Különleges világ a postásoké: mindenkiről mindent tudnak a körzetükben, különösen a kisebb településeken. A küldeményekből már-már „olvasni” tudnak.

A bári „Postás Verát”, Takács Nagy Veronikát a CIA is megirigyelhetné: amit hall, lát, senkinek el nem árulná, mert amint mondja, rögtön odalenne a bizalom.

- A postások tudják, mikor visznek rossz hírt?
- Persze, a hivatalos küldemények feladóját látjuk, ha akarjuk, ha nem. És általában sejtjük is mi áll bennük, láttunk már elég ilyen levelet, felszólításokat és egyéb tértivevényes iratot. Vannak, akik tőlem kérnek tanácsot, mi a teendő, ha éppen azt közölték velük, ki akarják kapcsolni a gázt vagy a villanyt.

- Akkor Önök előtt aligha vannak titkok.
- Nincsenek. Nemcsak a leveleket látjuk, hanem azokat is jól ismerjük, akik átveszik.

- Egy kis faluban, mint amilyen Bár is, ahol dolgozik, a pletykák mindennaposak, Öntől viszont még egyet sem hallottam.
- Nem is fog. Ha én lennék a falurádió, egyből elveszíteném az emberek bizalmát, márpedig az a munkánk alapja.

- Nyilván a kisujjában van, hány ház van a faluban, sőt még az is, hol milyen kutya acsarkodik a kapuban.
- Hát hogyne. Soroljam? Maradjuk annyiban, tudom, melyik kerítésnél kiáltok inkább a gazdának, semmint csöngetek, nehogy túl közel kerüljek a négylábúakhoz.

- Gondolom, akkor várják a legjobban, amikor a nyugdíjakat kézbesíti.
- Valóban vannak, akik tényleg alig várják, hogy a házukhoz érjek ilyenkor. Ugyanakkor jó néhány embernek nemcsak ezért fontos ez a nap. A magányosan élők közül sokaknak ez alkalom a beszélgetésre is, mivel más nem nyitja rájuk az ajtót. Ilyenkor jóval tovább is tart a köröm, de egyáltalán nem bánom.

- Dívik még a borravaló?
- Egyre kevésbé, de nem is várom. Viszont nagyon sokan kedveskednek ezzel-azzal, például gyümölcsökkel. Nagyon jó dolog érezni, hogy kedvelnek.

Forrás: bama.hu