Szeptember 20. - A gyermekek világnapja

20 szept. 2015 Administrator

Egyetlen ember sem tulajdona a másiknak. Ez ma számunkra természetes, de nem volt ez mindig így, s ezt különösen a gyerekek szenvedték meg.

 

A Gyermekek Világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954. óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a gyermekekre, elsősorban a fejlődő országok gyermekeire emlékezünk, az ő támogatásukra, jogaik védelmezésére. E napon felhívást is intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF a világon a legnagyobb, a gyermekek érdekében tevékenykedő szervezet.

 

 

Az UNICEF jelszava: A GYERMEKEK MINDENEK ELŐTT!

 

A gyermekek érdekeinek védelmében sokáig nem lehetett fellépni nemzetközi szinten, a jog eszközeivel.

 

Közvetlenül a II. világháború után szerették volna, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete - némi módosítással - megerősíti az 1924-es Genfi Nyilatkozatot. Az ENSZ Közgyűlése azonban 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, s ez aztán meghiúsította egy, a gyermekek szükségleteihez igazított további dokumentum elfogadását. Az Egyetemes Nyilatkozat mindazonáltal tartalmaz néhány a gyermekek javát - különösen a védelmüket - szolgáló rendelkezést.
Többéves előkészítő munka után, 1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A Nyilatkozat néhány konkrét jogot is megfogalmaz, így például a névhez, az állampolgársághoz vagy az ingyenes alapfokú oktatáshoz való jogot. Ugyanakkor ugyanúgy nincs kötelező ereje, mint az 1924. évi Genfi Nyilatkozatnak.

 

A gyermekek a jövő zálogai, vágyaink és álmaink megtestesítői. Érzékeny, fondorlatos kis emberkék, akik pontosan tudják, hogy a szülői szeretet végtelen és kiapadhatatlan, szerencsés esetben pedig elkíséri őket a felnőtté válás útján. Szülőnek és pedagógusnak – esetleg egy személyben mindkettőnek lenni – nem könnyű és nem is jelentéktelen feladat. Hiszen a felnőttnek kell a tudásra és szeretetre éhes kis lelkekből felelősségteljes, segítőkész, rátermett jellemet nevelnie.

 

 

Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig.
Eleanor Hodgman Porter

 

A kisgyermeket nem hiába nevezik angyalkának. "Angelosz" eredetiben azt teszi, hogy "küldött". Egy más világ küldötte az. Egy más világé, melynek ismeretlen delejes hatása sugárzik a gyermekarcból, gyermekszemből azokra, akikhez küldve lett. A gyermekek szemében van néha bizonyos kék sugárzat, amely bűvölő erővel bír; mely beszélni tud, s azt a színt elveszti a szem, mikor beszélni megtanul az ajk; ez a sajátszerű kék szivárvány csak gyermekszemekben észlelhető.
Jókai Mór

 

Ha a szülő üzleti befektetésnek tekinti a gyereknevelést, a legnagyobb mértékben pórul jár. Ha úgy gondolja, hogy minél több gyereket nevel, mint a malacnevelésből, meglesz idővel az a haszna, hogy mikorra erői elmúlnak s maga szorul eltartásra, akkor a gyermekek... Vagy pláne, hogy a gyermekei erőtartalékát akarja a maga céljaira felhasználni, ha majd megnőnek? Vagy csak az is, ha bármiképpen, nemcsak üzletileg, tehát nem pénzben kifejezhető módon, de érzelmileg akar hasznot, például ideái tovább plántálásában, vágyálmainak kiélésében - akkor is a legnagyobb mértékben pórul jár. (...) A gyerek mindennap kifizeti saját magát. A szülő egy főkönyvi lapot tart a gyermeke számára: egyik oldalon beírja, amit ráköltött s amit rápazarolt, a másik oldalon felrója, mit vár ezért viszonzásul. Az én tanácsom az, s én amennyire emberileg lehetséges, ezt végre is hajtottam: a szülő mindennap zárja le a számadást, írja be egyenlegül, hogy: van gyermeke. Ez az öröm mindent ki kell, hogy fizessen.
Móricz Zsigmond

 

A kéz sebei begyógyulnak, de a gyerek, akit azért ütött meg az apja, mert elvesztett egy csatát, életre szóló sebet kap.
Paulo Coelho

 

Forrás

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek