Talán egyetlen borvidéken sincs annyi szőlő, mint Soltvadkerten és környékén, ahol közel háromezer hektáron terem a gyümölcs, mely a gazdák „kincse”.

A vidéki kisvárosban egyre több család készít olyan borokat, melyek nem csak idehaza, hanem külföldi versenyeken is előkelő eredményeket érnek el. A soltvadkerti Font család vállalkozása 31,5 hektáron gazdálkodik, tavaly a Móri Országos Ezerjó Borversenyen két aranyat kapott két termékük. A Szegedi Borfesztiválon, mely a borász társadalom meghatározó véleménynyilvánítói szerint mini országos versenynek könyvelhető el, a 2011-es ezerjó, illetve a Kékfrankos Rozé borukat szintén arannyal ismerte el a zsűri.

A család főborásza a 33 éves Font Gábor, aki a családi szőlőültetvényeken tanulta a öccsével a szakma fogásait. Mint mondja: számára nem volt kétséges, hogy az általános iskola utána a budafoki szakközépiskolában tanulja ki a szakma fogásait, majd ezt elvégezvén a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán folytatta a tanulmányait, ahol  szőlész-borászként végzett. 

– Az ezredfordulón kaptam a szüleimtől másfél hekárnyi ültetvényt. Akkor azt mondták, most megmutathatom, hogy mit tanultam az elmúlt években. Akkor a még nem túl népszerű Irsai Olivér és Sárfehér termett a tőkéken. 2001-ben, bár nem volt még megfelelő technológiánk, sikerült 5 hektónyi hűtött erjesztéssel készült Irsait előállítani, melynek nagyon jó visszhangja volt Soltvadkerten – mondta a borász, aki hozzátette: akkor még kevés tőkeerős, kísérletező kedvű profi vállalkozás készített reduktív borokat idehaza. Köztük volt az ugyancsak a soltvadkerti Frittmann család, akik már akkor ennek a technológiának a felhasználásával érték el sikereiket. Látva a tapasztalatokat, döntött úgy a család, hogy bevezeti az új borkészítési eljárást a cégnél.

A Font család akkor tagja volt a Kunság Kincse Szövetkezetnek, melyet három vadkerti és három kiskőrösi család alapított.
Az önállóan megtermelt szőlőből készítették az értékesítésre szánt borukat. A szövetkezet évekkel később megszűnt, a cég utódja lett a Font Pincészet, ahol az édesapa Font Sándor, neje Fontné Erzsébet és két fiuk, a cégvezető Sándor és Gábor dolgoznak. Évente 3-4 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel. 

– Édesapáméknak 20, míg, nekem 11,5 hektárnyi szőlőm van. Az öcsém cégvezetőként a marketinggel, a hivatalos ügyek intézésével foglalkozik, édesapám és én a szőlőben és a pincében érezzük leginkább jól magunkat. Már gyermekkoromban felkéredzkedtem a traktorra, s a sorok között szülői felügyelettel dolgozhattam – mesélte Font Gábor, aki maga végzi a gépi munkák nagy részét. 

– Ahhoz, hogy jó bort készíthessen egy borász, sok mindent tudnia kell az adott alapanyagról. Azaz, hogy optimális tápelem ellátottságú területről származik-e a fürt, mennyi is lesz a várható  hozam, mekkora terhelésnek, stresszhelyzetnek voltak kitéve a tőkék. A szőlő olyan mint egy családtag, óvjuk, neveljük, tiszteljük, ő pedig ezt gazdagon visszaadja – fogalmazta meg a család szakmai filozófiáját a vadkerti szakember. Bár egy éve az alföldi szőlőültetvények többségét 50-80 százalékos fagykár érte, a Font Pincészet területeinek nagy részén tavaly a család megfelelő mennyiségű jó minőségű termést szüretelt, mert gondos munkával megvédték a szőlőtőkéket.

Amikor a jövőről beszélgettünk, Font Gábor megemlítette: az elmúlt évek technológiai pályázati beruházásaira alapoznak ahhoz, hogy magas minőségű reduktív borokat készíthessenek. Lassan, lépésről lépésre haladnak előre, hitelt nem vesznek fel, csak annyit fejlesztenek, amennyit a cég nyeresége megenged. Hogy miért ez a lassabbnak tűnő fejlesztési tempó? Köszönhető annak a helyi, a német felmenőktől örökölt mentalitásnak is, mely a mai napig jellemző azon a településen, ahol az önkormányzat soha sem adósodott el.

A piacokon óriási a küzdelem a vevőkért, sokan úgy vélik, hogy a nagynevű szőlőfajtákból készített borokkal lehet csak elnyerni a vásárlók kegyét. Fonték másként gondolják: mindenekelőtt az Alföldön jellemző, a magát ott jól érző hungarikum szőlőket – Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Ezerjó, Kadarka, Kövidinka, Kékfrankos – termesztenek. Ezek azért maradhattak meg, mert a magyar ember ízlésével találkoztak az elmúlt évszázad során. Ráadásul ezek a fajták igen jó minőségű alapanyagot képesek adni, jól bírják a kiskunsági klímát, s ezekkel érik el a sikereiket.

Hogy melyik borra a legbüszkébb Font Gábor? Talán a Kékfrankos Rozéra. A franciaországi Le Mondial Du Rose-Cannes világversenyen 2009-ben aranyérmet kapott a nevezett mintájuk. A 2011-es országos Cserszegi Fűszeres fajtaversenyen aranyat kapott az Irsai Olivér boruk is.
– A kunsági borok felemelkedésében hiszek, különben nem választottam volna ezt a hivatást – mondta végül Font Gábor.

Forrás: baon.hu