E napokban bizony sok háziasszony éppen bőszen hétdecis befőttesüveget keres, hogy elrakhassa télire a lekvárokat. De vajon mi öröm van a befőzésben?
Nincs véletlenül üres befőttes üveged otthon? Szívesen átvenném - szólt több ismerős is, s mások is jelezték, gyakorlatilag hiánycikké vált mostanra a sztenderd, hétdecis üvegtipus, amely a legalkalmasabb a lekvár elrakásához. Egy multicég - ahol üresen ásítoztak az üveges raklapok – azt jelezte, hogy a befőttesüveg idénytermék, ezért nincs. Érdekes magyarázat a befőzési szezon kellős közepén...

Egyre inkább bebizonyosodik ugyanis, hogy a családok egyre szívesebben vállalkoznak a kertben megtermelt, vagy szedd magad-akcióban megvásárolt termény házi konzerválására. Az interneten egész kis befőzőklubok, felületek alakultak, a Facebook-on is rendszeresen osztanak meg ilyen tanácsokat a befőtt-rajongók. 

Horváth Judit székesfehérvári angolnyelv-tanár, két kisfiút nevelnek tetoválószalont üzemeltető férjével. Náluk nem csak asszonymunka a lekvárfőzés, lelkesen besegít a családfő, sőt, érdeklődik a két gyerkőc is. Judit a közelmúltban gyakorlatilag tökélyre fejlesztette magát a lekvárok terén. Puszta hobbinak indult, a maguk örömére, aztán az egész baráti kört, távolabbi ismerősöket is boldoggá tevő ajándékozós tevékenység lett. Az egész Judit nagymamájával kezdődött, aki rengeteg lekvárt, befőttet tett el minden évben  ám az igazi löketet az adta, hogy igencsak megnőttek a gyümölcsfák Juditék kertjében, s egyre több termést hoztak. A jó humorú tanárnő mindenkinek ajándékba adja lekvárjait, eszébe sem jutna ellenszolgáltatást kérni, helyette azon agyal, milyen új ízkombinációkkal lehetne még előrukkolni. Citrusos almát (citromhéjjal, kandírozott narancsal) csinált legutóbb, de volt alkoholos korszaka is: sorra gyártotta a pálinkás meggyet, a tokajis körtét, a szamorodnis almát, pezsgős epret, mind ajándékba. A baráti kör már jól ismeri Judit hatalmas lendületét, ezért Varga Gábor Farkastól, az ismert helyi grafikusművésztől gyönyörű lekvárcimke-sorozatot kapott az aranykezű főzőasszony.

De mivel lehet vonzóvá tenni azok számára a befőzést, akik kiskorukban nem ezt látták, ráadásul a drága hozzávalók és a nem mindig sikeres végkimenetel sem hozza meg a kedvüket?

- Nekem még sosem romlott meg semmi, bár nincs igazán titkom - mondja Judit, aki zselésítővel és pektinnel készíti lekvárjait, melyekhez nád-vagy nyírfacukrot használ, tíz dekát egy kiló gyümölcshöz. Az első forráskor a boltban kapható, 3:1 nevű terméket teszi a lekvárba, még tíz percig rotyogtatja a tűzön, botmixerrel pürésíti, aztán mehetnek az üvegek a dunsztba. Magam is tanúsíthatom: a kókuszos almalekvár valami álom volt...

Kislányai mellett tölti a kamrát a fehérvári Neszter Ildikó is, ezen a nyáron epret, meggyet, barackot tett el.

- Anyósom kertjében sok meggy termett, s mivel nagy-nagy kedvencem a nagyim finom, darabos meggylekvárja, az idén én is megpróbáltam. Fele annyi cukrot tettem bele, mint ami a boltiban van, de ízben messze felülmúlja azokat. A tetejére kevés szalicilt teszek, de állagjavítót nem használok. Az epret és a barackot passzíroztam, ettől jó sűrűk lettek a lekvárjaink. Hogy miért kezdtem bele? Próbálunk minél kevesebb tartósítószert, adalékanyagot magunkhoz venni. Az epret a termelői piacon, a Jancsárkertben vettük, s mivel a gyerekek nagy kedvence, egyértelmű volt, hogy megpróbáljuk nekik ilyen módon kitolni az eperszezont. Szeretnék nekik minél több hagyományos ízt átadni, hogy érezzék azokat a zamatokat, amelyek nekem megadattak gyerekkoromban...

A HULLOTT ALMA METAMORFÓZISA
Nagyszüleim kertje Miskolcon volt, a ház mögött. Nem volt valami nagy kert, már gyerekkoromban is be tudtam szaladni pár perc alatt, ismertem minden málnabokrát, szilvafáját, kaktuszát, tejfölös pohárba telepítet zöldféléjét. Nagymamám folyton hajolgatott: szilváért, almáért, az alacsonyan növő, alattomosan szúró egres, kétméteres magasságból csúfolódó meggy minden szeméért megküzdött. Amit mi, unokák legfeljebb hajigálózásra használtunk volna, azt ő felszedte szépen, a konyhában megmosta, a rosszát kiskéssel kikanyarította a húsból, s olyan pompás lekvárt főzött belőle, hogy a gőzébe szimatolni is gyönyörűség volt. Nekünk egy dolgunk volt: ritka látogatásainkkor a hűvös kamrába osonni és a selyempapírossal fedett polcokról elcsenni egy szinte fekete, darabos valamivel teli üvegcsét. A folyékony arany nem lenne olyan becses most számomra, mint az a meggy, vagy hullott almalekvár, az ő keze munkája  ha maradt volna mára  belőle egyetlen morzsácska...

Forrás: duol.hu