77 pesti recept – gasztronómiai anyaregény címmel jelent meg Dés Mihály sikerre ítélt könyve, mely az édesanya nagyszerűségét állítja a középpontba.

Édesanyánk bőrének illata az első, amit újszülöttként megszokunk, ezt követik az illatok a konyhából, a kettő találkozása pedig egy olyan "gasztronómiai anyaregény", ami végigkalauzol minket a szívet és a gyomrot összekötő kalandokon.

Dés Mihály a Pesti barokk című munkájával nagy sikert aratott tavaly az olvasni szeretők körében, idén pedig hasonló babérokra törhet a 77 pesti recept című munkájával. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent könyv elmélyíti a szakácskönyv fogalmát, hiszen a központba nem annyira a finom falatok, mint inkább azok készítője kerül. 

Sütimama, azaz Dés Magda konyhájában olyan híres magyar művészek fordultak meg, mint Esterházy Péter, Udvaros Dorottya, Koltai Róbert, vagy éppen Lukáts Andor. Már ha túllépünk a tényen, hogy gyermekei között is találunk ismert neveket Mihály vagy László személyében. Sütimamát ők mindannyian szerették, nem csak főztje, de emberi karaktere okán is. 

Persze attól, hogy Dés Mihály édesanyja jól főz, szerette a gyerekeit, és próbált talpon maradni életének mind a 90 életben, a róla szóló könyvnek nem kell magától értetődően működnie. De működik, ezt pedig a formának, a szerkesztésnek és a stílusnak köszönheti.

A formát az alcím alapján gasztronómiai anyaregénynek nevezhetjük. A könyv egyszerre hasznos és 77 remek recepttel teli szakácskönyv és az ezeket kifőző Sütimama portréja. A kettő egymás körítésének is tekinthető, hiszen az is jól jár, aki bevált receptekre vadászik, és az is, aki egy izgalmas magyar életutat szeretne végigkövetni. Ide kapcsolódik a szerkesztés, ez ugyanis olyan ügyesen forrasztja egybe a gasztronómiai és életrajzi vonalat, hogy bármilyen célból is vettük kezünkbe a könyvet, nem tudjuk letenni, vagy átlapozni egyik fejezetet sem. 

Végül a stílus terén egy olvasmányos, szórakoztató stílussal találkozunk, amiben találkozik a csipkelődő humor és az a típusú szeretet, ahogyan az ember csak az édesanyját tudja szeretni. Miközben olvassuk Dés Mihály sorait magunk is kedvet kapunk hasonló mű írásához, és talán itt is van az egész regénynek a lelke, vagyis a szerző viszonya az édesanyához, ami persze kapcsolatonként teljesen más, de mégis van egy közös szál, amire valamennyien rá tudunk kapcsolódni, és ettől szól mindannyiunkhoz Dés Mihály könyve. A dolog bájosságához pedig szorosan kötődnek az unoka, Dés Marci rajzai, aki felnőtt festőművészként is gyerekes huncutsággal rajzolta tele a könyvet, mintha a nagymama saját receptlapjainak szélét "csipkézte volna ki" még ovisként.  

A 77 pesti recept tehát ajánlott mindenkinek, hiszen még ha nem is a mi édesanyánk (főztje) áll a középpontjában, kicsit mindannyian így érezhetjük, még ha csak egy finom leves vagy süti erejéig is.

Forrás: kultography.blog.hu

A túrótorta receptje a könyvből
Hogy ezt hogy nem tudjátok megunni? Nem is értem. Unjátok már meg!

Az anyám-féle túrótorta alapvetően két dologban különbözik minden egyéb sorstársától: az egyik, hogy könnyű, a másik, hogy nem geil. A túlcukrozott sajttortákon nevelkedett nyugati vendégeink közül néhányan paradoxonként fogalmazták meg ezt a tulajdonságát: „Jé, egy édesség, ami nem édes!”. Hülye nyugatiak! Dehogynem édes. Csak éppen annyira, amit az ő dekadens ízlelőszerveik már nem annak érzékelnek. Attól persze még kétpofára habzsolták. Akárcsak a keletiek. Meg a déliek. Meg a marslakók.

Hozzávalók
Tészta alap: 15 dkg sima liszt, 12 dkg margarin, 5 dkg cukor, 1 jó kávéskanálnyi tejföl
Töltelék: ½ kiló túró, 5 tojás (a fehérjét különvesszük, azt majd fölverjük, 2 dl tejföl (az alaphoz használt kévéskanálnyi nélkül), 3-4 evőkanál búzadara, 6-7 dkg margarin, 1 citrom reszelt héja, 1 marék mazsola, 20 dkg cukor

Elkészítés
Kimérem a tészta alapanyagait, de mielőtt összekeverném őket, kikenem egy kis margarinnal a tortasütőt, hogy a kezem ne legyen kosz-mosz és baraboly, majd rétesliszttel meghintem. Megmosom a tojásokat, hogy azzal se legyen dolgom, majd nekiállok összedolgozni a tésztát. Először úgy néz ki, mintha nem állna össze, de aztán mégiscsak összeáll, még az ujjra se ragad rá. Mikor kész, leveszek belőle egy darabot (az egynegyedét) a tetejére dísznek, félreteszem, majd 175 fokon begyújtom a sütőt.

A tésztát rétesliszttel megszórom, és akkorára nyújtom (akár kézzel is), mint a tortasütő. Úgy simítom el benne, hogy a pereménél kicsit felhajoljon, csak annyira, hogy lezárja a záróvonalat. Rózsaszínűre sütöm. A díszítésre félretett tésztából lisztes kézzel gilisztaformájú hengereket formálok.

A töltelékhez először fölverem a tojásfehérjét. Félreteszem. Krumplinyomóval összegyúrom az alapanyagokat, kivéve a cukrot, azt csak a végén, közvetlenül a hab előtt teszem bele, mert megfolyósítja. Legutoljára jön a fölvert hab: óvatosan keverem össze, hogy szellős maradjon. Beleöntöm a tölteléket a tortasütőbe, rárakom a díszítést – rácsot, írást, ábrát... –, és 190-200 fokos sütőbe teszem. 10-15 perc után visszaveszem 175 fokra. Ha már felül piros és feljött, de érzem, hogy a közepe lágy, akkor alsó lángon sütöm tovább, esetleg sütőpapírral takarom be. A lényeg, hogy a közepének is keménynek kell lennie.

A cikkben szereplő illusztrációk Dés Marci rajzai.