Milyenek voltak a 19-20. századi parasztság gyermekáldással és születéssel kapcsolatos különleges babonái, mai szemmel néha morbidnak tűnő szokásai?

Ezekről is beszélt egy Várpalotán tartott „Mennél több, annál szebb!” – Születés és gyermekvárás a paraszti világban című előadásán Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató.

A régi paraszti szokásokat több alkalommal is az apró csongrádi falvakban kutató szakember elmondta, akkoriban hétköznapi jelenségnek számított a terhesség. A gyér orvosi ellátás miatt sok esetben doktor sem látta a várandós kismamákat, épp ezért ugyan sok gyermek született, ám sokan idejekorán meg is haltak.

A várandós nőket sem igazán kímélték, csupán nehéz tárgyakat nem emelhetett, mert tisztában voltak azzal, hogy a megerőltetéstől elvetélhet, de különben azt tartották, hogy minél többet dolgozik, annál dolgosabb lesz a gyerek. Gyöngyössy Orsolya elmondta, a helyszíni kutatómunka során olyan idős hölggyel is beszélt, akire a múlt század negyvenes éveinek elején a mezőn, munka közben  törtek rá a szülési fájások. Mivel sem orvos, sem bába nem volt a közelben, ezért egyedül szülte meg gyermekét. Szerencsére a nehézségek ellenére mindketten életben maradtak.

A paraszti világban kiemelten fontos volt a gyermekáldás. Egy házaspárt nem is tartottak családnak, ha nem volt gyermekük.  Épp ezért a gyermeknemzéshez is tucatnyi, mai szemmel furcsának tűnő hiedelem is kapcsolódott. A babona szerint például úgy képzelték, hogy a méh ketté van osztva, s a fiúk jobbról, míg a lányok balról. Emiatt úgy vélték, hogy befolyásolni tudják a születendő gyermek nemét. Amikor vége volt az aktusnak, akkor az asszony a megfelelő oldalra fordult, javarészt jobbra, mert a fiúgyerek volt a vágyottabb, s a munkák során is jobban és hamarabb hasznát vették, mint egy kislánynak.

Természetesen a meddőség akkor is éppúgy jelen volt, ennek kiküszöbölésére érdekes praktikákat eszeltek ki. A nőknek például, ha három gyermeket akartak, az egész lakodalom alatt hármat kellett mutatniuk az egyik kezükkel, amelyen rajta kellett ülni a lagzi folyamán. A fiú fogamzását pedig azzal próbálták segíteni, hogy férfiszerszámokat, azaz ostort és kalapácsot tettek a hitvesi ágy alá.

A magzat védelmére is nagy hangsúlyt fektettek. Úgy tartották, bármit is cselekszik az édesanya, annak nyoma lesz a gyermeken is. Például nem tehetett a kötényébe magvakat, mert tele lesz az újszülött anyajeggyel, de szárítókötél alatt sem volt ajánlatos átmenni, mert azt tartották, akkor a szülés során a gyermek nyakára tekeredik majd a köldökzsinór. A magzatelhajtás borzasztó bűnnek számított, s a hiedelmek szerint komoly büntetés várt arra, aki így cselekszik.  Azt gondolták, ha valaki „elcsinálja” a magzatot, akkor a mellét kígyók szívják a túlvilágon vagy tüzes kádban kell ülnie az idők végezetéig.

Forrás: veol.hu