Vonzóbb lehet a vidéki élet a jövőben

04 nov. 2014 Administrator

A következő években több EU-forrás jut a vidéki élet vonzerejének növelésére. E tevékenységet hangolja össze a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH).

vidék Gera LászlóA hálózat több száz új program, a helyi közösségeket erősítő ötlet megvalósítását támogatja - mondta Mezőszentgyörgyi Dávid, a két éve alakult szervezet főtitkára. Az Európai Unió azért különít el növekvő pályázati kereteket - Magyarország esetén a korábbi 9-ről 15 milliárd forintra emelt összeget - a vidékfejlesztésre, mert fontosnak tartja a városok és a vidék népessége közötti egészséges egyensúly fenntartását - magyarázta a főtitkár.

Az elnéptelenedő falvak, illetve a túlzsúfolttá váló városok ugyanis ökológiai gondokat, szociális feszültségeket idézhetnek elő, ennek megelőzése pedig közös érdek. A vidékről való elvándorlási kényszert pedig az életfeltételek javításával, munkahelyek teremtésével, az adott térségekben a kulturális kínálat szélesítésével és jól működő közösségek kialakításával lehet előmozdítani - tette hozzá.

A jelenleg 12 ezer tagot - civil szervezeteket, önkormányzatokat, intézményeket - számláló MNVH az EU más országainak hasonló szervezeteivel is együttműködik, amelyek a kedvező tapasztalatokat átadják egymásnak - jelezte a főtitkár.

vidékpalocAz információ ilyen áramlásának eredménye például a francia és olasz példa alapján már több alkalommal megszervezett Vidék Mustra rendezvény, amelyen a különböző hazai tájak kistermelői, kézművesei a kereskedőláncokon átlépve közvetlenül kínálhatják termékeiket a budapestieknek és a turistáknak.

A kistermelők kézműves portékái közvetítésével egy-egy tájegység rövidebb úton bekerülhet az idegenforgalom vérkeringésébe, ami pedig megkönnyítheti a helyiek megélhetését.

Már most vannak sikeres vidéki kezdeményezések

Az MTI tudósítói több, az MNVH közreműködésével működő, mintaként szolgáló, sikeres kezdeményezést gyűjtöttek össze. Szabolcs-Szatmár megyében, Panyolán a környéken bőven termő szilva hasznosítására a közelmúltban alakult Szatmári Ízek Háza Szociális Szövetkezet mára ígéretes vállalkozássá nőtte ki magát - mondta Muhari Zoltán, a település polgármestere.

videkszatmarManufaktúrát működtetnek, ahol lekvárok, aszalványok készülnek. 33 millió forintos EU-s pályázati forrásból egy felújított parasztházban feldolgozót, raktárt, irodát alakítottak ki, a nagy kertben pedig 200 szilvafát ültettek, számítva rá, hogy növekszik a kereslet a helyben főzött, cserépedényekbe töltött finomság iránt. A különlegességnek számító szatmári szilvalekvár és gyümölcsaszalvány már a budapesti piacokon is keresett, a tervek szerint hamarosan az export is beindulhat. A polgármester ismertetése szerint jelenleg 12-en dolgoznak a vállalkozásban, többségük korábban munkanélküli segélyre szorult, de mostanra a gyümölcsfeldolgozói szakképesítést is megszerezte.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a népszerű ismeretterjesztés jegyében dolgozott ki programot a nagykörűi Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, hogy a szemlélet formálásával is segítse a helyi halászat, a halgazdálkodás és az ökoturizmus fellendítését. Szabadkai Andrea, a Szolnok megyei civil szervezet munkatársa elmondta: összeállítottak egy, a Közép-Tisza-vidék árterületein ívó 30 halfajt felsoroló zsebkönyvet, illetve annak internetes változatát az iskolások, óvodások figyelmének felkeltésére a természet iránt.

"A civil szervezet büszke rá: a korábbi gyakori jogviták elkerülésére a javaslatukra került be a halgazdálkodásról szóló törvénybe, hogy a falusi vendégfogadók asztalán feltálalhatják a vendégeknek a helyben kifogott halakat" - közölte Szabadkai Andrea.

videktiszaAz Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága (ÖNPI) a szarvasmarhatartás ösztönzése érdekében dolgozott ki programot, amelynek keretében növendék üszőket és hízó bikákat helyeznek ki a őrségi gazdákhoz - mondta az ÖNPI osztályvezetője. Kovács-Mesterházy Zoltán szerint a program megvalósításával új munkahelyek jöhetnek létre, és a természetvédelem is profitálhat belőle, mert a rendszeres legeltetés hozzájárulhat a gyepterületek ökológiai egyensúlyának fenntartásához.

A kezdeményezés nyomán eddig 72 növendék marhát kötöttek be a környéki gazdák hosszú ideje üres istállóiba. Ezek mellett a park igazgatósága az idén 360 millió forintos fejlesztést valósított meg egy majorban, ahol magyartarka marhát és muraközi lovakat tenyésztenek, megalapozva, hogy az állattartásra berendezkedni szándékozó újabb fiatal gazdák is csatlakozhassanak a programhoz.

videkorsegCsabák István, a balassagyarmati kistérségben végzett kutatás vezetője elmondta: az MNVH javaslatára elkészült Palóc jövő nevű tanulmány nyomán helyi boltok megnyitásával, a palóc márkavédjegy bevezetésével segítenék az itt előállított tejtermékek, zöldség piacra kerülését. A környékbeli termelők, kereskedők néhány hónapja létrehozták a Palóc Portéka Egyesületet, amelynek tagjai jó minőségű, tájjellegű készítményeikkel elsősorban a főváros és az agglomeráció fogyasztóit célozzák meg.

 

MTI

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek