A szikvíz és a fröccs is bekerült a Magyar Értéktárba

19 nov. 2013 Administrator

A Magyar Értéktárat a helyi, ágazati és külhoni értéktárak összesítése során a 2012. október 18-án megalakult a Hungarikum Bizottság állítja össze. 

szikviz1A bizottság a Hungarikumok Gyűjteményének összeállítása mellett nagy hangsúlyt fektet a nemzeti értékek elismerésére, elismertetésére. Ennek szellemében legfrissebb döntésük értelmében a szikvizet és a fröccsöt felvették a Magyar Értéktárba.

A törvény szerinti nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkező rendszerben, az úgynevezett Magyar Nemzeti Értékek Piramisában történik. Az értékek felkutatása, azonosítása és gyűjtése a településeken kezdődik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A helytörténészek, muzeológusok, néprajzosok, pedagógusok, szakemberek, lokálpatrióták sok helyen már elkészítették a helyi értékek listáját, amely folyamatosan bővíthető. A lokális, települési értéktárak mintájára alkotják majd meg a megyei és tájegységi értéktárakat az önkormányzatok.

szikviz2A Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékeket a törvényben nevesített Hungarikum Bizottság hivatott – egyedi értékelés eredményeként – hungarikummá minősíteni.

Felvételeink a Gunyecz család szikvízkészítő üzemében készültek Nyíregyházán, 2013. november 18-án. (MTI-fotó: Balázs Attila)

Ezek is érdekelhetnek

Sokszinűvidék.hu - Ahol a jó élet lakik - 2015

 

Kiemeltek