„Minden burján jó valamitől”: dokumentumfilm a gyógynövények sokoldalúságáról

19 dec. 2013 Kovács Eszter

Tizenkilenc udvarhelyszéki település harminckét tudós lakosát keresték fel a Civitas Alapítvány munkatársai, akiket gyógynövényismeretükről faggattak.

gyogyfilmAz interjúsorozatban temérdek tudást és tapasztalatot rögzítettek a gyógynövényekről és azok hatásairól, melyből ötvenperces dokumentumfilm született.

A Civitas Alapítvány rendezte, idén már másodszor megtartott gyógynövény-ismereti képzés adta a dokumentumfilm ötletét. Szabó Károly operatőr és Pakot Mónika, a Civitas Alapítvány munkatársa nyár végén kerekedtek fel: olyan udvarhelyszéki személyeket kerestek fel, akik megtanulták a szülőktől és még emlékeznek arra, hogy régebben egyes gyógynövényeket miként használtak a mindennapokban.

- Rengeteg, több tíz órás anyag készült. A gyűjtés során élettörténeteket, szokásokat és hagyományokat találtunk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a gyógynövényekhez vagy, ahogy sokan nevezték, a burjánok gyógyító erejéhez. A beszélgetések folyamán megtudtuk, hogy minden burján jó valamitől, hogy tájegységenként különböző elnevezéssel más-más gyógynövény él meg, így ugyanarra a betegségre sokfélét használtak, sokfélét kevertek – mondta el Pakot Mónika. Az interjúkból kiderül: szinte minden betegségre, bajra volt megoldás. Ha pedig nem sikerült a gyógyítás, akkor sem keseredtek el az emberek, hiszen mindennek megvolt a maga helye az életben, még a betegségnek is.

Az ötvenpercesre tervezett dokumentumfilm csak egy első feldolgozása a nyersanyagnak, hisz az interjúkban az állatok betegségeinek gyógyításáról, valamint házi praktikákról, tapasztalatokról is szó esett.

- A dokumentumfilmben elsősorban a gyógynövények és azok használati módozatainak bemutatására kerül sor, címe ezért Hagyományos gyógymódok Udvarhelyszéken. Bemutatóját e hónapra tervezzük – árulta el Pakot Mónika.

A projekt megvalósítását a Bethlen Gábor Alap és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont támogatja.

Filmrészletet ide kattintva nézhetsz meg!

Forrás: szekelyhon.ro

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek