1848, a szabadságharc és forradalom óta jelenik meg népművészetünkben a koronás címer, amely hosszú évtizedekig kedvelt motívuma volt az alkotóknak.  

– A címerrel díszített népművészeti tárgyak előképei a XIX. század második feléből származó színes nyomatok – mondta Gyanó Szilvia néprajzkutató a nagykanizsai Thúry György Múzeumban nemrég megnyílt kamarakiállítás kapcsán. – Ezek sorában meg kell említenünk a 48-as hadi lobogókat, melyek egyik oldalán mindig a címer látható, a másikon pedig Szűz Mária, illetve a tiszti jelvényeket, melyeken szintén ott van a nemzeti jelkép. Ezek azért fontosak, mert a parasztemberek róluk vették a mintákat, ugyanis közülük is rengetegen ott harcoltak a 48-as csatatereken. Hazatérve, tartva a megtorlástól, sokáig rejtegették a Kossuth-bankókat, a címeres nyomtatványokat, vagy akár a zászlókat és tiszti jelvényeket, tarsolylemezeket is. Aztán fokozatosan újra megjelenik ezek díszítésének főmotívuma, a koronás címer a pásztorfaragásokon, sőt, a textileken is, aminek ékes bizonyítéka a hónap műtárgyaként kiállított hetési menyasszonykendő. És tudunk olyan szűrről is, amibe szintén bele volt komponálva a címer.

A sort hosszan lehetne folytatni, a népművészetben óriási „karriert" futott be nemzeti jelképünk, hiszen megjelent cserépedényeken, tálakon, cégjelvényeken, pásztorbotokon, sótartókon, sőt, kályhacsempéken is.

– A kiállításon is látható két kályhacsempe és egy fából készült címeres negatív, melyek Dél-Zalából, három különböző településről származnak – magyarázta a szakember. – Ez is mutatja, hogy itt, Nagykanizsa környékén is mennyire népszerű volt a címermotívum.

A XIX. századi pásztorfaragás hagyományát a XX. századi fafaragók vitték tovább, akik a nagy elődöktől tanultak.

– Használati tárgyaikon többféle módszerrel, faragással, spanyolozással, vagy karcolással jelenik meg a szimbólum – folytatta Gyanó Szilvia. – Tükrösökön, majd a XX. század elején már gyufatartókon is. S ami nagyon fontos, hiába a végeláthatatlan számú megjelenési lehetőség, nincs köztük két egyforma. Ezernyi variációban készültek a címerek, egyik kicsit hasasabb, másik karcsúbb volt, aztán lehetett különbség a csíkok számában, szélességében is, de amiben mindegyik megegyezett, az az, hogy a Szent István-i koronával készültek, rajta a kereszttel. Ez azért is érdekes, mert 1848-ban a korona nélküli, úgynevezett Kossuth-címert kellett használni.

De manapság vajon miért oly ritka a címer művészeti alkotásokon, s ha mégis megjelenik néhol, akkor a készítők miért kapnak több hideget, mint meleget?

– Azt gondolom, sajnálatos módon politikai töltetet kapott a címer, egyfajta állásfoglalásként értékeli a köztudat – magyarázta. – Persze, 1848-ban és az azt követő időszakban is az volt, de akkor mögötte állt szinte a társadalom egésze.

Forrás: zaol.hu