400 éves templom bukkant fel a vízből Mexikóban

19 okt. 2015 Administrator

A hatalmas monstrum egy Chiapas állambeli víztározóban lett újra látható a térségben uralkodó szárazság következményeként.

 

A helyi halászok máris turisták szállítják a helyszínre a Grijalva folyó vizén. 1966-ban gátat építettek a mexikóiak, hogy létrehozzák a Nezahualcoyotl víztározót. A templom ekkor merült alá és azóta mindössze kétszer volt látható.

 

A 16 méter magas templom - mexikói nevén Quechula - valamikor a 16. században épült, de az 1700-as évek végére teljesen elhagyatott lett. 

 

"Azzal a céllal építették, hogy egyszer központi templom lehessen, de ebből sosem lett semmi. Talán még dedikált papja sem volt" - nyilatkozott Carlos Navarrete mexikói építész az AP hírügyökségnek.

 

Az imaházat egyébként egy elsüllyedt város veszi körbe.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek