Rövid, elgondolkodtató és lélekemelő az alábbi rövid történet, mely a pórul járt termelőről és az ő emberségéről,az önzetlen segítésről ad bizonyságot.

„Beregi barátunk – a Szabad Föld régi levelezője – rendszeresen beszámol arról, milyen áron veszik át arrafelé a termelőktől a gyümölcsöt. Így volt ez az idei meggyszezonban is, amikor az árak olyan alacsonyak voltak, hogy nem érte meg leszedni sem a fáról a meggyet.

Ő azért ugyanúgy szedegette, mint máskor, mert nem tudta elnézni, hogy ott menjen tönkre. Egyik nap azután nagy öröm érte: a felvásárló szólt, hogy négy rekesszel este át tudna venni. A megbeszélt időre ott is volt a négy rekesz meggy az udvarán, de kiderült, még sincs szállítás – meg kellene próbálni a szomszédos városban.

A mi barátunk ezt már nem vállalta, mert oda-vissza az út többe került volna, mint amennyit a négy rekesz meggyért kap – de abban sem bízott, hogy ott majd tényleg átveszik. Visszarakta hát a rekeszeket a talicskájára, s indult velük szomorúan hazafelé. Gondolkodott, ki az, akinek tán nem jutott még elég meggy a családban, a rokonok, jó ismerősök között, de már mindenkinek adtak a párjával. Hazaérve is csak törte a fejét a talicskát nézegetve – ám egyszer csak földerült az arca. Szegényes ház, kopár porta képe tűnt fel lelki szemei előtt: no, annak a nagy családnak nincs egyetlen fája sem. Amikor a négy rekesz meggyet a gyerekeknek átadta, megnyugodott. Egyenek csak, legyen télire befőtt is – pénzt ne is említsenek, üzente a szülőknek.

Aztán kiment a kertbe, ahol a tizenöt fából még ötnek roskadoztak az ágai a meggytől, s az alkonyatban újra azon kezdett töprengeni: hát ezzel kinek is szerezhetne egy kis örömet…

Elmúlt már a meggyszezon, s kezdődik az almaszüret Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Bőséges a termés, félő, hogy majd egy része a termelők nyakán marad. Barátunk példája egymagában nem oldhatja meg a válságot, de vannak, akiknek sokat jelenthet.

Talán érdemes elgondolkodni rajta.”

Forrás