Egy esküvő a falun zajló élet talán legjobban megkomponált eseménye, amely a közösség szinte minden tagját személyesen érinti, a vőfélyét kiváltképpen.

Sokukat valamilyen tevékenység köti a fiatal pár életét meghatározó eseményhez. Ekkor lett a legényből ember, és ekkor kötötték be a férjhez menő leány fejét. A szokásokat megörökítő eseménysor szereplői örömmel és megbecsüléssel vettek részt az olykor fárasztó munkában. Tevékenységüket a vőfély irányítja, az a férfi, aki a vendégeket a lakodalomra hívja, s annak menetét irányítja.

A cím rendszerint nemzedékről nemzedékre öröklődött. Nem ritkaság, hogy egy-egy vőfély (vőfény, vőfíny) két-három generációra visszamenőleg szívesen idézi, hogy elődei is vállalták ezt a tiszteletre méltó szerepet. Így sokan közülük öröklés útján jutottak hozzá a nagyon érthetően és fejből előadott köszöntők, rigmusok szövegéhez is, de legtöbben maguk is szerkesztettek ilyeneket.

A vőfély elsődleges feladata a lagziba való hívogatás. Minden szöveg áldáskéréssel kezdődik: „Dicsértessék a Jézus szent neve/Áldásával legyen e hajlék tele.” A vőlegény vőfélye meghívja a menyasszony családját, majd a nyoszolyólányok és a többi vendég meghívása következik. Külön esemény az ágyért való menet, amely sok tréfával, derűvel teli része az eseménynek. Ezt követően elbúcsúztatja a vőlegényt, majd a menyasszony kikérése következik, amikor is az ara érzékeny búcsút vesz szüleitől, testvéreitől, leánypajtásoktól, szomszédoktól.

Fontos jellemzője az eseménysornak a megfelelő öltözék. A menyasszony ruhája fehér, amely a tisztaságot, a fényt jelképezi, öltözékének nélkülözhetetlen tartozéka a fátyol. A vőlegény sötét ruhában és ingben jelenik meg. A koszorúslányok ruhájának színe általában rózsaszín volt, és a koszorúslegényekkel együtt kísérték az esküvői menetet. A vőfély ugyancsak sötét öltönyben jelent meg, kezében tartotta a vőfélybotot, amelyet a menyasszony díszített fel.

Az esküvőre indulásnak is megvolt a maga rendje. Ebben jelentős szerep jutott a násznagynak. A koszorúslányok és koszorúslegények szinte védőn vették körül a menyasszonyt. A menetet természetesen a vőfély vezette, a templomig az ifjú pár nem ment egymás mellett, a menyasszonyt a násznagy vezette, a leendő férjet pedig valamelyik szülője. Az ifjú pár az eskető pap kíséretében lépett ki a templomból és fogadta a szerencsekívánatokat, gratulációkat.

Innen a vőlegényes házhoz indult a menet, hiszen itt zajlott a lakodalom, a lagzi, amelyet sok szorgos kéz készített elő. A csigacsinálók hét végéken jöttek össze, hogy elkészítsék a levesbe való csigatésztát, majd megjelentek azok az asszonyok, akik az ajándékba hozott tyúkokat készítették elő. Rendszerint férfi főzte a birkapörköltet, a ház asszonyai a rokonokkal a süteményeket sütötték. Fontos szerep jutott közöttük a sütkérező asszonynak, aki a rétest, a szalagóriást és a lagzis kalácsot sütötte. Munkájuk utolsó előtti lépése a minden résztvevőnek járó csomag, a „lagzimaradék” elkészítése volt, s végül a nagy mosogatás és takarítás következett.

A cigányzene és a magyar nóta szerves tartozéka volt minden lagzinak. Olykor zenekar kísérte már az esküvő előtt is a leendő házaspárt, de általában a vőlegényes háznál fogadták zenével az érkezőket.

Kiemelkedő része a lagzinak a menyasszonytánc, melynek során szinte mindenki felkérte a menyasszonyt, és előtte valamennyi pénzt dobtak egy kosárba vagy szitába, ami jelentős összeget hozott a friss házasok konyhájára. Emellett persze minden család ajándékozott valamit a friss házasoknak.

A lagzi közben a vőfély vezeti a hagyományos fogások tálalását is, melyek köré történetet fűzhet: „Immár megérkeztem,/de nem akármivel, hanem finom pörkölttel,/de azért az ételért nagy próbát is tettem,/egy szilaj bikával hét nap verekedtem.”

Éjfél tájékán indulnak a hérészesek a menyasszonyos házhoz, ahol folytatják a mulatozást az ott zajló kiadó során. Hozzátartozik a lakodalomhoz a lagziablak, illetve a szűrujjasok csoportja is. Utóbbiak nem kaptak ugyan meghívást a lagziba, de őket is szívesen látták a lagziablaknál, és részesültek a lakodalmi finomságokból.

Külön színfoltja volt a tanyákon tartott lagziknak, hogy onnan lovas fogatokkal kellett eljutni az esküvő színhelyére. A lovakat ilyenkor kendőkkel díszítették, és a kocsis is a legelegánsabb ostorával irányította a fogatot. A menet közben elfogyasztásra szánt ital természetesen nem maradhatott le a kocsikról.

A lakodalmakat sátorban rendezték, hiszen a násznép még a legnagyobb lakásokban sem fért volna el. Ezt bérelni lehetett és lehet a mai napig.

Forrás: tutihir.hu