Kérjük, ne etesd kenyérrel

10 szept. 2015 Tartalomszerkesztő

Rengeteg vita folyik arról, hogy miért nem szabad a vadon élő állatokat etetni. Milyen veszélyei vannak mind az emberre, mind az állatokra tekintve a felelőtlen viselkedésnek.

 


Számtalan Nemzeti Parkban, Tájvédelmi Körzetben hirdetik a táblák, hogy a vadon élő állatokat TILOS ETETNI! Sajnos azonban sokan úgy gondolják, hogy a szegény állatok éheznek, főképpen a téli időszakokban, ezért szükséges őket némi élelemhez juttatni. Arra azonban nem gondolnak, hogy az édes kis medvebocs közelében egy védelmező hatalmas medve mama rejtőzhet. Ezért életveszélyes helyzetet alakíthat ki saját maga és környezetére tekintve, valamint a nem megfelelő táplálék súlyos betegségeket válthat ki az amúgy teljesen természetes étkezést folytató állatokban.


Egy Angliában végzett felmérés alapján kiderül, hogy évente 6 millió kg kenyeret etetnek meg a folyó mentén élő kacsákkal

 

A kenyér nem csak az emberi szervezet számára egészségtelen nagy mennyiségben, de a madarak piciny gyomrának sem tesz jót. Szó szerint bele dagad az élesztős fehérlisztes étel. Ezért hívják fel a figyelmet, hogy inkább próbálják a saját kis testüknek szükséges élelemmel etetni őket, melyek többek között, zab, kukorica vagy felengedett fagyasztott borsó is lehet.


A Human Society szerint, ha egy kacsa túl sok pattogatott kukoricát, kenyeret, cukros élesztős tésztát fogyaszt, akkor az, súlyos deformitást okozhat a szárnyukban, ami akár életképtelenné is teheti őket, mivel elveszítheti repülési tudományát.

 

 

Az itthon telelő madarak megfelelő etetéséről is gondoskodjunk

 

A téli madáreleségeknek három nagy csoportja van, ezeket lehetőleg együtt kell alkalmazni. Ezek közül az első a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb. keverni. Az eleségek második csoportját az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a ma már szinte bármely élelmiszerbolt állateledel kínálatában szereplő cinkegolyó képezi. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot és vajat is kiteszünk, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek. Az olajos magvak és állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk.

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek