A ponty a legnépszerűbb hazai halfajtánk. Nem is csoda: az összes nagy, lassú folyású folyónkban, tavainkban, tározóinkban, csatornáinkban elterjedt. 

Nevezik még potykának, pozsárnak, aranyhasúnak, babajkónak, pathalnak is. Pontos formája és színe az élőhely alapján változhat. Ami biztos, hogy szája körül két pár bajuszszálat hord. Lehet pikkely nélküli is (bőrponty), vagy csak néhány pikkelyt hordó (tükörponty). Magyarországon a legnagyobb példány hossza elérheti az 1,2 métert és a 30 kilogrammot is. Táplálkozása összefügg az időjárással – melegben kevesebbet eszik.

Krúdy Gyula Álmoskönyve szerint, ha álmunkban egy ponty el akar nyelni minket, az asszonyi üldözést jelent a szerelem miatt, ha pedig mi esszük a pontyot, szerelmi élvezetet jelez. Régi szakácskönyvekben is sok, fantáziadús recept szól a ponty elkészítéséről, hiszen a halfélék nem voltak olyan, csak ünnepnapokra mellőzött alapanyagai gasztronómiánknak, mint ma.

A 16. századi Szakács Tudomány lapjain posár néven szerepel ez a hal. A szakácskönyv szerzője pontosan ismerte a korabeli külföldi trendeket, világot látott, tanult szakács volt. Német, lengyel (a lengyel udvarban is járt), moldvai, havasalföldi, prágai ismeretei is voltak. Mivel az általa írott mű az erdélyi fejedelem udvari szakácskönyve volt, az itt olvasható receptek elsősorban a fűúri konyha akkori állapotát tükrözik. Több olyan alapanyag, technológia is felbukkan nála, amit csak a tehetősebbek engedhettek meg maguknak, de olyan recepteket is olvashatunk, amik feltehetően szélesebb körben ismertek és elterjedtek voltak.

A Szakács Tudomány receptjeiben a pontyot általában valamilyen mártások kíséretében találhatjuk meg. Ilyen a második recept is, ami az előkészítéssel kezdődik: „Ennek az kopoltójából minden rútságot kitisztéts, igen szépen meghámozzad, az hátáról meghasítsad, felvágjad, s megsózzad.” Ezután vízben hagymát, almát főztek, amit borral és gyömbérrel ízesítettek. Amikor ezek megfőttek, leszűrték az így kapott levet és a sótol megtisztított halat ebben párolták meg.

Mézzel, ecettel, sóval és borssal ízesítették, a halat pedig a korábban már használt gyömbérrel töltötték meg. Az így elkészített étel a következő módon tálalták: „Mikor immár mindezeket helyére főzöd, rakd az tálban az húsát, az levet, mint annak az módja, szűrd reá, az mely bors, gyömbér benne főtt, tegyed az tál szélire, mikor fel akarod adni, metéld meg szép aprón, hintsd meg az hideg étket vele.” Nemcsak almával készülhetett a ponty, egy másik receptben az édes ízt a mazsola adta meg. De főzték még ezt a halat káposztával, gyökérzöldségekkel, fokhagymával is. Ebben a korban a leggyakoribb fűszer a són és a borson kívül a gyömbér volt, a pontyot emellett ízesítették még sáfránnyal, citrommal is. Általában párolták, majd mártással szolgálták fel, de az egyik recept szerint olivaolajban sütött változata is ismeretes volt már ekkor.

Forrás: gourmann.hu