Amikor alaposan megnézte a földből kifordított tárgyat gyanúja beigazolódott, miszerint nem kerítésdarabot, hanem egy igen tetemes bordát talált.

A Michigani Egyetem helyszínre érkező paleontológusai felásták a helyszínt, és a földből egy gyapjas mamut maradványai kerültek elő. Az állat valamikor 10-15 ezer évvel ezelőtt élt, és kb. 40 éves korában pusztult el, gyaníthatóan azért, mert emberek levadászták. A kutatók állítása szerint a vadászok feldolgozták a tetemet, és a mamuthúst kisebb adagokban lesüllyesztették egy tó aljára, hogy később majd visszajöhessenek érte.  A csontváz jelentős része meglett az ásatások során, csak a végtagok hiányoznak. Valószínű, hogy azokat a tóbarejtés előtt megették.

A gyapjas mamut a jégkorszak emberének kortársa volt, az ősállatok szimbóluma.

Számos példányuk igen jó állapotban megmaradt Szibéria örökké fagyos vidékein, így lágy részeikről is viszonylag sokat tudunk. Marmagasságuk 2,8–3,4 méter, tömegük pedig 4–6 tonna között lehetett: tehát körülbelül ugyanakkorák voltak, mint a mai afrikai elefántok. Testüket barna, bozontos szőrzet védte a hideg ellen, ami két rétegű volt: a kb. 50 cm hosszú durva fedőszőrzet alatt egy finomabb hőszigetelő szőrréteg is védte őket a kihűléstől.

A ma élő elefántokhoz hasonlóan valószínűleg családokban járhatták a tundrát, ahol – gyomortartalmukból ítélve – fák hajtásait és más növényeket fogyasztottak. A tápláléknak csak nyáron lehettek bővében, így a téli időszakra szervezetük zsírt halmozott fel a bőrük alatt, de leginkább a válluk tájékán levő púpban. Így a tél beálltával hosszabb koplalást is kibírtak, esetleg agyaraikkal kotorták el a havat, hogy táplálékhoz jussanak. Valószínűbb azonban, hogy télen melegebb vidékekre vándoroltak. ( Forrás: Wikipédia )