Kutyát vagy macskát örökbe fogadni is nagy felelősség, de egy bocit, ahhoz talán már több is kell. Elhivatottság, kötődés, "szerelem".

Az alábbi történet játszódhatna a világ bármely pontján, ahol az állatok értékét a hasznossága alapján határozzák meg. Szomorú, de tény, hogy az üzemekben nálunk is szelektálják az állatokat születésükkor. Talán sokan emlékszünk rá, nem is olyan régen nagy port kavart a kiscsirkék darálóval történő szelekciója. Bár gazdasági magyarázata van, de humánus oldalról igen nehéz megérteni az elvet, miszerint a tojó marad, a kakas mehet a darálóba.

Mielőtt rátérünk Salvador rövid történetére, érdemes megemlíteni  1-2 tényt, amiket talán kevesen tudunk a tehenekről. Ugrálnak örömükben, szeretik, ha ölelik őket, jó az arcmemóriájuk, gyászolják szeretteiket és  3 évig gondozzák borjaikat.  Salvadornak nem adatott meg, hogy anyja gondozza, hiszen egy tejüzemben született Chilében, szerencsétlenségére fiúként. Így hasznosságát tekintve "selejtnek" számított, hiszen a tejiparban egy bika nem hoz nyereséget. Salvador így kénytelen volt  egy 2x2 négyzetméteres faládában tengetni mindennapjait. Megfosztották az anyai szeretettől és törődéstől, csupán enni kapott, hogy életben maradjon vágásig.

A szegény borjú nagyon beteges és gyenge volt és kis híján feladta az életet, amikor megmentette az egyik gondozója, AnimalLibre. Hazavitte a farmjára és gondját viselte, sőt hamarosan ő lett a kedvenc. Salvador végre élvezhette a szabadságot és napról napra javult az állapota. Minden reggel hálás tekintettel várta gazdája ölelését, simogatását, és a viszonzás sem maradt el.

Hogy mi történt az azóta eltelt 1 évben azt tökéletesen illusztrálja az alábbi felvétel. Salvador hálás tekintete és gazdájának szeretete minden képkockáról sugárzik.

{youtube width="570" height="428"}PANyX9UmlEg{/youtube}