Birkapörkölt a hét végi kerti partira
Bár a nyílt tűzön, bográcsban főtt birkapörköltet nehéz leutánozni, a konyhában – gáz- vagy villanytűzhelyen – készített változat is fenséges lehet.
A húst alaposan mossuk meg, majd kockázzuk fel. Ha nem színhússal dolgozunk, hanem történetesen mi magunk vágtuk a birkát, és nagyobb adagokban volt lefagyasztva, a csontokról levágjuk a húst. Elég nagy munka, de megéri, mellesleg az íze miatt a csontot se dobjuk ki, azt is belefőzzük a pörköltbe.
A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk és egy-két evőkanál zsíron nagyon lassú tűzön megpároljuk. Sokszor kell kevergeti, mert odaéghet, nagyon megpirul, és akkor kesernyés lesz. Akkor jó, hogy már szép átlátszó, állaga hasonlít a hagymalekváréhoz. Ekkor beledobjuk az 5 fej zúzott fokhagymát, átkeverjük, megszórjuk egy csapott kiskanál majoránnával, háromcsipetnyi őrölt köménnyel, majd beletesszük a felkockázott húst. Magas hőfokon folyamatosan kevergetve fehéredésig pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a félbevágott paprikát, paradicsomokat, két evőkanál Édes Annát, sózzuk, borsozzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Ekkor beletesszük a csontokat is.
Lefedve takaréklángon puhára főzzük, időnként megkavargatjuk, nehogy leégjen. Jó 4 óra alatt omlósra fő. Ha fiatal birkahúsunk van, fele idő is elég lehet hozzá. Az esetlegesen elpárolgott vizet menet közben pótolhatjuk. A végére jó sűrű szaftja lesz. Fogyasztás előtt a csontokat kihalásszuk belőle. Amikor a hús már omlós, szükség szerint utána ízesíthetünk sóval, borssal.
Főtt burgonyával, illetve csigatésztával tálaljuk, savanyúságként kovászos uborkát kínálunk.
Hozzávalók (egy népes baráti társaságnak): 4 kg birkahús, 1,5 kg vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 paradicsom, 2 paprika, 3 evőkanál Édes Anna paprikakrém, só, bors, őrölt kömény, 3-4 csipetnyi szárított morzsolt majoránna, 3 csapott evőkanál pirospaprika, olaj vagy zsír.
Jó étvágyat hozzá!
Forrás: veruskonyhaja.blogspot.hu