Húsz éven át járta a világot Nemesi József (Jocó), aki feleségével együtt úgy döntött, hogy hazatér, s itthon folytatja életét. A kalandozás a múlté.

Jocóék hosszabb időt töltöttek az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Angliában, Indiában és Thaiföldön is. Órákig lehetne mesélni élményeikről, ám ezúttal „a konyha szemszögéből” érdeklődtünk. Mert amíg Angliában és Mexikóban is az indiai konyha jellegzetes ízeit főzték, most újra a magyaré a főszerep. Utolsó állomásuk egyébként Mexikó volt, előtte Angliában éltek.

- Anglia nem a konyhaművészetéről híres – magyarázza Jocó. – Nem is nagyon érintettek meg a hagyományos brit ételek: a fish and chips (hal sült krumplival), a kolbász szósszal nyakon öntve, vagy a héjában sült krumpli. Az angol konyha a bevándorlók hatása nélkül nem sokat ér.

Jocó mondja, a mexikói konyha sem vonzotta különösképpen, az is egysíkú a lángosszerű kenyereivel, amelybe fűszerezett, chilis darált csirkehúst tesznek, s ezt eszik éjjel-nappal. Ezért aztán mindkét helyen sokat főztek maguknak, például a Balti csirkét és annak különböző változatait, amely – a nevétől függetlenül – az indiai konyhára hajaz. Elárulja, nagyon szeretik az indiai, főleg curryvel készült ételeket.

Csak természetesen!
Jocó természetgyógyászként is dolgozott sok éven át, így megkérdeztük, mennyire figyel oda az egészséges étkezésre.

– Azt edd, ami jólesik. Túlbonyolítjuk az életünket, nem jó bármilyen étkezési irányzatot követni. A lényeg, hogy természetesen éljünk, önmagunkra hangolódva. Figyeljünk oda a testünkre. Ha húst kivánunk? Együnk. Ha megkívánunk egy fél deci bort? Igyuk meg. Nem lesz tőle semmi bajunk – vallja.

Évekig élt Indiában, meséli, főleg a déli részén Bombayban, a Bengáli-öböl környékén.
– Sokat jártam indiai éttermekben, jobb és egyszerűbb helyeken egyaránt – mondja. Egy jobb hotelben történt, hogy egy nagy, lapos tálat tettek az asztal közepére, azon körben 6-8 kisebb edény volt mindenféle szószos, currys csodával. A tál közepén rizs. Elkezdtek enni. A pincér vissza-visszatért, folyamatosan nézte, miből fogy, s azt a tálkát újratöltötte.

- Szinte „haldokoltam” a végére, annyit ettem, a pincér meg csak jött és jött. A végén úgy kellett neki szólni, hogy most már hagyja abba. – Az egyszerűbb helyeken is nagyon finom az étel. Soha nem lett bajom semmitől, de tény, hogy nem egyszer majdnem odaragadtam a padhoz, annyira koszos volt.

Kissé csípős…
- Indiában azonban egy dologra nagyon oda kell figyelni. Ha megkérdezik, csípősen szereted-e az ételt, azt kell mondani, semmiképp. Ugyanis így is csípni fog egy kicsit. Nem tudtam ezt, a magyar Erős Pistához szoktam, s mondtam, lehet egy kicsit csípős. Azt hittem, meghalok…

Járt hasonlóképp máshol is, egy utcán vásárolt rizses ételt, aztán beleharapott egy benne lévő, hatalmas chilipaprikába… Ettől függetlenül imádja az indiai ételeket. A thai konyha is nagyon vonzza, a curryk, és a kókusztejjel készült ételek. Különlegesen édeskés például az, amelyben együtt érvényesül a kókusz és a chili íze.

- Thaiföld inkább élvezhető az európai polgár számára, India azonban kikészíti az embert. Ott mindenki ráér, nincs menetrend, nehéz előre tervezni. Nehéz áttörni a több ezer éves tradíciót, hogy csak a lelki békéd legyen meg. Ezzel szemben áll a mi stresszes, rohanó életünk – magyarázza.

„Kinőttem belőle”
Mint meséli, a spirituális dolgok miatt utazott annak idején Indiába. Volt időszak, amikor úgy élt és öltözködött, mint a helyiek, velük étkezett. Gyógyított, naphosszat zenélt, és meditált.
- Évek teltek el, mire kinőttem belőle. Mire rádöbbentem, európaiként csak úgy csinálok, mintha indiai lennék, mert sosem lehetek az.

A felesége döbbentette rá, hogy tévúton jár. Sokáig ragaszkodott ehhez az úthoz: az ember nem szeret váltani, nem szereti, ha minden borul körülötte.
- Kell egy bizonyos kor, nálam 40 körül jött el, amikor rájöttem, egyensúlyra kell törekedni az életben. Ma már tartózkodom az extrém szélsőségektől. Megpróbálom ötvözni a kétféle, az európai és a keleti életmódot.

Indiából utaztak Angliába, majd Mexikóba, aztán úgy döntöttek, hogy hazajönnek. Most kis házra vágyik telekkel, egy bázisra, ahol élhetnek.
– Jó Miskolcon. Ez a lecsó, a TV-paprika időszaka, meg mindené, ami magyar. És itt a Bükk, és jó tudni, hogy ha kimegyek az utcára, fél perc alatt kapcsolatot tudok teremteni az emberekkel. Persze nem olyan, mint amire kintről emlékeztem. Most azt tanulom, hogy észrevegyem mindazt, ami miatt honvágyam volt.

Forrás: haon.hu