Hagyományos népművészeti termék, modern újragondolás vagy bóvliba hajló divatcikk, esetleg hamisítvány? A kérdés adott, de hol húzódik meg az igazság?

A vásárok sátrai között járva nem mindig könnyű eldönteni, mivel is állunk szemben. Pedig ez a nézelődők számára sem csak arról szól, hogy mi tetszik – hanem arról is, hogy mi éri meg az árát.

A történet és a szereplők kitaláltak, de nem véletlen, ha valakinek mégis ismerős lesz a szituáció: egy vásár, két-két fazekas és textiles sátor egymás mellett – mégis, akár több száz forinttal többe kerül az egyik helyen a bögre vagy a konyhai kendő, mint a másikon. Aki olcsó vásárfiát akar, annak nem okoz ez fejtörést. Viszont ha valaki szép és minőségi, lehetőleg az ízlésének is megfelelő népi iparművészeti terméket szeretne, komoly dilemma elé kerülhet – hacsak nem szakértő.

– Meg kell kérdezni az eladót, a szakmai tisztesség azt kívánja, hogy elmondja, mennyire autentikus a terméke – mondja felvetésünkre Forray Marianna, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke.

Természetesen létezik ennél biztosabb hitelesítés is: a minőségi alapanyagból, komoly szakmai tudás birtokában készített, a néphagyományt őrző vagy abban gyökerező népi iparművészeti termékeket zsűrizik (korábban a Népi Iparművészeti Tanács, most a Hagyományok Háza feladata ez), és ezeket készítője igazoló védjeggyel láthatja el – valószínűleg sokan ismerik is az aranyszínű alapra „rajzolt” pávát.

– Ebben az évben változott a minősítési rendszer, megkülönböztetik a hagyományos (a jele: H), illetve az újragondolt, XXI. századi életünkhöz igazított modern tárgyakat (jele: M), ezeket sorolják A, illetve B kategóriába. Ezzel bővült a zsűrizhető, minősíthető tárgyak köre, és ez azt is jelenti, hogy szélesebb, többrétű ízlésvilágú vásárlóközönséget is meg tudnak szólítani a minősített termékek – beszélt a részletekről Forray Marianna. Mindjárt le is kell szögeznünk: a minőségi alapanyag, a megszerzett szaktudás természetes módon mind tükröződik az árban.

A probléma a „pávátlanokkal” kezdődik. Előfordulhat ugyanis, hogy tisztességgel, megalapozott szakmai tudással készült terméket nem zsűriztet a készítője – mert bizony, az is pénzbe kerül. És sajnos az sem zárható ki, tudtuk meg az elnöktől, hogy az eladó ugyan meg tudja mutatni a zsűrizés jegyzőkönyvét – de abból az nem derül ki számunkra, hogy az engedélyezett évi 10 darab helyett nem tart-e már a négyszázadiknál, és nem lett-e bordó a piros rózsából, csak mert elfogyott a fonala. Márpedig zsűrizett terméken változtatni nem szabad. Ezzel pedig már a hamisítványoknál tartunk.

– A Kínából érkezett, matyó rózsával díszített műszálas fürdőruha nem hamisítvány. Hogy mi, az más kérdés – mondjuk, divatcikk. Hamisítvány csak akkor lesz belőle, ha azt állítják róla, hogy az matyó népművészeti termék – fixálja a fogalmat az elnök. Ám erről legalább ránézésre kiderül, hogy bizony nem az.

A kézművesség divatja pedig létrehozott egy rendkívül széles „szürke sávot”: minden van a kézműves csokitól a szappanon és a fajátékon át a sokféle anyagú ajándéktárgyig, sok egyedi, kiváló minőségű – és talán még több nem egészen az.

– Tagjaink között is van olyan tehetséges alkotó, akinek termékei igényesek, szellemesek, népszerűek is, de semmi köze nincs a népművészethez. Közöttünk a helye, elgondolkodtunk már azon is, hogy tudatosabban kellene vállalni az egyesületen belül a nem népművész kézművesek jelenlétét. Ugyanakkor találkozhatunk bőséggel olyanokkal is, akik csak azért kézművesek, mert épp a lábukkal nem tudják csinálni – mondja Forray Marianna.

Ám ezzel vissza is értünk az elejére: ezen a téren már nincs igazi iránymutató – a választásnál az eladó őszinteségében, mások ajánlásában és saját jó ízlésünkben bízhatunk.

Forrás: minap.hu