Nyugat-Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében ma is számos településen működik, illetve alakul legénycéh. De vajon mit is csinálnak a legények?

A 18. sz. végétől figyelhető meg, hogy elsősorban a Kisalföld, másodsorban a Felföld mezővárosaiban és falvaiban a paraszt fiatalok korcsoportjainak kulturális hagyományaira jelentős céhes hagyomány rakódik. Ennek megjelenése a korcsoportok lazább kereteit zártabb, szervezeti keretekké változtatja, s a korcsoportok elindulnak a szervezetté válás útján.

A legénycéh fő feladata a legények érdekvédelme, ezen belül a vándorlegények gyámolítása (pl. szállás biztosítása az úgynevezett herbergen, a továbbvándorlók útravalóval való támogatása stb.), munkaközvetítés és a beteg legények segélyezése. (Magyar Néprajzi Lexikon)

Szigetközben a Mosonmagyaróvár közelében fekvő Dunaremete és Halászi községekben a XIX. század elejétől a mai napig működik a legénycéh és minden évben megrendezik a legényavatást.  Néptáncegyüttesekhez, hagyományőrző csoportokhoz tartozó legények alakítják újjá, illetve szervezik közösségeiket, életben tartva, felelevenítve a felnőtté válás rítusát (beavatás), és a helyi szokáskultúra megőrzését.

A beavatási szertartáson átesett fiúkra az egész közösség úgy tekintett, mint „felnőtt”, felelősségteljes, a csoport érdekeit, identitását ismerő, tisztelő és őrző tagokra. A céhek tudnak egymásról, az avatásokra, jubileumokra meghívják egymást, és a közös mulatságokon újabb ismeretségek, barátságok alakulnak ki.

A legénycéhbe a „puhabnak”(fel nem avatott legény) írásban és szóban be kell jelentkeznie a céh gyűlésén, majd ha a jelentkezést a legények támogatják, választ magának egy keresztapát, aki felkészíti a próbákra. A legénycéheknél más-más próbákat kell kiállnia a puhabnak. Jellemző a hét próba, amelyek a céh történetéhez, helyi hagyományokhoz (gólyalábazás, találós kérdések) a paraszti munkákhoz (kaszálás, zsákhordás, malomkő-hajítás stb), néptánchoz, népzenéhez (énekelni és táncolni tudás) mindegyik puhabnak kellett kapcsolódni. Aki nem tudja a verbunkot és a céh nótát, és a legénycéh reguláit, nem jelentkezhet. Ha nem sikerül az egyik próba, helyette javasolhatnak a legények újabbat, de a hetet teljesíteni kell. Ha megfelelt a puhab, bekeresztelik a legénycéhbe. A keresztapja leönti a fejét egy pohár borral, „bebakutatja” a puhabot és azt mondja: „Ezek legyenek az utolsó ütések, amit legényfejjel elviselsz”, majd a jelenlévő legények ütéssel is felavatják társukat. Tiszteletére eléneklik a céh nótát, és eltáncolják a verbunkot. Ezt követi a legényavató mulatság, amely már nyilvános keretek között zajlik – ide mehetnek a lányok.

Elsőként 1984-ben alakult és működik azóta is, a Mosonmagyaróvári Becsületes és Jámbor Legénycéh a Lajta Néptáncegyüttes fiú tagjaiból. Ők adtak példát a megyében működő többi táncegyüttesnek, népművészettel foglalkozó csoportnak. Kutatták és tanulták a helyi hagyományokat, és a „játék” közben észrevétlenül váltak aktív közösséggé, akik megosztják egymással gondolataikat, együtt szórakoznak és együtt is cselekednek közösségükért, településükért.

2008-ban ők rendezték meg az I. Országos Legénycéh Találkozót és Konferenciát, majd ezt követően a verbunkversenyt, hogy emléket állítsanak Neuberger Ferencnek, aki utolsóként őrizte meg a halászi Bertóké-verbunkot.

1998-ban – az óvári legénycéh példája nyomán és közreműködésével – alakult újjá a Gencsapáti Legénycéh, azzal a célkitűzéssel, hogy a helyi hagyományokat életben tartsa,a locsolástól, a májusfa állításig, kitáncolásig, a lucázástól a betlehemezésig. Azt a magatartásformát közvetítik, amely a paraszti kultúrában hagyományos módon átörökítődött generációkról generációkra, de mára ezeket az értékeket meg kell tanítani a fiatalabbak számára. Évente egy alkalommal Legényavató Mulatságot szerveznek, ha van alkalmas „puhab” a megmérettetésre. A település rendezvényein aktívan részt vesznek. Igazi közösséget alkotnak, legénytársaikat segítve a hétköznapokban is. Az igazlátókat – nős embereket – meghívják a céhgyűlésekre, legényavatókra, de azok összesen csak egy szavazattal rendelkeznek.

E példákat ismerve 2003-ban a kapuvári és baráti néptáncegyüttes tagjai alakították meg céhüket, hasonló célkitűzésekkel, mint az előbbiek.

Hogy miért pont ezt a régi népszokást újította fel a környék ifjúsága, arra bizonyára választ kapott a kedves olvasó a fenti példákból. A fiatalok keresik a helyüket a világban és a hagyományos népi kultúra megismertetésére alakult csoportok tagjai számára. A céhes szabályok szerint kialakított közösségi élet nemcsak keretét adja a szabadidő eltöltésének, hanem értelmes tevékenységekre, tanulásra és szórakozásra is ösztönöz. A céhek által szervezett mulatságok érdekes színfoltjai a környék turisztikai programjainak is.