos ecettel ízesített tejföllel. Ugyancsak készíthetjük salátaecettel, ebben az esetben fokhagymás olíva olajat is csepegtessünk rá. Babból is többféle ízesítéssel készíthetünk salátát.
Miért érdemes konyharuhával, vászonanyaggal takargatni ecetünket az erjedés időszakában? Azért, mert a muslicák és petéik kárt okoznának benne.
Forrás: impulsermagazin.com