Ingyen leves és ingyen lekvár erdőről, mezőről. Bár akad, aki azt mondja erre, hogy elmúlt az őskor, a gyűjtögetés ma sokak által kedvelt időtöltés.  

Ha a szomszéd a gyűjtögetés kapcsán valóban az őskort emlegeti, adódik a kérdés: vannak, akik valóban cikinek tartják kimenni a házzal szemben található mezőre, hogy megszedjék a kosarukat isteni potyóka szilvával, anyakönyvezett nevén a mirabolán szilvával vagy mondjuk szederrel, csalánnal?

Én nem abba a típusba tartozom, aki ebből problémát csinálna, mert nem is értem, miért kellene. Nekünk a gyerekekkel jó móka kimenni és falatozni, sőt hosszabb túráinkra mindig viszünk magunkkal dobozt és szatyrokat, mert ki tudja mi akad az utunkba?

A minap is kimentünk sétálni az erdőbe a gombaszedés reményében. Az erdő szélén már láttam: ha gomba nem is lesz, üres kézzel nem térünk haza, mert a szederbokrok roskadásig vannak érett szederrel. Pár perc alatt annyit szedtünk, hogy megvolt az aznapi levesünk. Két dobozka a fagyasztóba került, és egy jó marék enni is maradt. Persze a szedés hatásfoka romlott azáltal, hogy frissibe tömtük a szánkba az érett gyümölcsöt…

Némileg csalás ezt a kreációt levesnek nevezni, mert valójában egy szimpla joghurtos turmix kevés mézzel, de mi kanállal ettük és így hűtöttük magunkat a túránk után. Azt hiszem ez volt a kirándulásunk itthoni megkoronázása!

A következő nap sem költöttem levesre. Néhány tő újzélandi spenót nem terem annyit, hogy önmagában elegendő legyen egy kiadós étkezésre, ezért körbeszaladtam „a tágabban értelmezett kertemben”, és szedtem gyönyörű, friss csalánhajtásokat, amelyeket sikerült virágzás előtt meglelni. A kettő együtt már elég volt a leveshez. Az összetevők nyersen is összeturmixolhatók – ki-ki igényei készítheti el. Semmi más nem kell hozzá, mint a csalán, a spenót és két szép fokhagymagerezd, némi víz, só, bors és két kanál tejföl és zsíradék. A fokhagymát olívaolajon gyorsan megforgatjuk, hozzátesszük a csalánleveleket és a spenótot, átforgatjuk. Lefedve pároljuk kicsit, majd tejföllel elkeverjük és felengedjük vízzel. A végén az egészet összeturmixoljuk.

A lekvárfőzési lázat néhány hete a potyóka szilván éltem ki. Ugyan nem a legnagyobb öröm az apró szilvák kimagozása, de jó társaságban van a dolognak szép része is!  Ha már a kimagozással készen van az ember, akkor már majdnem a finisbe ér! Feltesszük tiszta edénybe lassan rotyogni. A gyümölcsből kifőtt léből szörp is készíthető, a sűrűbbje bot mixerrel „átsegíthető” lekváros állagba. Fahéjjal jól megfűszerezzük, a végén mézzel édesítjük. Végül kifertőtlenített üvegekbe töltjük, „fejre fordítjuk” néhány percre az üveget, majd mehet a száraz dunsztba. Dzsemes állagot útifűmaghéjjal vagy agar-agarral is lehet segíteni a gyümölcs sűrűsödését, így gyorsabban készen van.

Az iménti történetek is mutatják, hogy a természet maga a terített asztal. Nézz körbe a környezetedben, hogy mennyi mindent kínál, és ne félj elfogadni az ajándékát! Kirándulni önmagában is öröm, hát még akkor, ha közben a bendőnknek is jut néhány finom falat!

A szerző blogja itt!