Ha valaki meghallja a Panyola nevet, valószínűleg valamelyik finom pálinka jut az eszébe. Igen, a pálinkák kiválóak ebben a picinyke szatmári faluban.

Ám ha megérik a „nemtudom” szilva, és eljön az idő a lekvárfőzésre, akkor ez jelenti a „kikapcsolódást”. A panyolaiak azt mondják a legjobb lekvár ebből a bizonyos nemtudom fajtából készül, ami csak ezen a tájon terem. Pici, apró szemű, nem magvaváló, de cukortartalma pont megfelelő. Terem még errefelé besztercei és Stanley fajta is, de a lekvárhoz nem ezeket használják fel.

De hogyan is készül a panyolai szilvalekvár?

A gyümölcs beérése után elkezdődik a szilvaverés és a szilva gondos átválogatása, tisztítása és előkészítése a főzéshez. Összegyűlik a család, rokonok, szomszédok, aki tud jönni, segít. A lekvár egy teljes napig készül, éjszaka is őrzik a lángot, egymást felváltva keverik az üstben a gőzölgő, puffogó, fantasztikus illatú sűrű és sötétlila masszát. Azt mondják, szeretik ezeket a meghitt éjszakákat, ilyenkor az idősebbek régi korokról mesélnek, a fiatalabbak zenélnek, van idejük beszélgetni és egymásra figyelni.
Arra gondolok, kötelezővé kéne tenni a lekvárfőzést mindenkinek.

A tisztítás és válogatás első fázisa, a palolás, itt a leveleket és a sérült szemeket válogatják ki. A fából készült “csúzdát” bevizezik, így a levelek ráragadnak, és csak a szilvaszemek gurulnak le a ládába. Közben a rohadt szemek nagy részét is kiválogatják, a ládába már szinte csak a szép és egészséges szemek kerülnek.

A palolás után jön a mosás. Ffateknőben, két fázisban mossák át a szemeket, és itt még kidobálják az esetlegesen bennmaradt hibás gyümölcsöt.

Ha átmosták és lecsöpögtették, egy üstbe kerül, ami egy vályogból készült kemencében áll, alul tűz lobog benne. Sokáig, hosszú órákon keresztül forralják a gyümölcsöt magában, semmit nem adnak hozzá, a szilvalekvárban nincs sem hozzáadott cukor, sem tartósítószer. Ebben a fázisban a híg szilvalekvár neve: cibere.

A magok feljönnek az üst tetejére, a héja elválik a húsától. Ha már kellően szétfőtt, fogják a ciberét (ugyanaz a neve, mint a híg lekvárnak), ami gyakorlatilag egy nagylyukú szita, és átszűrik rajta a lekvárt. A mag és a héj fennakad rajta, ezt félreteszik, de nem dobják ki. Kiszárítják és télen fűrészporral összekeverve fűtenek vele, mert a szilvamagnak nagyon jó a fűtőértéke.

A színtiszta gyümölcshúst visszateszik az üstbe és tovább folytatják a lekvár főzését, hosszú-hosszú órákon keresztül. Amikor elkészült a lekvár, fateknőbe szedik és ruhával letakarva kihűtik, majd kihűlt állapotban teszik üvegekbe. Nem kell dunsztolni sem, évekig eláll és íze fantasztikus! Picit fanyar, nem édes, inkább savanykás, selymes és sűrű. Szóval csodálatos!

Forrás