Népszokások és praktikák Gyümölcsoltó Boldogasszony napján

24 márc. 2015 Tánczos Erzsébet

Amikor Jézus születése napjának megünneplését december 25-re tették, rögtön kilenc hónapot számítottak visszafelé, s így rögzítették Mária fogantatásának  napját március 25-ére. 

boldogasszony1Gyümölcsoltó Boldogasszony, a legszélesebb értelemben vett termékenység ünnepe. Keresztény ünnep, de a gyökerei igen messzire nyúlnak. Ősi hitvilágunkban tetten érhető az  istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya, s gabonával, gyümölccsel ábrázolják.

 

Mivel Szűz Mária  e napon fogadta méhébe Jézust, a hiedelem szerint az  a gyermekre vágyó asszony, aki Gyümölcsoltó Boldogasszony napján  óránként imádkozik, biztosan teherbe esik.

Ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartják alkalmasnak

Azt a fát, amit ilyenkor oltanak nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Az Ipoly vidéki falvakban vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, az szerencsétlenséget eredményezne. Szeged népe szerint a szemzett fából nem jó másnak adni, mert ezzel a termést odaadnák.

Göcsejben azt tartották, hogy aki Gyümölcsoltókor a frissen oltott fába belevág, megvakul, halála után pedig elkárhozik.

Vannak azonban olyan vidékek is, ahol a Boldogasszonykor a  gyümölcsfáról vágott gallyat eltüzelik, ezzel akadályozzák meg a fák férgesedését.

alma

Más hiedelmek is előfordulnak a fákkal kapcsolatban, amik csak erre a napra érvényesek. Ha olyan fa van a kertben, amelyik nem terem, azt is termővé lehet tenni, méghozzá a fa  megfenyegetésével. A moldvai  csángók ezen a napon megfenyegették a  terméketlen fákat, hogy kivágják.  Azt mondták a terméketlen fának, hogy ki fogják vágni a haszontalanság miatt. Sőt! Fűrésszel a kézben kellett megfenyegetni ezen a napon. Állítólag ez az eljárás bő termést eredményezett.

 

Néhol ezen a napon vetették el a paradicsom magvakat. Gyimesben, ahol Gyümölcsoltókor még hó van, úgy tartják, hogy ha ezen a napon rossz idő van, akkor hideg tavasz várható. Az Ipoly menti falvakból származik a következő regula ismert: Gyümölcsoltó hidege, téli hónapnak megölője. A békákat is figyelik: ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz.

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek