Elhivatottságánál és gyűjtőszenvedélyénél már csak a gyerekek iránti szeretete nagyobb a Tiszapüspökiben élő Kocsis Istvánné nyugdíjas pedagógusnak. 

Ő gyűjtötte össze azokat a tárgyi emlékeket, amelyeket kiállítva létrehozta a település helytörténeti gyűjteményét.

– Édesapám, a sokak által ismert Butyka Béla amatőr gyűjtő volt, sokat tanultam tőle gyermekként – kezdte Kocsis Istvánné. Vilma a Tiszapüspökiben, általa berendezett helytörténeti gyűjteményében vezetett körbe. A gyűjteményt 2009-ben kezdte összeállítani a település ezer éves évfordulója alkalmából.
– Ne gondolják, hogy nem volt segítségem a gyűjtemény összeállításakor – hangsúlyozza -. A berendezés, tervezés, kivitelezés során a két fiam, a polgármester úr, az önkormányzat dolgozói mind-mind mellettem álltak. A kiállítóhely adott volt: a parókiát, amely már 1992 óta üresen állt, pályázati pénzből újították fel. Ennek egyébként 1763-ban tették le az alapkövét és egy évvel később épült föl a plébánia hivatal, ami most 250 éves.

Nem volt kérdéses számomra, hogy lesz egy egyházi terem, amely tudomásom szerint egyedülálló. Bene Feri bácsi plébánosunk bútorai, tárgyai ugyanis itt maradtak, csak fel kellett újítani azokat. Nézzék ezt az orgonát! Bár romos volt, mégis úgy gondoltam, hogy kiállítom. Medgyessy Péter akkori miniszterelnök úrnak a látogatása során pedig annyira megtetszett, hogy vállalta a korszerűsítését – mutatta a csodás hangszert.

Bérmálási emlékek, korabeli fotók, 1700-as évekből származó régi könyvek, menyegzői, illetve miseruhák, pólyahuzat és még hosszan sorolhatnánk mi mindent sikerült pár hónap alatt összegyűjteni. A faluból régen elköltözött családok is segítettek ebben, mondta Vilma. Elhivatottságát jól tükrözi, hogy idén, éppen március 15-én  képes volt utána sietni még a hókotró Zetornak is, csak hogy lencsevégre kaphassa a markolóra tűzött nemzetiszínű zászlókat. A fotó ma is az egyik kiállítóterem falán látható. Pedagógusként azonban a könyvek a legkedvesebbek számára.

– Ha lesz időm, ezt olvasgatom –  fogta kezébe óvatosan a már megsárgult, 1870-es évek végéről származó halotti búcsúztatókat tartalmazó kis könyvet. –  Nem tudjuk ki írhatta, de döbbenetesen szép írások – mondta. – Ebben a foldozott csizmában pedig harminc évig járt tulajdonosa gyalogszerrel Püspökiből Szolnokra és vissza. Szép teljesítmény egy lábbelitől! De nézzék csak ezt a térképet! 1768-ban valaki lerajzolta a települést, feljegyezve azt is, ki hol lakik. Ez egy másolat, Hatvanban van az eredeti. Ennek alapján adódott az ötlet: az iskolás gyerekek is elkészíthetnék Tiszapüspöki kicsinyített mását – mondta, majd odavezetett a háromszor négy méteres hatalmas maketthez.

– Mindenki megtalálja rajta a saját házát – büszkélkedett, majd pedagógus lévén, rögtön az azt elkészítő gyerekekről kezdett mesélni. – Nagyon ügyesek voltak, örömmel végezték a feladatot. Mindig is imádtam gyerekeket tanítani. Alig vártam, hogy táborozhassunk, legtöbbször Káptalanfüreden, aminek a végén kiosztottuk az általunk készült díjakat. A Holdvilág díjat például az kapta, aki nem feküdt le esténként. Annyit kirándultunk, hogy mire annak idején a gyerekek hetedik osztályosok lettek, bejárták az egész Dunántúlt – mesélte. – Szeretem az itteni gyerekeket, a települést, nyugalom van itt. Nem ismerem azt a szót, hogy unatkozni. Még rengeteg tervem van. Szeretnék például egy kovácsműhelyt berendezni a kiállítóteremben. A helytörténeti gyűjtemény összeállításának is minden pillanatát élveztem. Ez voltaképp a mániám, de jó értelemben. Egyszerre élek a múltban és a jelenben. Bár rengeteget éjszakáztam és idegeskedtem, de megérte.

– Rengeteg segítséget nyújtott a korabeli fotókon szereplő személyek azonosításában a 95 esztendős Tóvizi Pista bácsi, amit ezúton is köszönök neki– mondta Kocsis Istvánné. – Tiszapüspökiben nagyon gyakori a „Tóvizi” név. Ennek az az oka, hogy korábban, amikor a Tiszát még nem szabályozták, többen laktak a vízen túl. Innen eredt a „Túlvízi” név, melyből kialakult a vezetéknév mai formája– tette hozzá.

Fotók: Csabai István
Forrás: szoljon.hu