A faművesek között aligha akad olyan alkotó, aki ne hallotta volna hírét Kisgyőrnek, ahol a faművesek már évtizedek óta csodálatos munkát végeznek. 

A település nem az észak-dunántúli nagyváros, Győr kistestvére, hanem az észak-magyarországi Diósgyőrhöz van köze. Kisgyőrt „a faragások faluja” néven is emlegetik, hiszen itt megcsodálhatjuk az országos hírű fafaragó táborok művészi alkotásait. A község 1600 főt meghaladó lakossága folyamatosan növekszik, amely annak is betudható, hogy itt minden nyugalmat sugároz.

A Kisgyőrről szerkesztett Falukönyv ajánlásában ez olvasható: „A Bükk hegység árnyas völgyei, napsütötte sziklái, az erdőrengetegek mélye különleges hatást gyakorol minden idelátogatóra. Miskolctól mintegy 10 kilométerre délnyugatra, Kisgyőrt, ezt a sajátos adottságú települést gyümölcsös kertek, szőlők övezik. Különleges népi építészete, földvárai őrzik a több évezredes múltat, melyet 1261-ből fellelhető első írásos emléke is bizonyít.”

A csodálatos természeti adottságok, az erdőben gazdag vidék, a szépségre nyitott lakók közül a 80-as évek végén két alkotó, Szegedi Miklós,a miskolci faragó műhely egykori vezetője és Kékedi Lászlókezdeményezésére a „Kisgyőri fafaragás hagyománya” című dolgozatban elméletileg megfogalmazottakat váltották valóra az első faragó táborban, 1989-ben. Az első időszakban kettőjük, majd 1997-tól kezdve már Kékedi László fafaragó vezetésével folyik az a munka, melynek eredményei napjainkban kiteljesedtek és a tárgyalkotó népművészet továbbélésének, mai alkalmazásának kiemelkedő példájaként említhetők.

Szegedi Miklóst a miskolci ifjúsági faragó kör vezetőjeként sok alkotó tartja mesterének. Az általa vezetett nyári táborokban játszótereket, köztéri munkákat készítettek, keze nyomát viselik a Miskolcon, Csillebércen, Zánkán, Budapesten megtalálható játszóterek. Kékedi László kisgyőri születésű, 1980-ban kezdett fafaragással foglalkozni Szegedi Miklós szakkörében. Részt vett a mestere által vezetett táborokban, közösségi munkákban, majd átvette a Családi Kézműves Szaktábor szervezését, vezetését szülőfalujában.

Talán az egyetlen, ma is virágzó olyan tábor ez a kisgyőri, amely a hajdani alkotótáborok szellemiségét töretlenül tovább viszi, szakmai eredményeik kiválóak, hiszen levetkőzve az elődök gyermekbetegségeit, tökéletesen teljesítik vállalásukat. Olyan faluközösségben dolgoznak itt nyaranta a kézművesek, amely elfogadja és befogadja, de részt is vesz az alkotó folyamatban, anyagilag és erkölcsileg, együtt él vendégeivel.

A falu lakói, akik eleinte furcsán nézegették, méregették a nyüzsgő, szorgoskodó embereket, már az első év után befogadták, szívükbe zárták a tábort, illetve résztvevőit. Ökörsütést, kecskesütést, pincelátogatást szerveztek – ebben különösen a polgármester jár az élen –, vagy egyszerűen csak egy tál süteménnyel, egy kosár gyümölccsel fejezték ki hálájukat, köszönetüket az önzetlen munkáért. Kialakult és szinte állandósult a táborosként ide érkezők köre, számukra megtiszteltetés, hogy jelen lehetnek, hogy otthagyhatják kézjegyüket. Közülük sok a fiatal, pályakezdő alkotó, számukra csodálatos „mesteriskola” a kisgyőri tábor.

A 2009-es táborban Balogh Istvánnépi iparművész a köztéri bútorok, Kékedi László a kapuk, kerítések, tornácok, Mónus Bélaa köztéri szobrok, Szűcs Gergely a pásztorművészeti munkák, Varga Józsefbőrműves és Gulyásné Szabó Zsuzsannagyöngyfűző a gyermekfoglalkozások felelőse volt. Tóth Antaletnográfus népzenész és Galánfi Andrásfafaragó neve fémjelzi még a 2009-es tábori életet. A férfiak mellett ideérkező családok nőtagjai szövéssel, gyöngyfűzéssel foglalkoznak, a gyerekek választhatnak: az apák mellett faragnak vagy az anyák mellett alkotnak.

Ma már mindenki számára nyilvánvaló, akár helybeli, akár idelátogató, milyen jelentős és meghatározó szerepe van a tábornak a falu életében, fejlődésében. A település arculatát, szellemiségét, hangulatát is meghatározzák az itt létesített „utcabútorok”, köztéri szobrok, emlékhelyek, melyek nemcsak szépek, de hasznosak is. A közösségi rendezvények helyszíneként szolgáló kis terek, az itt elhelyezett padok, kutak szolgálják az ittenieket. Az innen elinduló, majd visszatérő utazót a falu határát jelző oszlop búcsúztatja és várja vissza, a temetőben elhelyezett harangláb békét és nyugalmat áraszt, a szép családi házak kapui, kerítései díszítenek, kiemelik az épület szépségét, az eléjük helyezett „pletykapadok” kellemes beszélgetések helyszínei.

Az emlékparkok, emlékoszlopok emlékeztetik a helyieket és az idelátogatókat a nehéz idők hőseire. Az óvodában elhelyezett favár egyként emlékeztet a falu küzdelmes múltjára és szolgálja a gyermekek kalandvágyát. Kisgyőr, a varázslatosan szép falu és a népi iparművészet összefonódása példaként állhat minden alkotóközösség előtt! És csak bártan, látogassanak el Önök is ide!

(A szerző közművelődési szakértő, etnográfus.)